Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA
Határtalan szenzációk A gyönyörű Sophie Marceau Ki ne emlékezne a Házibuli I. és II. kedves, csinos fiatal diáklányára, aki előttünk a filmvásznon vált fokozatosan felnőtté. Emlékszem, gyerekeink vették meg nekünk a jegyeket, és szinte „kötelezően” kellett megnéznünk mind a két Házibulit. Utólag hálásak voltunk nekik, s a film első részének fülbemászó dallamát még sokáig hallottam a rádió tánczenei műsoraiban. A Házibuli hősnője azóta a valóságban is felnőtté vált, igazi nagy sztárrá. Sokan máris azt tartják róla, hogy mindent tud, amit egy filmszínésznőnek tudnia kell. Mind ez ideig tíz játékfilmet forgatott nyolc rendezővel. Leggyakrabban Claude Pinoteau-val és Andrzej Zulawskival dolgozott együtt. Claude Pino- teau pedig, a Házibuli-filmek rendezője, úgy látszik, nem tudta elfelejteni hamvas báját, hiszen a Tanuló (L’étudiant) című film főszerepét nyolc évvel később ugyancsak rá bízta. Sophie Marceau - filmjeiben - a csodálatos, igézőén vonzó, erotikus nő. S az életben? Ugyanaz, de emellett kedves, közvetlen és végtelenül természetes. Nagyon szereti az embereket, az állatokat, és egy kis kastélyról álmodik, ahol az utazások és a forgatások fáradalmai után kipihenheti magát. Tíz kutya, négy macska és hét gyerek. Ez élete célja. Nem szereti a bezártságot, imádja a természetet. Filmjeiben az ellenállhatatlan nőt játssza, a valóságban esendőbb bármelyikünknél. Panaszkodik is, tiogy Franciaország beskatulyázza az embereket. 0 a vamp. Kár, hogy így van - vélekedik. De nincs más út, mint megmaradni önmagunknak - vallja. Medgyessy Ildikó SOPHIE MARCEAU A HÁZIBULI CÍMŰ FILMBEN 1980 Razzia után VANESSA FONDA MAMÁVAL Jane Fonda és Roger Vadim lányára, Vanessa Vadimra szinte soha nem jutott ideje a mamának. Jane szüntelenül forgatott, és zavaros magánügyeivel volt elfoglalva, miközben Va- nessát drograzziákon vették őrizetbe. Képünkön Jane Fonda boldogan öleli át lányát, akit egy őrizetbe vétele alkalmával meg utoljára kíméletes bánásmódban részesítettek, és a mamára való tekintettel kiengedtek a fogdából.