Heves megyei aprónyomtatványok 13/O
Jakab Bori kerámiái Életemnek egy beteges pillanatában (mert hiszen ott lapul a betegség lelkünkben-testünkben mindenkor) betévedtem egy kiállításra, ahol a világos falak előtt, fehér poszta- menseken (porcelánra emlékeztető) kerámia tárgyak sorakoztak, mint valami osztályon felüli patikában, és ezek a tárgyak csupán formagazdagságukkal tüntettek a gyógyszertári hasonlat ellen, amely ott rögtön megfogant bennem, mert formájukban gazdagok, többfelé is mutatók voltak, sőt, egy- egy labdapontosságú gömb már-már olyan behízelgőn kínálta magát, hogy szinte kirántott a patikai hangulatból, amelyre egyébként éppen (sajnos, gyakran van ez az éppen mindany- nyiunknál) szükséges volt: — azaz — és miért ne mondanám immár egyenesen — szembe találtam magam egyféle mániákus tisztaságigénnyel, egyféle szemérmetes díszítőingerrel, egyféle tapintatos funkciótudattal, a szinte legszerényebb elemekből egybeépített szépséggel, ami valóban gyógyulást kínál a beteg szemnek, a beteg tudatnak, a beteg léleknek felényújtván a tisztázás tablettáját; a szakadék, amikbe intézményesített és kevésbé intézményesített giccsgyárosok, a különböző csicsaművek a kerámiát taszították, rút kavernaként tátong felénk, jóllehet, a sebet többnyire szivárványszínű máz fedi, a tapasztaltabb szem fölfedi a csalást, ámítást és körültekint megnyugtatást keresve: tisztázott, megépített formákra vágyik, amely formák képesek megfelelni egy hasznos feladatnak és ezáltal díszítő funkcióba kerülni (hiszen manapság annyi minden csak „díszíteni” tud.): biztos támaszt adni egy gyertyának, megszűrni egy fényforrást, összefogni, kompozícióba rendezni a természet legkedvesebb csodáit, a virágokat; talán ezért is van, hogy azóta mindig szívesen megtérek Jakab Bori osztályon felüli patikájába. Fábián László