Heves megyei aprónyomtatványok 11/M

Akár meleg nyári alkonyaikor a szentendrei kertben ülünk, akár téli délután a műterem melletti, barátságos szobában kávézunk és legújabb munkáiról, kiállítási terveiről esik szó, a beszélgetés rendre visszakanyarodik ahhoz a nehezen megragadható kapcsolathoz, mely a műalkotási folyamatban a valóság és a képzelet között fennáll.

„Bármihez kezdek, gondolataimban mindig ott munkál a valóság, a kiindulási pontot csakis ez jelenti számomra" — vallja Kóka. Ahogyan azonban a kompozíció határozottabb formát ölt, a külvilág, a tárgyi valóság képeit a képzelet elemei váltják fel.

Újjászületik a valóság, melyben a művész a maga sajátos kifejezési eszközeivel teremt egységes rendet.

E kifejezési eszközök közül számomra festőisége, festményeinek változatos színvilága jelentette a legtöbb örömöt. Még akkor is változatos, ha Kóka legtöbb festményén meghatározó szerepe a kék színnek, illetve valamelyik árnyalatának van. Ez az a szín, mely gazdag választékban tűnik elénk és képzeletünket a hozzánk közel álló alföldi táj sárgásán ragyogó végtelenségén és a dunántúli dombok haragoszöld hullámzásán is túlrepíti, olykor távolabbi, de sokunk számára örvendetesen ismerős táj, a mediterránum levegőjét, tengerét idézve, olykor a belső feszültség feloldódását és a harmónia megteremtésének a pillanatát érzékeltetve.

A színek nemcsak a festményeken megjelenő világról, de magáról a festő érzéseiről, hangulatáról vallanak. Segítségükkel közeli és távoli vidékeket járhatunk be, de a művész ajándékaként a szemlélőnek alkalma van arra a kalandra is, melyet az időben való utazás, az emlékezés, eredendő mítoszaink újra felfedezése jelent. Akármelyik variációval is kerülünk szembe, észrevehető, hogy a hatásos színvilág teljes mértékben illeszkedik a kép egészéhez és kiemeli annak legfőbb jellegzetességét, egy sajátos emberi lényeg, a felfokozott és ellentétes érzelmek realizálódását. Ezek az érzések, valljanak akár alkotói gyötrelmekről, művészi vágyakról, személyes visszaemlékezésről, mint Kóka belső, emberi természetének, érzelmi töltött- ségének kivetítései jelennek meg.

Mesterünk egyébként vonzódik a rendhez, ami nem kicsinyes pedantéria, hanem önként vállalt fegyelem, etikai igényesség. És ez a néhány megjegyzés csak egy két jellemző vonásra próbálta felhívni a figyelmet, bízva abban, hogy alkotói érettség, valamint őszinte érdeklődés szerencsés találkozásának színtere lesz a legújabb tárlatot fölvállaló Hatvani Galéria.

dr. Nyerges László