Heves megyei aprónyomtatványok 12/G

szemünkben, mint egy időtlen sétáló, vagy egy pádon pihenő, aki csodálkozva szemléli, ami elvonul és elsiet előtte. Mohón meg akarja ismerni azt, és mégis mindig halkan és mérlegelve elkülönül. Álomvilágban élő és ugyanakkor élesszemű, idegen, szabadságolt a földünkön, talán egy jobb és tisztább világ előőrse — és mégis olyan valaki, aki a legbensőségesebben ismeri ennek a földszerkezetnek minden közelségét és kicsinységét.

Igen, a kicsiké és a legkisebbeké volt a Te megkülönböztetett szereteted, a névteleneké, azoké, akik a tömeg és akik tömeget alkotnak, anélkül, hogy tudnák és anélkül, hogy felismernék magukat. És akik mégis az állandó és fel sem fogott vággyal élnek, hogy emberré és a nemesebb emberiség részeivé legyenek.

Te megértetted a nyelvüket, sokszor leleplezted elejtett szavaik lélektelenségét, és mégis megérezted mögötte a megvál- tatlanságnak, minden teremtmény nyomorúságának és gyászának és reménységének titkos szívhangjait. És a legtompább, leginkább időhöz kötött mindennap egyszerű, keresetlen nyelvéből Benned egészen egyéni és újszerű, finom és erőteljes költészet támadt,

ÖDÖN VON HORVÁTH ÍRÁSAIBÓL

,,Talán groteszk dolog, olyan korban, mint az, amelyben élek, amely nyugtalan és senki sem tudja, mi lesz holnap, darabírási programot csinálni. Mégis megkockáztatom, bár nem tudom, holnap mit eszem . . . Így most azt a feladatot tűztem magam elé, hogy minden zűrzavartól mentesen, megírom az ember komédiáját . . . emlékezve a tényre, hogy egészében véve az emberi élet mindig szomorújáték, csak részleteiben komédia."

*

„Nem írok senki ellen, csak megmutatom . . . Mindenesetre senki mellett sem írok, és így fennáll a lehetőség, hogy akkor írásom mindjárt úgy hat, mintha valaki „ellen” volna. Csak két dolog van, ami ellen írok: az ostobaság és a hazugság. És kettő, amiért kiállók: az az értelem és az őszinteség.”

*

„Meg kell mutatni, hogy a mindennapi életben tragikus események gyakran hogyan öltöznek komikus formába . . . Minden darabom tragédia . . . csak komikussá válnak, mert ijesztőek.”

*

„Istenem, micsoda idők! A világ csupa nyugtalanság, minden össze-vissza, és még semmi biztosat nem tudunk! Nes- troy-nak kellene lennünk, hogy meghatározhassuk mindazt, ami meghatározhatatlanul az utunkban áll I”

*

„A színház mint művészi forma nem múlhat el — abból az egyszerű okból, mert az embereknek (ha csak valamennyire is megengedhetik maguknak anyagilag) kell a színház. Ugyanis a színház az a művészeti forma, amely leginkább fantáziái a közönség helyett. A fantázia a társadalomellenes indulatok szelepe — a színház

Férfiakat Szelistyének — jelenet a kolozsvári Magyar Színház előadásából

mentesíti a nézőt a képzelődés kényszere alól, helyette fantáziái — és ugyanakkor a néző is átéli ennek a fantáziának a termékeit. Együtt él vele, azaz elsősorban: minden gaztettet

elkövet, ami a színpadon folyik — és aztán kisebb gyilkosként, rablóként, házasságtörőként hagyja el a színházat — ezt az állapotot felfrissülésnek nevezik.”

ÖDÖN VON HORVÁTH UTCASARKI EMBEREI

Minden egyes drámája pátosznélküli vád az ellen, amitől mindennél jobban undorodott: az ostobaság, a hazugság, a képmutató konvenció ellen, olyan folyamat, amelyet ő maga „a tudat leleplezésének” nevezett. Az ilyen konvencionális eszközökkel elért mondanivaló szétfeszíti a népdrámaszerűség kereteit és általános emberi és ezért kortalan jelentőséget nyer.

*

Micsoda művészi építmény emelkedik itt elcsépelt közhelyekből! Úgy csordogál, mint a tisztán szórakoztató színház. De a réseken átragyog a költészet. És a tudatos hangsúly- lyal beiktatott közhelyek mögül, a triviális ,,kisember”-fe- csegésen át tragikus, szívet-lel- ket megindító alapmelódia hallatszik ki.

*

Horváthnak sikerült a „kisembert”, „kisszerű” sorsával megragadni, drámailag lenyűgöző formában megfogni. Míg gyengébb tehetségű írók a rendkívülit, vagy abnormisat keresik, hogy lenyűgözzék közönségüket, addig Horváthnak elegendő a közönséges ember, a magyar—osztrák ki s- és legkisebb polgár.