Heves megyei aprónyomtatványok 10
Novellák, regények és filmek után Kertész Ákost érdekelni kezdte a színpad. Első két darabját még a Makra című regénye, illetve a Névnap című elbeszélése nyomán írta. A Makra kiváló regény, színpadi változata is tetszést aratott. A Névnap már elbeszélésként is viharos visszhangot váltott ki; izgalmas, remek drámának bizonyult. Mindkét darabot a József Attila Színház mutatta be, de más hazai és külföldi színházakban is játszották. A Névnapot közönségünk is láthatta. Az NDK-ban nemrég megrendezett Magyar Dráma Hetén ez a darab a figyelem középpontjába került, elismerően írt róla az ottani sajtó, hangoztatva, hogy nyilván buzdítólag hat majd a német drámaírókra, s követik Kertészt a munkásélet valóságának ábrázolásában. Kertész a színpadon is éppen olyan kitűnő írónak mutatkozott be, mint a prózájában. SZIKLAFAL Noha az említett drámák értékéből mit sem von le az, hogy más műfajokból adaptált művek, mégis sokan várták azt az időt, amikor Kertész — immár otthonos lévén a színházban — eredetileg is színdarabnak szánt művet fog írni. Amikor az 1975/76-os évadot a bérleti plakáton meghirdettük, sőt, amikor a szezont megkezdtük, még nem tudtuk, hogy ez már megtörtént: megszületett az új dráma, a Sziklafal, ez a feszes kompozíciójú kamaradarab, örömünkre a szerző a Miskolci Nemzeti Színháznak ajánlotta fel az ősbemutató jogát. Mind a magyar, mind a külföldi drámairodalomban kevés az olyan — íróilag is értékes — mű, amelyben több egyenlő hőfokú női szerep van. Férfiszerepekben inkább bővelkedünk. A színházak állandó gondja, hogy színésznőiknek jó szerepeket találjanak. S íme, Kertész darabjában négy asszony lép elénk. Már csak ezért is örültünk. Az elfogadáskor, természetesen, nem ez volt a legdöntőbb érv. De az igen, hogy igazi, jó írás került a kezünkbe. A Sziklafal a máról szól, az életről — az életünkről. S a jó szereplehetőségeknél sokkalta fontosabb, hogy olyan kérdésekkel találjuk szembe magunkat — a színház művészei és a színház közönsége —, amelyek maiak, s önmagunk megismerésére, az igazság kimondására késztetnek bennünket. Kertész Ákos nem a sokat publikáló írók közül való, mégis úgy tetszik, hogy termékeny, mert könyvei, darabjai tömörek, pontosak, tehát figyelemre méltóak; amit mond, megjegyezzük. Alapos ember, nem lehet csaláson, tévedésen rajtakapni: csak arról beszél, amit ismer; amiről sokat és felelősséggel töprengett. Tiszteli az igazságot, a valóságot. József Attila-i hűségre törekszik. A Sziklafalban négy nőt állít elénk. Négy asszonyt, akik azt kérdezik egymástól - és tőlünk —, hogy miként kell élni, hogyan kell, hogyan lehet szeretni; van-e bennünk annyi erkölcsi erő, hogy a nehéz helyzetekben is megőrizzük emberségünket. Ez a négy nő úgy kérdezi mindezt, hogy közben egy férfiról beszél, Kassai Kornélról, a színészről. Kassai már nem él. A darab cselekménye előtti napokban autójával egy sziklafalnak ütközött, és meghalt. Véletlen baleset, vagy öngyilkosság? Kideríthetetlen. Színész volt; sikeres, majd kevésbé sikeres; utóbb már ivott is. Házas volt, elvált, újra nősült, fia született, szeretőt tartott, a hivatásának élt, kártyázott, zavaros ügyei voltak. Kassait a nők emlékezései révén ismerjük meg. Az édesanyja: Anyuska, az első felesége: Hanna, a második asszonya: Anna és a szeretője: Róza szavaiból. Ki mit adott neki, ki mit kapott tőle, ki hogyan szerette, mennyit