Heves megyei aprónyomtatványok 12/A
Himnusz J^ionüszoszhoz DEVECSERI GÁBOR FORDÍTÁSA Szólni fogok Dioniiszoszról: a dicső Szemeiének gyermeke mint tűnt föl benyúló meredélyen, a meddő tenger partja fölött: fölserdült termetű ifjú férfi alakjában: dús fürtjei körbelebegték szép kékesfeketén és bíbor köntöse omlott izmos válla fölé. Hamar ott termettek, a borszín tengeren át iramodva erősevezőjű hajóval etruszk tengeri rablók. Rossz sors volt vezetőjük, Meglátták, jeleket váltván sebesen kirohantak s bárkájukra ragadták őt, örvendezve szívükben. Mert úgy gondolták, hogy Zeusztáplálta királyok sarja: kemény kötelekkel akarták összekötözni. Nem fonhatta be szíj, a bilincsek messzerepültek karja, bokája felől, ő meg mosolyogva pihent ott, mélykék szemmel: a kormányos jól látta, mi történt, és odahíva azonnal a társait, ezt mondotta: „Balgatagok, milyen istent hoztatok összekötözve? Szörnyű erős, hisz a jólépített bárka se tudja hordani. Vagy Zeusz ő, vagy ezüstíjas nagy Apollón s hátha Poszeidáőn. Mivel épp nem földi halandó népre üt, ám az Olümposzon élő isteneinkre. Rajta, csak engedjük szabadon most rögtön a barna partra, ne bántsátok kezetekkel: megharagudva rettenetes szeleket ne kavarjon szörnyű viharral.” így szólt: ám a vezér korholta goromba beszéddel: ,.Ö, te bolond, csak a szélre vigyázz, igazítsd meg a vásznat, nézz a kötélzet után, ezzel majd férfi törődik. Ügy hiszem, eljut Egyiptomig is, vagy a küproszi földre tán a hüpcrboreusz tájékra s akár azon is túl: végül szclani fog testvéreiről, vagyonáról s társairól, ha az isten már idedobta utunkba.” Elhangzott a beszéd, fölvonta tehát a vitorlát, azt fölfújta a szél; kifeszítették a kötélzet két szárnyát: de hamar csoda-dolgok tűntek elébük. Mert legelőször csörgedező bor folyt le a barna gyors bárkán, jó illatú, ízű s ambrosziás szag támadt: látták mind, s elfogta a félelem őket. És a vitorlatetőn szétterjedi nyomban a szőlő, itt meg amott, mindenhol dúsan csüngtek a fürtök, s árbocukon feketén kígyózva szaladt a borostyán, ifjú virágaival, bűbájos drága gyümölccsel: és minden cöveken koszorú nyílt: most a hajósok szóltak a kormányosnak már, hogy tartson a partra: csakhogy oroszlánná változva a csúcson az isten szörnyű volt, nagyot ordított s a hajó közepére medvét állított, borzasnyakút, így mutatott jelt: az bőgött; az oroszlán meg dühötten alulról fölfelé szétnézett a hajó orrán; megijedtek és az okosszívű kormányoshoz inaltak a tatra, álltak rémülten; hanem az sebesen nekilendült, ráugrott a vezérre, a többi, hogy elmeneküljön gyászos vége elől, ugrott ki az isteni vízbe és delphin lett. De a kormányost megszánta az isten és nagyonis boldoggá tette, ilyen szavakat szólt: „Bátorság, te szívemnek kedves, hogy ki vagyok halld: messzehatőhangú Dionüszosz, kit Szemeié szült, Kadmosz lánya, mivel Zeusszal szerelembe vegyült el.” Széparcú Szemeié fia, üdvözlégy, aki téged elfeled, édes dalt alkotni nem is tud azontúl.
