Heves megyei aprónyomtatványok 9/X

vezőbb légkör megteremtését tette lehetővé. Jelenleg mintegy szár- zan látogatják az edzéseket és igyekszünk számukra mViél sokszí­nűbb, vonzóbb, élvezetesebb foglalkozásokat biztosítani. Sportolóink kedvezményes sítanfolyamon vehetnek részt a Tátrában. Tavassszal turisztikai, nyáron pedig vízitábort szervezünk számukra a Bü'kk- ben, illetve a Tiszán. Folyvást azon törjük a fejünket, hogyan nyújt­hatnánk minél több élményt a nálunk sportolóknak. — Ügy tudom, tavaly megkapta a Magyar Vívás Kiváló Edzője cí­met. — A szakosztálytól nem csupán az én munkámat ismerték el ilye­ténképpen. Két évvel korábban nagyszerű vívómesterünk, Iványi Illés is részesült ebben a kitüntetésben. — Miről is vallanak a tények? — Tavalyelőtt húsz minősített és egy aranyjelvényes versenyzőnk volt. Tavaly ez a szám 36-ra, illetve 7-re emelkedett. Három csapa­tunk is — a kard, a női tőr és a párbajtőr — az I. osztályban léphe­tett pástra. Ilyen még nem volt a megyeszékhely vívósportjának tör­ténetében! Ráadásul a kardozók az országos bajnokságon a rendkí­vül értékesnek számító 8. helyet csípték el. Eredményes utánpótlásnevelő munkánkat igazolja, hogy már évek óta a mi vívóink nyerik a vidéki úttörőkupát. Az elmúlt évben Oravecz Zoltán úttörő-olimpiai 'bajnok lett — ilyesmi sem történik minden nap. — Az idén milyen versenyeket rendeznek? — Tavaly osztatlan sikert aratott az I. Csányi Barna emlékverseny. Előreláthatóan ez lesz az év folyamán is a legnívósabb viadalunk áprilisban. A nyugatnémetek mellett a lengyel vívókat is várjuk. Ezenkívül a megyei szövetség még mintegy 15 ízben nyújt verseny­zési lehetőséget. Buttinger László

Next

/
Thumbnails
Contents