Heves megyei aprónyomtatványok 13/L

je, 1908/72 között a dél-walesi ifjúsági szimfonikus zenekar karmes­tere. 1972-től a Thesszaloniki Városi Zenekar első karmestere, valamint a regensburgi Opera karmestere. 1974-től számos vendégszereplése van, fellépett az NSZK több operájá­ban, az Athéni Operában és a Görög Rádió Zenekarának gyakori ven­dége. 1977-ben a budapesti Nemzetközi Karmesterversenyen harmadik helyezést ért el. Bp. 1977. augusztus S. I. SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR A Szegedi Szimfonikus Zenekar 1909-ben alakult a korábbi Szegedi Operazenekar és a szegedi Bartók Béla Filharmonikus Zenekar tagjai­ból. Ez idő óta az együttes, mint a szegedi városi tanács függetlenített zene­kara, aktív szerepet tölt be Szeged város és környéke valamint az egész ország zenei életében. Szeged Magyarország második legnagyobb zenei központja, a zenekar tevékenysége széles skálán mozog a szimfonikus koncertektől az opera- előadásokig. Rendszeresen közreműködnek az immár világhírű Szegedi Nyári Zenei heteken is. Magyarországi szerepléseik mellett rendszeresen vendégszerepeinek Jugoszlávia különböző városaiban. 1978-ban nagysikerű turnén vettek részt Lengyelországban, ahol Bartók, Kodály és Liszt műveiből össze­állított műsorokat játszottak. A zenekar több tagja egyúttal kiváló szólista is, többen közülük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának tanárai. A zenekar repertoárja felöleli a zeneirodalom teljes skáláját a korabarokktól nap­jainkig. Állandó karmestere: Pál Tamás Budapest, 1977. október. 24

Next

/
Thumbnails
Contents