Heves megyei aprónyomtatványok 10

Ugyan miről is szól a Sirály?

— kérdezte tőlem egy ízben (nem minden provokatív él nélkül) valaki, mivel - szerinte — a Sirály Csehov legza- varo^abb drámája és nem szól semmiről. A Sirály Cse- hovról szól, feleltem én akkor kapásból és ingerültennem tudván még, mennyire igazam volt. Mert hisz minden Csehov-dráma Csehovról szól, ahogy minden Shakes- peare-dráma Shakespeare-rcl, minden Moliére-mű Moli- ére-ről és így tovább, mivel minden műalkotás az alkotója szemléletét rögzíti, azt tehát, hogy a művész miképp látta a világot akkor és ott, ahol élt, azt a valóságot, ami körülvette. Ilyenformán minden műalkotás (ha dráma, ha nem) a művészről is szól, a Sirályban azonban kétszeresen is Csehovról van szó.

A Sirály az első a nagy Csehov-drámák sorában, és Csehov, mintegy indulásképp, a mesterség törvényeit és emberi vonatkozásait tisztázza benne a maga számára Persze ettől a Sirály még nem volna remekmű (pedig úgy vélem, az), csakhogy miközben ő az írói és színészi mesterség, a művészet, a művészember gondjaival vívódik, máig és számunkra is érvényes üzenetet fogalmaz meg mindenfajta mesterségről, hivatásról, hivatásbeli elkötelezettségről a maga kegyetlenül pontos realizmusával és minden kegyetlenségén átsütő emberszeretetével.

Mért tartják mégis sokan, mint fentebbi ismerősöm, zavaros műnek a darabot? Azt hiszem, azért, mert valami bonyolult szimbólumnak tekintik magát a sirályt. ,,Én sirály vagyok”, mondja Nyina, és mindjárt hozzáteszi: „de nem erről van szó”. Persze, hogy nem erről van szó.

Sirályt lelőni, orosz ember számára épp olyan képtelenség, mint magyarnak lelőni a fecskét vagy a gólyát. Elkeseredett ember értelmetlen cselekedete. A sirály Trigo- rin, az író szemében válik csak szimbólummá, „témává egy kis elbeszéléshez”. És a téma körüli valóságos emberi sorsokat, tragédiákat mindjárt el is felejti. A valóságos létezés másodlagos, mintegy félálomszerű, és a műveiben megidézett, mímelt valóság, a tükörkép válik számára elsődlegessé.

Trigorin alakjában Csehov önmagával viaskodik. Tri- gorin nemcsak sikeres író. Tehetséges, sőt jó író. Csehov a saját félelmeit, lelkiismeretfurdalásait fogalmazza meg benne. Trigorin kötelező, kegyetlen önzéssel tartja magától távol az életet, és miközben figyel, jegyez, rögzít, mindent témává fogalmaz, hagyja, hogy a nők irányítsák a sorsát: „Vigyél, akár szállíts el innen", mondja Arka- gyinának. Nyina iránti fellángolása is ebből az alkotói önzésből fakad. Mert mit mond Nyináról? „Csábít hozzá valami. Tán éppen az, ami úgy kell nekem.” Mihez kell neki? Az alkotáshoz. Írói megújuláshoz. A MŰHÖZ. És nem gondolja végig, mi lesz Arkagyinával, Nyinával, Trepljovval, hogy mit gyilkolhat ezzel maga körül. És Ar- kagyina, aki vitathatatlanul kitűnő színésznő, ugyanezzel az önzéssel védi magát és magában a művészt, és tapos bele mások életébe. A fiáéba, Trepljovéba elsősorban. És miközben színésszé érik, s ha közepes szinten is, de már képes megvalósítani önmagát, ezt az önzést tanulja meg magával és másokkal szemben is Nyina. Mert az alkotás (mindegy, hogy művészi-e vagy más jellegű) szolgálat, és monomániát, kegyetlenséget, önzést követel. Ez a kegyetlenség, ami fáj Csehovnak. Mert kérdés, meddig lehet ezt csinálni az emberség elapadása nélkül, ami egyben a művészet elapadását is jelenti. Hogy az eszköz mikor falja föl a célt. És vajon miképp oldható föl ez az ellentmondás, és föloldható-e egyáltalán.

Trepljov — úgy tűnik — tehetségtelen. Épp a fentebb tárgyalt kegyetlenség hiányzik belőle — többek között. Halála törvényszerű. Nem a befutottak nyomják el, felismeri végzetes tehetetlenségét. Szánni tudom, tisztelni és szeretni nem. Egy impotens élet fordul itt tragédiába.

Elnézést kell kérnem az olvasótól, hogy a saját gondolataimat fogalmaztam itt, meg, de úgy látom, Illés István és a Miskolci Nemzeti Színház együttese hasonló szellemben hozta létre az előadást, melyet kellemes színházi estét kívánva ajánlok a közönség figyelmébe.

Kertész Ákos

Csehov Oroszországa

Érdemes lenne egyszer összegyűjteni azt a sok és sokféle minősítést, jellemző vagy csupán hatást keltő meghatározást, mellyel Oroszországot az elmúlt évtizedek folyamán illették a történészek, politikusok és irodalmárok.

Kétségtelen, hogy ez a szent, alázatos és végletes szenvedélyeket hordozó és szenvedéseket kiálló nép, ha valódi alkotók vették tollúkra sorsát, mindig megindította és felrázta a befogadót.

Persze, sohasem mindegy, hogy valaki melyik korban, mely években éri el alkotói teljesítménye csúcspontját. Kétségtelen, hogy Csehovnak, mint írónak — bármennyire is furcsán hangzik ez — kedvezett a századvég. Ez a sötét és „ledöglött” világ rendkívül erős rezonanciát teremt az íróban. A nem marxista kritikusok azt mondják, hogy az életunt századvégi hangulat egybeesik az orosz hangulattal. Nyilván nem erről van szó. (Vagy nem csak erről.) A cár birodalmában az emberek nemcsak metafizikai okokból rosszkedvűek és fáradtak, hanem azért is, mert minden eddiginél makacsabb és sötétebb politikai elnyomás súlyosodik rájuk, ami már születése előtt megöl minden szabadabb és vidámabb gondolatot.

Világos, hogy Csehov pontosan tudja, mi gyötri, mi színteleníti, törpíti el az embereket. Úgy tűnik, tud any- nyit saját korának Oroszországáról, mint némely agitátor. Az ő sajátos agitációja azonban az irodalom, s ezzel sem a nyers érzések, fékeveszett szenvedélyek felkorbácsolása a célja. „Csak hangulatokat ragad meg, melyek azonban — ahogyan Szerb Antal írja — „elfutásukban" is megrendítő dolgok.

Többen — már életében s halála óta is — szemére vetették pesszimizmusát. Csehov azonban — annak ellenére, hogy elkeserítették a hazájában uralkodó állapotok, hogy látta miként halnak el, vagy fordulnak visszájára a legnemesebb törekvések — nem volt pesszimista. Természetesen ő is megjárta a maga kétségekkel tele útját (a tolsztojanizmus évei), végül azonban — mint művei bizonyítják — egyre inkább hitt a haladásban. A saját lelkét látjuk műveiben. Az irodalomtörténészek azt tanácsolják, hogy legjobb a Csehov-műveket kronologikus sorrendben olvasni. Színházunk célja is az, hogy a következő évek folyamán minél több Csehov-dráma kapjon nálunk színpadot.