Heves megyei aprónyomtatványok 13/M
A megye üzemei termékeik egy részét a (Szovjetunióba exportálják. Például a hatvani konzervgyár szocialista országokba irányuló exportjának 85 százaléka a Szovjetunióba kerül. A szovjet—magyar kapcsolatok állandó erősödésének és mélyülésének nagyszerű példája a csepeliek felhívása nyomán, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának a tiszteletére, a megyénkben is kibontakozott versenymozgalom. A megye szocialista brigádjai az évforduló tiszteletére jelentős felajánlásokat tettek, amelyeknek teljesítése során több üzem már eddig is figyelemreméltó eredményt ért cl. A felajánlások közül a legjelentősebbek a termeléssel kapcsolatosak. A Gagarin Hőerőműben a vállalás eredményeképpen az év első nyolc hónapjában az egy főre jutó villamosenergia-termelést 103,70 százalékra teljesítették. A tervezett 2 milliárd 311 millió kW óra áram helyett 2 milliárd 390 millió kW órát termeltek. Javult a visontai lignit felhasználásának aránya is. A felajánlás 88—89 százalék teljesítésére irányul, s jelenleg már 88,8 százalékos a teljesítés. Az olajfelhasználás részarányát a tervezett 5 százalékról 4,8 százalékra sikerült csökkenteni. A Mátravidéki Fémművekben a 643 millió forintos féléves termelési tervet 653 millió forintra teljesítették. A tervezett 100 millió db koronadugóból már 77 millió darabot elkészítettek. Az Egri Dohánygyár a felajánlott 100 millió darab filteres cigarettából már az utolsót is legyártotta. Az egri Finomszerelvénygyár termelési összmennyisége 18 százalékkal magasabb az előző fél évinél. (A terv 10 százalék volt.) A gyöngyösi MÁV Kitérőgyárban 376 darab kitérő gyártását ajánlották fel, s már eddig 407 darabot gyártottak. A forgácsoló területen a marósok 110 százalékos tervteljesítést vállaltak, s jelenleg már 118 százaléknál tartanak. A túlteljesítés értékét még növeli az a tény, hogy ezt 24 forgácsoló szakember hiányában oldották meg. A Csepel Autógyár 3. számú Egri Gyáregységében már jó minőségben legyártották szovjet megrendelésre a 150 garnitúra hidromechanikus sebességváltót. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat III. számú gyöngyösi főépítésvezetőségének négy szocialista brigádja az M—9-es épület 87 darab lakását két héttel a tervezett határidő előtt adta át. Az egri II. számú főépítésvezetőség PEVA szerelőbrigádja a Csebok- szári lakótelep E—13. épületének öntését másfél héttel a határidő előtt fejezte be. A Thorez Bányaüzemben augusztus hónapban rekordteljesítményt értek el. Otmilliószáztizenkétezer köbméter meddőt takarítottak le. Ez az eredmény 10