Heves megyei aprónyomtatványok 13/O
HATVANI GALÉRIA Művelődési Központ, Horváth Mihály utca 10. Mónus Sándor fazekas népi iparművész kiállítása A tárlatot 1977. április 24-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor Patkó Imre városi tanácselnök nyitja meg * A kiállítás nyitva május 7-ig, hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától délután ó óráig Galériánk új vállalkozása Lassan közhelynek számít utalnunk a különböző műfajok kapcsolatára, kölcsönhatására, keresve egy-egy életmű gyökerét, indíttatását. Nagy példák állnak előttünk a népművészetből táplálkozó, pompás ívű műzenére is Bartók, Kodály, Weiner esetében. Egy nemrég elhunyt jeles erdélyi szobrász, Márkos András pedig veretes népballadákat ültetett a maga nyelvére, formakultúrájára. A modern magyar piktúrában Berki Viola táplál erőteljes rokonságot a népmesével. De lépnek nyomába mások, többek. A népművészet tehát ihlető erő, gazdagító, továbbfejlesztésre méltó formavilág. S akik — mint forráshoz — ide nyúlnak vissza, kapcsolatukat nemigen vesztik el a jelenvilággal, a valósággal, az emberséggel. De a műpártoló is haszonnal merülhet a népzene dallamaiba, olvashatja Kriza hamvasságukat nem veszítő mesegyűjtését, bámulhat el a népi szőttesek, cserepek, fazekak, faragások láttán. Gyönyörködve és haszonnal. Haszonnal úgy is, hogy fölleli a továbbmutató összefüggést a nép legjobb fiai által alkotott művecskék és a mesterségüknek élő, azt elhivatottsággal gyakorló ,,kitanultak” munkái között. T ulajdonképpen e haszon szolgálata vezetett bennünket arra, hogy a Hatvani Galéria negyvennegyedik tárlatát a népművészetnek, a belőle fakadt népi iparművészetnek szenteljük. Mégpedig olyan kísérletként, amelyet évente kívánunk felújítani, hazánk más-más tájegységeinek népi formakultúráját, gazdagságát hozva közel a város és környéke műpártolóihoz. Ügy véljük, jó ügyet szolgálunk! Miként eddigi tárlataink hivalkodás, sokkolás nélkül próbáltak híveket toborozni az ember által alkotott szépnek, Koncepciónkba simulnak Mónus Sándor fazekas munkái. Szinte kiegészítői talán azon nagy paletta színvilágának, ahol megtaláljuk az eddig nálunk szerepeltek legjobbjainak —■ Barcsay, Bernáth, Csohány, Czinke, Chiovini, Holló, Kurucz, Lóránt, Mikus, Miháltz, Káka, Foth, Németh, Fejér, Fodor, Szalay, Kligl, Tóth Vali, Szabó Iván, Somogyi József, Patay Dezső, Szurcsik, Vecsési — szellemi örökségét, művi hagyatékát, átplántált jelrendszerét. Tálai, kancsói, butellái hídként feszülnek múlt és jövendő partjai között, felmutatják a lélektelen anyagból lelkeset csiholó, s játszó ember arculatát, induló lépteit. Miféle táj küldte hozzánk Mónus Sándort? A hatalmas vásárhelyi határ. Onnan jött, ahol Nótás Szabó Pál dalai vidították a pusztázót, ahol Tornyai, Endre Béla, Pásztor János, Kohón György törte a szellemi ugart, s ahol ezek kezére játszván, századok neveltek sok száz gölöncsért,^cserepest, fazekast. Ö maga is ilyen származék. A Mónus-dinasztiának egyik reprezentánsa. S hogy az agyagból formált népi ízű használati eszközök, dísztárgyak még inkább jellegzetes, hiteles atmoszférát teremtsenek, a hódmezővásárhelyi hímzés néhány darabját is bemutatja új tárlatunk, éspedig Sárosi Mihályné, valamint Szűcs Miklósné tervei alapján.
