Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZE

finom színekben oldódik föl. A kék és zöld vonalkák sűrűsödési csomópontjaiban lágy átmenetekkel narancsosvörössé, vagy kárminvörössé változnak át.

E fura kontraszt - a rajz fegyelmezett, racionális vonalstruktúrája és érzelmesen finom színei - hatottak rá. Képzeletét nem csupán a gép ' képcsináló" teljesítménye és annak szépsége ragadta meg, hanem az a szikár tény is, miszerint e gyönyörű színes rajzok, "talált tárgyak", liraian finom, színes vonalstruktúrákban, szinte andalítóan szép képekben

rögzítik, közvetítik a sejtek •

drámáját, a porhüvely pusztulásának stációit. Ez a zavarbaejtö kettősség és már-már képtelen ellentmondás indukálta Paparó Ibolya festményeinek egy részét. A "talált tárgyat" mint kiegészítésre, továbbfejlesztésre használható képi alapszövetet vette munkába. Sokszor csak hangsúlyosabbá téve a gépi ábra struktúráit. Kiindulási pontnak tekintette színeiket, s azokat gondolta, fejlesztette tovább. Kezdetben narratív elemeket - emberi alak, növényi szerkezet emelt ki az alapszövetből, de gyorsan egyszerűsödtek kompozíciói. Megtartotta az izotópfelvételek érzelmesen finom, hideg, meleg színkontrasztját, de csak organikus formákká sűrűsödő, csomósodó, vagy ritkuló színfoltokká redukálta képeit. Elkerülte a kézenfekvőt és meglepően nem a csontokban történő kóros elváltozások, a ' halálos'', hanem a "szépség” folyamatait ragadta meg festményein. Magatartása hasonlatos a barlangrajzok festőjéhez, aki hitt abban, hogy