Heves megyei aprónyomtatványok 13/I

SCHUBERT: Rosamunda-nyitány, D. 797

Schubert sikertelenül ostromolta az operaszínpadot műveivel, kora értetlenül állott a gyenge operalibrettók miatt gyakran megbukott színpadi zenékkel. A Rosamunda című opera is megbukott gyenge szövegkönyve és bonyolult színpadi cselekménye miatt, ebben az esetben azonban a kritika elismerte a zene igazi értékeit. A Rosamunda-nyitányként ma ismert mű nem azonos a színpadi mű zenéjével, annak csak néhány motívuma bukkan fel a nyitányban, amely a „Bűvös hárfa” c. színpadi mű nyitányaként hangzott fel először. A nyitány zenéje már a „nagy korszak” zenei nyelvét idézi, a VII. szimfónia bőven áradó dallamosságát, az érzelmi ellentétek állandóan változó csodálatos világát. A lassú bevezetést a szonátaforma mozgékony főtémája, majd a melléktéma leírhatatlan szépségű schuberti dallama áttört, tündérzenékre jellemző hangszerelése követi. A nagy kidolgozási rész érzelmi csúcspontjai utáni reprizt rövid zárórész követi.

MOZART: Esz-dúr sinfonia concertante, K. 364

A mannheimi mesterek muzsikájának hatására írhatta Mozart hegedűre és mélyhegedűre, zenekari kísérettel az Esz-dúr sinfonia concertantét. A szerző szándéka nyilvánvaló a háromtételes műben, a szonátaforma és a barokk concerto grosso elemeit ötvözi szerves zenei egységgé. 1779-ben született a mű, amelynek alaphangneme és lassú tétele a mély lírai gondolatok kifejezésére volt kiválóan alkalmas Mozart mondanivalója számára. Az ünnepélyes hangvételű I. tétel (Allegro maestoso) gondosan megkomponált kadenciákat ír elő a szólóhangszerek számára. A lassú tételben (II. Andante) Mozart elmélyült lírája fájdalmas, feszült hangulatokat hordoz. A III. tétel (Presto) eloszlatja a sötétveretű mondanivaló súlyát és felhőtlen derűvel, játékos kedvvel ér véget a remekmű.

BEETHOVEN: II. szimfónia, Il-dúr op. 36

1802-ben mutatta be Beethoven II. szimfóniáját a Theater an der Wienben, amely a kortársakat meghökkentette újszerű hangszerelésével, zenéjének dekla- mációra emlékeztető kifejezőerejével és formai újításával. A lassú bevezetőrész is szokatlanul hatott bo- rongós, harmóniai fordulatokban szinte „érthetetlen” merészségével. (I. Adagio molto — Allegro con brio). A gyorstempójú szonátatétel hagyományos, de annál meglepőbb a lassú tétel (II. Larghetto) érzelmi kifejezőereje, finom ritmikája és dallamainak komoly szépsége. A III. tétel ismét merész újításnak számít (III. Scherzo, Allegro) a villanásokban, merész vonásokban, váratlan dinamikai ellentétekben (pp-ff) vil- lódzó zenei tréfa meglepte a kor közönségét, amely tánc-tételhez volt szokva a harmadik tételben. A tánc fergeteges sodrását Beethoven a IV. tételben (Allegro molto) pótolja.

17