Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZC
Harminc éve kezdtük? Alig merem leírni a címben szereplő három szót, no meg hozzá a kérdőjelet. Hát ennyire megy a kegyetlen idő, kifut alólunk, és mi csak akkor vesszük észre, ha néha a jól emlékezők ránk csengetnek, hogy: te szamár, állj már meg egy pillanatra, itt jubileum adódik, fogd már azt a poharat, koccints egyet arra a közönségre, amelybe valahogyan te is beletartozol, hiszen ha hallgattad őket, megírtad az általuk teremtett élményt, azt a hangversenyenként másfél-két órát, amiben Vivaldi, Pergolesi, a nagy barokk repertoár, Bach, Händel, Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert, Liszt, Verdi, Chopin, Schumann, Berlioz, Debussy, Bartók, Kodály, Farkas Ferenc, Szokolay valahogyan mindig benne zsongtak. Miért is? Adódott a zene iránti rajongás, a zenei gyakorlat iskolás és felnőtt szinten. Adódtak barátságok, amikből összeszövetkezés lett, Egerben ki tudja, hányadszor Szalay Lajos és Huszty Zoltán óta. Egri polgárok és idetelepültek, Farkas Istvántól Radnóti Tiborig oda és vissza. De Szepesi Gyurit, Jurányi Pepi bácsit, Bereczki Vilmát, dr. Hibay Györgynét, Lévai Zsoltot, Asztalos Lorándot se hagyjuk említetlenül — senkit nem akartam megsérteni, ha a felsorolásból kifelejtettem. Karmesterek, szólisták jártak ide — s ki ne felejtsem Kocsis Albertet, aki egy fontos korszakban meghatározóan vett részt a zenekar életében —, zeneművek születtek az Egri Szimfonikus Zenekar javára. Járták az országot és a lehetőségek között szűkebb európai világot. Közben a minősítés szerint is kiválóvá, sőt fesztiválzenekarrá verekedte fel magát, majd törvényszerűen hullámvölgybe jutott a társaság, ahonnan ki kellett emelni. És ezért jó, ha a mecenatúra tapasztalatokkal rendelkező emberei akkor sem, később sem hagyták magára. Gémesi Gézával új korszak nyűt az együttes előtt. Nagyszabású művek, műsorok születnek, kamara- együttesek és nagy-nagy belső fegyelemmel muzsikáló művész-tanárok csatlakoznak a város szellemi életének jelentős részét kitevő munkához. Kedves figyelem folytán rám gondoltak, amikor a jubileum beköszöntőjét-ka- talógusát tervezték: írnék pár sort. Én a kritikus? Hogy az eltelt harminc év alatt hány kellemes és kellemetlen percet szereztünk egymásnak, nem jegyzik a statisztikák. Egy bizonyos: az összhang, a barátság közöttünk, a művészek és a jegyzetíró között megmaradt mind a mai napig. Annak bizonyságául, hogy ki-ki — így- úgy — tette a magáét. így kerek az élet. Mert a két fél, a művészek és a sajtó tisztelik egymást, tudja mekkora szükség van mindkettőre. Főleg ma, ezekben az érzelmileg száraz és erkölcsiekben megvadult időkben. Beethovenre kell gondolni, rá kell hallgatni, Bachra és Lisztre, meg Berliozra, meg Kodályra, hogy a katarzis, a megtisztulás pillanatai ránk közelítsenek. Meg a boldog jövő, a vaskos diktatúrák után a szellem békés demokráciája. Ez az a távlat, amiért érdemes élni. Ez a köszöntés barátaimnak, a közönség tollából. 1993. március 17. Farkas András 4
