Heves megyei aprónyomtatványok 13/O
A színházi előadás komplex művészi alkotás, irodalom, zene, képzőművészet éppúgy részt vesznek létrehozásában, mint a színészet. Ideális esetben a társművészetek egyenlő súllyal szerepelnek a produkcióban. A tervezőművészet kiemelése mégis fontos, hogy mint a képzőművészet egy ága, a korstílusok összetevőjeként vagy vetületeként mind az alkotók, mind a közönség előtt világossá váljék jelentősége, értéke, hiszen társai is élnek önálló életet. A képzőművészet a színházban, a színpadképben jelentkezik (tér, tárgyak, jelmezek). Az illuzionista, naturalista, szimbolista (jelzésszerű) színpadképek után a századelőn jelentkezett a „tiszta” színház E. G. Craig terveiben, ahol nem a valóság megidézése, a valóságra utalás mint a visszatükrözés vulgáris módszere, hanem a színház törvényeit felismerő alkotó képzelet kapott szerepet. Tisztázódtak a színpad képzőművészeti alapeszközei, miként a kortárs. posztimpresszionista festészetben leszűrődött vonal, a színfolt képalkotó, a szobrászatban a tömeg tárgyformáló ereje. Létrejött az ún. absztrakt művészet a művészi igazmondás jegyében. A színházban a tér, a színpadi mozgások tere lett az alap, és ehhez kapcsolódva a különböző, tereket létrehozó, elhatároló, változtató anyagok, szerkezetek, technikai berendezések: a falak, függönyök és a fény. A színpadtervezők a görög színháztól tanultak, mely éppúgy a valóságtól elvonatkoztatott ideális térrendszer volt, miként a klasszikus görög képzőművészet lényege is egyfajta absztrakció, figurális megfogalmazásban. A görög dráma szerkezete .azonos volt a színpadéval, így ez állandósulhatott. A századelő színpadán létrejött a mozgatható falakkal változtatható egyterű színpad, ami a kor drámairodalmának külső és belső történéseket egybemosó szerkezetével és tartalmával harmonizált. Az absztrakt művészet konstruktív ága alakította ezt többterűvé, törekedve a drámai szerkezetek, események logikájának megvilágítására. Ezt az állomást illusztrálhatjuk Hevesi Sándor előadásainak színpadszerkezetével, melynek lényege összefüggő, és mégis osztható színpadi tér létrehozása függönyök és világítás segítségével, az eszmei és valóságos síkokon játszódó cselekményrészleteknek és a mű egységének megfelelően. Manapság ilyen harmonikus színházi együttesekről nem beszélhetünk, mert egy-két kivételtől eltekintve hiányzik színpadainkról korunk drámája vagy más, összművészeti próbálkozás. Ennek egyik következménye a színházakon kívüli, színházi jellegű produkciók létrejötte. Másik következménye a képzőművészeti alkotómunka domináló hatása egy-egy produkcióban. Természetesen ez csak akkor indokolt, ha valóban művészet, ha olyan új minőséget hoz létre, mely a darab érvényességét hitelesíti, mai tudásunkat és véleményünket kivetíti, így a társadalmi tudatot befolyásolja, valamint ha a társművészetek kibontakozását elősegíti. Példaként említhetjük Keserű Ilona új konstruktivista terveit, melyek által viszonylatok rendszere világosodik meg, ill. új rendszerük jön létre függőlegesen, vízszintesen és mélységében is több térre osztott színpadain. Ez a konstruktivizmus mélyen gyökerezik a századelő egyetemes és magyar színházi törékvéseiben és variálhatósága, puritanizmusa szinte alapképletévé teszi a mai színpadszerkezetnek. A színházi előadások azonban lezajlanak, a színpadképek megsemmisülnek. A művész terveinek megőrzése, bemutatása tehát fontos, miként egykori épületek megmaradt tervanyaga, melyből a korstílus kiviláglik, vagy miként további alkalmazáshoz szükséges dokumentum és nem utolsósorban mint alkalom a művész arcképének teljesebb megismerésére. Böszörményi Katalin F. K,: Sebestyén János. F. v.: Bedt István. Révai, Eger. 77 1674. 217
