Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA
AGÁNPRODUKCIÓBAN időben álltak rendelkezésemre. Egyszóval kényszerlépésbe kerültem. A bankban felvettem kétmillió forint személyi kölcsönt, és másnap már „élt” a produkció. Elkezdtünk dolgozni.- Voltak álmatlan éjszakáid ebben az idó'ben?- Nem. Én hittem az ügyben, és hittem azokban, akiktől ígérvényeim voltak. Később igazolódott a hitem, mert minden pénz az ütemtervnek megfelelően meg is érkezett. Persze voltak nehézségek, váratlan események, ilyen volt például az, hogy a Filmlabor a forgatás megkezdése után felemelte a hívási költségeket.- A színészekkel hogy tudtál megállapodni? A gázsik ott is eléggé megváltoztak.- Bizony, szépen meglepődtem. Ma egynapos szerepért kérnek annyit, amennyiért régebben egy teljes filmet kellett eljátszanom. De ez nagyon jó, hogy így van. Úgy kell ezt felfogni, hogy a mostani összeg a külföldi gázsikhoz képest még mindig alacsony. A piac törvényei persze majd itt is rendet csinálnak. Az árak lassan igazodnak a realitásokhoz. Megéri, nem éri, ki tudom fizetni, nem tudom kifizetni, a drága helyett az olcsóbbat veszem stb. Itt van a labor-kérdés. Nemrég tudtam meg, hogy Pozsonyban egy- harmadáért lehet előhívatni az anyagot. Legközelebb majd oda megyek. így értem azt, hogy a piaci helyzet majd be fogja állítani az értékeket.- Azért azt hiszem, elég skizofrén helyzetben vagy. Mint színész a magas gázsi pártján állsz, mint producer ennek az ellenkezőjét szeretnéd.- Ez igaz, de minden egy irányba mutat. Én drukkolok a színésznek is, ugyanúgy, mint a producernek. Végül is a két érdeknek valahol egyeznie kell, mert egy irányba mennek, a film sikere irányába.- Beszéljünk a forgatókönyvről. Hogyan készült?- A könyvet én írtam, ahogy éppen eszembe jutott. Nem vonultam alkotóházba. írtam otthon, autóban, presszóban, jár- tamban-keltemben. Nem álmodoztam. A kiindulás mindig a valóság, a környezetemben felbukkanó problémák, élethelyzetek. Minden szerepet általam ismert színészre írtam, a helyszínek sem álomhelyszínek. Mindegyiket ismertem, jártam ott, tudtam, merre néz az ablak, milyen magas a mennyezete, hol van a bejárata. A terepszemle mindössze két napig tartott, közben megettem két halászlét, és kész.- Ki volt a díszletterveződ?- Megmondom, de ne lepődj meg nagyon: az Élet. Meséitem az előbb, hogy mikor a könyvön dolgoztam, az életben már kész, megépített díszletekben gondolkodtam.- Milyen volt a kapcsolatod a színészekkel?- Jó. Nem először dolgozunk együtt. Ha én mint iró rosszul oldok meg egy jelenetet, akkor elvárom a színésztől, hogy segítsen nekem, hogy azt mondja, te öreg, ezt én nem így gondolom, hanem amúgy. Arra aztán már van fülem, hogy ez jobb, vagy hogy másfele kell kapiskálni. Egyébként is, én úgy érzem, előnyös helyzetben vagyok, mert ugyanabba az alomba tartozom, mint ők. De kérdezz már másokat is. Itt ül melletted az operatőr, Gulyás Buda. Szeret beszélni. Ha ügyes a kaszkadőr, marad tojás a lecsóhoz- Buda, jó volt Pistával dolgozni?- Bujtor Istvánnal most dolgoztam először. Sok mindenben szabad kezet adott, természetesen sokat vitatkoztunk, de azt hiszem, nem volt még olyan rendező, akivel én ne vitatkoztam volna. Ha döntetlen volt a vita, akkor két verzióban is megcsináltuk a jelenetet. Abban' egyetértettünk, hogy ez a film akkor lesz jó, ha a négy főszereplő, aki viszi a hátán a történetet, jó, és olyan hangulatot teremt, hogy a néző maradéktalanul szórakozzon. Tudtuk, hogy az amerikaiak technikai bravúrszintjét nem tudjuk elérni, de amennyiben képesek vagyunk a színészek segítségével jó hangulatot teremteni a vásznon, akkor jó filmet készíthetünk. Talán furcsa, hogy olyan kérdésekről beszélek, amelyek látszólag a rendezőre tartoznak. Szerintem minden gond közös. Nagyon nem szeretem az olyan rendezőket, akik büszkék arra, hogy ők nem „látnak”. Nem érdekli őket a kép, azt mondják, az az operatőr dolga. Érdekelje a kép! Én is beleszólok abba, hogy a színész hogyan játszik, hiszen a kamerán keresztül én látom először őket abban a „kivágásban”, amiben majd a vászonra kerülnek. Én szívesen veszek részt még a forgatókönyv írásában is, mert így már egy korai időszakban kezdem tanulni a történetet. A filmezés kollektív alkotói munka. Háromnégy ember, később tíz-tizenöt közös munkája, ami csak annyiban szakosodik, hogy külön-kü- lön mindenki fokozottabban felelős a maga speciális munkaterületéért. Most persze megkérdezheted, hogy akkor mi az a plusz, amit én bele tudok tenni egy filmbe. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom: az ízlés. Ha ízlésesen tudok egy történetet tálalni, akkor jól dolgoztam. Mit mondjak még? Azt hiszem, átpasszolom a mikrofont Pleskonics Áginak.- Ági, te hány munkakört töltöttél be ebben a filmben?- Hármat. Egyszemélyben voltam öltöztető, ruhatervező és főnök, de jól megvoltam magammal. Nem vitatkoztam, most az egyszer a ruhás remekül megértette magát a főnökkel. Kevés pénzem volt a ruhákra, de a végén még meg is takarítottam ebből a kevésből.- És ezzel a megtakarítással mit csinálsz?-Visszaadom.- A pénzzel végig te gazdálkodtál?- Igen. De sokkal könnyebb volt így dolgozni. Nem kellett minden vásárláshoz kérvényt írni, papírmunkát végezni. Igyekeztem minél kevesebb újat vásárolni, inkább kölcsönkértem a ruhákat. Feleslegesen nem lehet megvenni semmit, csak azt, ami biztosan kell.- Elmondhatjuk tehát, hogy a jelmeztervező is az élet volt. BÁLINT A LEGFIATALABB
