Heves megyei aprónyomtatványok 12/D

KEDVES TAGTÁRS! Saját tapasztalata alapján mondja el a taggyűlésen, hogy milyen előnnyel jár földművesszövetkezeti tagnak lenni. Ugyanis az áruellátás és az előnyös felvásárlás és értékesítésen kívül a szövetkezeti tagok visz- szatérítésben is részesülnek. Helyesnek tartjuk, ha a tagok a visszatérí­tésként járó összeget megszavazzák újabb célrészjegy befizetésére, hogy elősegítsék a szövetkezet saját erő növelését, beruházások, építkezését, létesítését. Mondja el a szövetkezet munkájával kapcsolatos minden irányú észrevételét, pl: hogy pártunk és kormányunk mezőgazdasági fejlesztésé­ről szóló határozat megvalósításában mit tett a földművesszövetkezet, hogyan segítette a termelőszövetkezetek, szakcsoportok és a szövetkezeti tagságot a mezőgazdasági termelés fellendítése terén. Tegyék szóvá azt is, hogy mit tett a földművesszövetkezet az áruellátási, felvásárlási és érté­kesítési munka lebonyolítása tekintetében. Éljenek javaslattal, hegy a földművesszövetkezet keretén belül a mezőgazdasági termelés megjavítása és növelése érdekében hozzanak létre a helyi adottságoknak megfelelően termelőszövetkezetet, szakcso­portokat, vagy hegyközségeket a dolgozó parasztok. Hozzon a tagság olyan határozatot, amely a földművesszövetkezet, a földművesszövetkezeti mozgalom megerősítését, a szövetkezeti tagság, a falusi lakosság anyagi jobblétét segíti elő. Fk: Süveges Benedek, Eger. t>82 — Heves megyei Nyomda V., Eger.

Next

/
Thumbnails
Contents