áldozott érte - a keserű, szemrehányó, fájdalmas mondatok mögül kirajzolódik öt ember élete: a négy asszonyé és a férfié. Mint egy tükörteremben: Kassai Kornél innen és onnan lép felénk és távolodik is el ugyanakkor, megsokszorozódva és mégis egyedülvalóan. Négy tükörben villan fel, s ő maga is tükre amazoknak. Négyen küzdenek az elmúlt szeretetért, szerelemért, s viaskodnak létükért, munkájukért, életükért. Kassai Kornél, amíg élt, nem láthatta jól magát ezekben a tükrökben. Mert nem mutatták meg, hogy mi van a szem mögött, a homlok mögött, a mellkas mögött — a külső vonalak mögött. Rosszul tükrözte vissza a négy asszony Kassait. S most már tudják-e, ki és mi volt ő valójában? Most már tudják-e, hogy másként kellett volna szeretni, másként gyűlölni, megbocsátani? És önmagukat ismerik-e? Őket hogyan tükrözte vissza a férfi? És ismerjük-e mi is önmagunkat, vagy a másik embert, tudjuk-e, hogyan kell élni jól, szépen, tisztán, becsülettel? A Sziklafal kemény dráma, de Kertész együtt érez hőseivel, embereket ábrázol, eleven embereket, s nem merevíti őket tanmesét közvetítő bábokká. Anyuska, Hanna, Anna és Róza élnek a színpadon, olyanok, akár mi magunk, gyengéinkkel, vétkeinkkel és erényeinkkel. Az író eddigi munkáiban leginkább munkásokat ábrázolt, történetei is az ő világukban játszódtak. A Sziklafal más, de csak a miliő és az alakok foglalkozása változott. Makra, a munkás, rokona Kassainak; a Névnap figuráit is ugyanazok a kérdések izgatták, mint a Sziklafal asszonyait. Előbbi darabjaiban éppúgy, mint mostani drámájában, az egész élet érdekelte. Márpedig valamennyien: kétkezi dolgozók és tisztviselők, tudósok és művészek, itt és most, emberi gondjainkban nem különbözünk egymástól. NÉGY ASSZONY ANNA ,,En megvettem magamnak a Kassait... Megtehettem. Olyan nő voltam, hogy megtehettem. Volt pénzem hozzá .... Nem lett volna szabad. . . beleszeretni. . . azt nem lett volna szabad . . . Aki szeret, ráfizet. . . Fogast. . . fogast rendeltem neki... kilencven forint volt egy adag . . . hétszáz forintot költöttem egy este, hogy lássam a mosolyát, hogy a tenyerébe vegye az arcom . . . >•Jó lány vagy te, Anna, rendes lány. . .« csak ezért. . . közben üres volt a bolt, nyakamon az adó . .." HANNA ,,Művészetet, angyalom, de akármit, ami több, mint kenyérkereset, ami hivatás, csak életre-halálra lehet csinálni. Aki nem érzi a mélységet maga alatt, aki nem szédül, aki nem érzi a kockázat rémületét, annak vége! Az pótcselekvésekbe menekül, kockázat-pótlékok után kapkod; aki az életét nem meri földobni egy igazi nagy tétre, az a kártyában hazardirozik, az részegen száguldozik az országutakon, hogy mégis érezze, hogy él!" ANYUSKA „/Ve provokáldI Azt hiszed, nem látom, hogy mit csinálsz? Egész este finoman cukkolod és provokálod. Intelligensen, elegánsan és alattomosan. Ezt csináltad Kornéllal is! A döntés az én kezemben van, persze . . . Neked könnyű! Neked nincs unokád! Se gyereked, se férjed, se kutyád, se macskád! De nálam nem babra megy!" RÓZA ,,Én nem akartam megzavarni az ő életét. Én csak arra gondoltam, hogy itt van ez a szegény ember, fáradt, megviselt, pihenni kell neki. Egy kis nyugalom kell neki ebben a nagy hajtásban, néhány órára valami menedék. Mért ne adnám meg neki, ha megtehetem? Hogy megadtam volna-e másnak is? Nem tudom én azt Így ... De aki segíthet egy rászorulón, nem úgy van rendjén, hogy segít?"
