Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZC
Az Alföld és a Kárpátok között húzódó hosszú sávban, a Magyar Középhegység völgyeiben, lapályain a magyarság egy néprajzi csoportja, a palócok élnek. Történelmük, tájnyelvük, életmódjuk és hagyományaik megkülönböztetik őket a körülöttük lakó népcsoportoktól, magyaroktól és szlovákoktól. Nagyobb részük Magyarországon, a kisebb pedig Szlovákia déli részein lakik, de tudományos kutatások alapján inkább a magyarországi palócok ismertek. A mintegy millióra becsülhető népesség etnográfiai tekintetben számos csoportra oszlik, de központjuk a Mátra környéke. Innen keletre, nyugatra és délre 50-100 kilométeres távolságban helyezkednek el a velük rokon palócos csoportok, közöttük keleten a barkók, nyugaton a Zobor aljaiak, akik Szlovákiában laknak. A Mátra-vidéken, mint a palócok etnikai és kulturális központi táján a leginkább felismerhetők azok a vonások, amelyek a környező csoportokat az egész nagytájon jellemzik. Ilyen sajátosság a népnyelv, amit Palócföldön még egyes városokban is beszélnek. A palóc tájszólást elsősorban az különbözteti meg a köznyelvtől, hogy másképp ejti az a és az á hangot. Ez nyelvészek szerint a magyar hangtörténet egy korai szakaszának reliktuma, ami egykor általános volt. A népi csoport neve, a palóc, szláv eredetű és kun-t jelent, környezetük nevezhette el így őket. Maguk a palócok valószínűleg török eredetűek, mint a honfoglaló törzsek egyik része is az volt. A mai palóc csoport elődeit az Árpád-korban az Aba-nemzetség és az egri püspökség foglalta területi egységbe a Felföld keleti részén. A táj népe nagyobbrészt ma is római katolikus, kevés reformátussal, és a társadalmi tagozódásra nézve fontos, hogy sok volt közöttük a jobbágyok színvonalán dolgozó és élő kisnemes. Mindezek hatottak a népesség kultúrájára, magatartására. A megélhetés módját, a gazdálkodást földrajzi adottságok, a hegyvidék, az erdő határozta meg, amit később az ipar és a bányászat módosított. A legrégebbi népi építmények fából készültek és a 18. sz. végével abbamaradt technikát Balassagyarmaton és Párádon lakóházak, gazdasági épületek szemléltetik, múzeumi megőrzésben. A palóc lakóház egyik jellemzője volt a szoba közepén álló faoszlop, a "boldoganya", amit kultikus képzetek, hiedelmek vettek körül. Jellemző volt még a lakás használatának az a módja, hogy a nők külön helyiségben aludtak. A bútor legrégebben házilag készült, egyszerű lócából, nagyfiókos asztalból állt, a 19. sz. közepén kezdődött el a festett bútorok divatja. Különösen szépek az áttörtén faragott hátú lócák, székek. Igazi palóc készítmény a lakodalmi fonott kalács, amit helyenként szalaggal, mézeskaláccsal díszítenek. Az egykor változatos, színes női viseletét már nem hordják, de a fesztiválokon még láthatók. így a Mátra vidéki aranycsipkés főkötő, a nógrádi farkas-főkötő, vagy a boldogi lukacsos hímzéssel díszített fehér vállkendő. A gazdag népszokásoknak a palócokra leginkább jellemző egyik-másik eseményét ugyancsak a fesztiválokon lehet megismerni, már csak folklorizált formában. Ezek a népünnepélyek a palóc öntudat kései megformálódását jelzik. Bakó Ferenc a néprajztudomány doktora
