Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZG

PILINSZKY JÁNOS:

„A VÁGY VILLAMOSA"

A megnőtt feladatok nyíltságra és nyitottságra kell, hogy neveljenek. Nyíltnak és egyre nyíltabbnak kell lennünk vélekedésünkben, s egyre nyitottabbnak a világ jelenségeinek megértésében és mérlegelésében. Ez a felnőttséget követelő szabály egyenként érvényes a katolikus íróra, kritikusra, s a katolikus olvasóra, színházlátogató közönségre. Csak így érthetjük meg, mi történik velünk és körülöttünk, s csak így képviselhetjük a világban hitünket.

Rövid beszámolóm elsősorban nem szinházi kritika kíván lenni, inkább segítő kalauz egy mai katolikus néző számára, ki, mint én, megtekinti a Madách Színházban Tennessee Williams »A vágy villamosa« című drámáját. Ne döbbenjen meg. Ha nyitott szemmel és nyitott szívvel figyel, a hisztériás és barbár felszín alatt valami egészen mást fog találni.

A darab lényegében arról szól: mi lesz az emberből, ha a civilizáció rengeteg erdejében vágyaival magára marad. A »puszta civilizáció« az ember új dzsungele. Az erősek kedves vagy félelmetes vadállatokká válnak benne, a gyengék viszont menthetetlenül lezüllenek a kegyetlen törvények súlya alatt. Csupa züllöttség és durvaság ez a darab, erőszak és csábítás, öncsalás és kíméletlenség - a felszínen. De figyeljünk csak jobban oda, hajoljunk csak a drámához közelebb.

A hétköznapi tragédia hősnője, az iszákos és már-már szexuálőrült Blanche ámokfutásában megérkezik húgához. Nyugalmat keres, valamiféle megállást, utolsó menedéket. így kezdődik a történet, de ez a »kezdet« egyúttal a befejezés is. Blanche húgában és annak féijében már csak hóhérait találja meg: húga öntudatlanul, a férfi az erősebb fél nyílt kegyetlenségével végez vele. De már a felszínen megüt három rendkívüli mondat. Blanche mondja ki. Az első mondat a bizalomé: »Váratlanul milyen közel van olykor az Isten!« A másik szó a keserű lelkiismereté: »Azt hiszem, nincs nagyobb bűn a megfontolt kegyetlenségnél. Talán nincs is más bűn. Én ezt a bűnt sose követtem el.« S a harmadik: »Én mindig is szerettem az idegen embereket« - a tökéletes elhagyatottság szava. Blanche megőrül, s veresége is tökéletes vereséggé válik. A többiek, az erősek visszatérnek otthonukba, az asztalhoz, az ágyhoz, az éjfélbe nyúló kártyacsatákhoz.

To In ay Klári, Vass Éva, Avar István