Heves megyei aprónyomtatványok 12/G
— Hogy mivel telnek az es- ták? Elfárad ám estére az ember! Megnézem a tévét, hetente egyszer a mozit, ha hoznak valami jó filmet, és al- szok. Csak ne horkolna az egyik szobatárs! Mindig felébredek rá, aztán már nehezen alszik el az ember. A másik meg 11-kor jár haza, nincsen tekintettel a másikra. — Mi lenne a három kívánságom, ha teljesítené a jó tündér? Hát... Először is szépen kiházasítani a gyerekeket. Másodszor szépen, békességben együttélni az asszonnyal. Harmadszor... — itt már tétovázik — hosszú életet szeretnék. — Ha a lottón nyernék? Házat vennék a gyereKeknek! Eszébe sem jutott, hogy azt kérje a jó tündértől, hogy hazakerüljön, együtt lehessen a családdal . . . Lemondott róla? Lehetetlennek tartja? Ennyire természetesnek, evidensnek tartaná ezt az életformát? Panasza, zokszava nincs. Igényeit a lehetőségeihez igazítja. Csak a szomszéd szokna le a horkolásról . . . ★ Karcsi szállóbizalmi. 1972-től lakik a szállóban. Fiatal ember még, de már sok mindent megélt. Története romantikus, mint egy Jókai-regény. Az asz- szony miatt van itt. — A nagy árvízkor kerültek Tolcsvára. Kiöntötte őket a Szamos. Mondtam M.-nak, hogy ne menjen haza, mert feleségül veszem. Úgy is lett. Aztán mégis hazacsalta a nagyanyja. Nem élnek a szülei, a nagyanyja nevelte. — Előveszi a fényképet, büszkén mutatja. Csinos, fiatal arc. Szeretettel nézi. — Ha meghal a nagyanyja, visszajön hozzám. Most is találkozunk, minden hónapban elmegyek hozzá, — Hívnak haza a téeszbe is. Édesanyám beteges. A té- eszben is megadják ezt a pénzt. — Sok dolga van a bizalminak? — Itt szemétdomb van, nem szálló! Isznak, verekednek. Letörik a csapokat, elviszik. 78- ban 22 fegyelmi tárgyalás volt. A gondnok szigorú ember, nem tűri a botrányt. ★ Feri bácsi megrögzött agglegény. 66 éves, de még fiatalosan csillog a szeme. Raktári segédmunkás. Szerkentyűket talál ki, amikkel könnyebb a munka. — 5000 kilométert tettem meg a Bessenyei telepre, de már 120 000 kilométer van a lábamban — mondja hetykén. — Hat éve nem voltam otthon. Eladják a szülői házat, minek menjek én haza?! — dühösen villog a szeme.- De mi lesz a nyugdíj után? Egyszer csak nyugdíjba kell menni! — kockáztatjuk meg a kérdést. — Nem lesz nyugdíj után! Ha már nem tudok dolgozni, oda megyek, ahol nem kérnek lakbért. . .! A föld alá I A könyvtárban Éppen az előadókat várják. Péva Ibolya művésznő és dr. Kardos László tartanak irodalmi előadást. A barátságos hangulatú, szép könyvtárban tucatnyian üldögélnek. Katika, a könyvtáros 64 óta dolgozik itt. *— Olvasnak a szaktársak? — Igen. — 1978-ban 370-en iratkoztak be (a szállónak most körülbelül 1000 lakója van), az idén eddig 250-en. Nagy a fluktuáció, de még így is le a kalappal a munkások előtt, mert nagy az érdeklődés. Még a cigányok is olvasnak. —• 33 000 kötetünk van, ennek a fele itt, a többi kint a telephelyeken. — Havonta egyszer van rendezvény — ezeken mindig megtelik a tévéterem. Most Borsod és Miskolc irodalomtörténetéről folyik egy sorozat. Az idősebb szaktárs érdeklődve hallgatja a beszélgetést. Készségesen válaszol a kérdéseinkre, csupán azt kéri, hogy a nevét, ne írjam le. Megnyugodva veszi tudomásul, hogy nem a név a fontos, hanem a sorsa. — 51 éves vagyok. Egy éve lakok a szállóban. 27 évi házasság után válók az asszonytól. Villanyszerelő vagyok. Későn jártam haza, vagy másért? — az asszony félrelépett. Nem szeretek civakodni, hát inkább eljöttem. Két nagy gyerekünk van, egy unokám is. Azért hazajárok . . . havonta az unokához. — Nehéz alkalmazkodni a réqebbi lakókhoz. Nem érdekli ezeket csak az ivászat és az alvászat. Nem barátkoznak. Még a szomszéd szobát se ismerik! A munkatársak nem szeretik egymást. A nyolcórai együttlét kielégíti az embert.
