Heves megyei aprónyomtatványok 9/Z
- 30 Földes Attila számításai szerint a Mars rég elcsendesedett vulkánóriásai valóban meglepő információkat "közvetítenek" számunkra. A szolnoki villamosmérnök 1990. január- jában-februárjában kezdett foglalkozni a Mars-térképek e- lemzésével, s júniusban már kész eredményekkel rukkolt elő. Meggyőződése, hogy a bennünket meglátogató ufósok nem mások, mint a marslakók (vagy leszármazottjaik), akik a vulkánokkal üzentek, s nincs semmi okunk a félelemre, hiszen az azonosíthatatlan repülő tárgyakon hozzánk érkezők békés szándékúak... Hogyan vélekednek minderről a szakemberek: a csillagász és a vulkanológus. Dr. Horváth András asztrofizikus, a Planetárium igazgatója nem veti el Földes Attila merész hipotézisét. Nemcsak a Mars kínál lehetőségeket érdekes és meglepő matematikai összefüggések keresésére, hanem Földünk is. Közismert, hogy az egyiptomi piramisok úgyszintén sok olyan adatot szolgáltatnak az utókornak, melyeknek megállapításával napjaink korszerű számítógépei sem tudnak jobban megbirkózni. Dr. Gyarmati Pál, a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos főmunkatársa nem tartja kizártnak annak a lehetőségét, hogy akár mesterséges úton lehetséges volt a Mars körülményei közepette a földinél fejlettebb technológiával tűz- hányókitöréseket provokálni. N.Sz.Kardasev és V.Sz. Sztrelnyickij: A szupercivilizációk mint az univerzumbeli anyag fejlődésének lehetséges következményei (Fizikai Szemle, 1989. 7. sz. 241-244.p.) A szupercivilizációk hipotézisét az univerzális anyagfejlődés korszerű kozmológiai fogalmainak tükrében vizsgáljuk.