Heves megyei aprónyomtatványok 10
HATVANI GALÉRIA MAV-pólyaudvar művelődési termében * MOLNÁR JÓZSEF festőművész KIÁLLÍTÁSA * 1975. november 16-án, vasárnap délelőtt fél 12 órakor megnyitja |<&UPPA LÁSZLÓ a Heves mpgypi Tanács művelődési osztályának vezetője A tárlatrendezés Bolyki István munkája A kiállítás nyitva november 16. és 26. között, naponta 9 órától este 7 óráig. MERENGŐ (olaj) Katalógus címoldalon: TAVASZKÖSZÖNTÖK (olaj, részlet) Katalógus belsőn: VIA DEI CAPPELLARI (gouache) Katalógus hátoldal: ARATÁS (olaj) olnár József művészete szüntelenül alakuló, fejlődő, gazdag művészet. Ugyanakkor eddigi munkássága logikus, belső egységet mutat. Miben is áll festészetének ez a sajátos, állandóan megújulni tudása, lankadatlan, fiatalos küzdelemvállalása? Ezt próbáljuk kitapintani, vagy legalábbis megsejtetni e rövid gondolatmenetben. Munkásságának indulása művészeti életünknek nem éppen problémamentes, nem éppen szabadon alakuló korszakára esik. Az 1949-ben készült ,, Földosztás” című festményén a tájrészlet egységes, biztos megoldása és az őszinte, frázis nélküli előadás tehetséges fiatal festőt ígér. Lengyelországi tanulmányútja feloldódást hozott. Sokak számára emlékezetes a ,.Szürke este” (1957) hangulatos, impresszio- nisztikus olajképe, mely a későbbi szintézisekhez való eljutás fontos, szépen beépülő építőköve, illetve lépcsője volt. _/J hatvanas évek első két harmadában CaL készült munkáira tökéletesen áll egyik méltatójának, Tölgyesi Jánosnak a megállapítása: „Képein mindenre valamilyen finomvonalú, színes háló borul, amely átfonja, felolvasztja az érzékelhető színeket és formákat; ezek megmaradnak ugyan a reflexekkel, árnyékokkal és pillanatnyi mozduló formákkal együtt, de a festő által létrehozott, közbeiktatott képi közeg, szerkezeti háló fogja össze őke. Első pillanatra úgy vélnénk, hogy az atmoszféra, a festő és a kép tárgya között vibráló levegőréteg újtélé megfogalmazása ez, de ha jobban szemügyre vesszük, kiderül, hogy nem külső eredetű, hanem a művész képalkotó útja során került a képbe mint belső, és így a művészi látásból szervesen következő elem.” (Művészet, 1967. 9. 41. old.) A festő által létrehozott képi közegnek, a szerkezeti hálónak — mely valóban a művészi látásból szervesen következő elem — jelentőségére jól érzett rá a Művészet cikkírója. Ugyanis éppen ennek a konstruktív fölfogásnak at egyre határozottabb — s bizonyos fokig az önállóvá válás felé elinduló — izmosodását figyelhetjük meg a későbbi alkotásokon. z 1972-es „Gőzösök”, vagy az újabb és újabb megoldások után kutatva többszörösen áldolgozott 1969-es „Etűd", — ahol a kék és a fekete háttér szigorú rendet sugalló vonalai, függőleges és vízszintes tagolásai fontos szerephez jutnak — jellemzik a hatvanas és hetvenes évek fordulóján született művek jelentős részét. Az ekkor festett képek geometrikgs osztásai, melyek élvezetes, vastag festékfölrakással párosulnak: az absztrakt képépítés gyönyörűségét hirdetik. Az 1970- es ,,Trónörökös”-ön vagy az 1973-as „Húrfe- szítő”-n a fenti jegyeket könnyen megfigyelhetjük, de észrevehetjük azt is, hogy itt egy sajátos szimbolizmus felé fordul a művész. A mindkét kép jobb oldalán elhelyezkedő fényes kör, vagy gömb — amely lehetne a szépen megkomponált háttérnek nonfiguratív eleme — valamilyen kozmikus fényforrást sejtetve fokozza a képek szimbolikus irányultságát. A „Kapáló asszonyok”, a többiekhez képest kissé atmoszférikusabb, ugyancsak megőrzi nemes szerkesztettségét. Egy pompás kis kép a „Zongora” címet viseli. Itt a formák zártak, nem találkozunk olyan kifutó egyenesekkel, mint az 1969-es Etűdnél, összefogottságot, letisztultságot, nemes nyugalmat sugároznak. olnár József művészetének alakulását ez ideig még részletesen nem mutatták be, pedig megérdemli a figyelmet. Munkásságának első szakasza, s egyben első évtizede, nagyjából az 1957-es Fényes Adolf-terembeli, a második évtized pedig az 1967-es Csók István-galériabeli kiállítással zárul. Reméljük, hogy a harmadik évtized is egy nagyobb budapesti kiállítással koronázódik meg. Ekkor végre behatóbb elemzés alá kerülhetne művészete, melyet immár röviden jellemezni szinte lehetetlen. olnár József a tárgyi valóság megjelenítésének igényéről sohasem mond le, de úgy fogalmazza meg képeit, hogy a számunkra már beidegződött, megszokott látványon keresztül fény derüljön a színek, a formák és a konstrukciók önálló kifejezőerővel rendelkező világára. És a kortárs művészeti irányok gazdag, tarka tömegében tiszteletre- méltóan szól Molnár József hagyományos eszközökkel dolgozó művészete, mert mindenekelőtt tiszta, őszinte és küzdő. A középkori mesterek mesterségbeli mívessége, áhitat párosul a konstruktív és a lírai absztrakciót egyaránt sejtető alkotásain, melyeken átsüt az expresz- szionisták vitalitása. Éppen ez az az utóbbi jegy, amely minden képének jellemzője, s amelynek alapján biztosan megállapíthatjuk, hogy Molnár-képpel állunk szemben. De a képek mindegyike más és más. Miért? Mert Molnár József művészete szüntelenül alakuló, fejlődő, gazdag művészet. Rúzsa György művészettörténész, kandidátus
