Heves megyei aprónyomtatványok 9/K
Hatvani Galéria MÁV-pályaudvar művelődési terme ff NAGY ERNŐ r festőművész kiállítása Az 1977. évi Képzőművészeti Világhét, illetve tárlat Heves megyei megnyitó ünnepsége szeptember 18-án, vasárnap délelőtt fél 12 órakor Beszédet mond: Polgár Miklós a megyei pártbizottság osztályvezetője A kiállító művész munkásságát TASNÁDI ATTILA műtörténész méltatja Közreműködnek: Dr. Pálosné Mester Jolán és Világiné Mányoky Lívia (fuvola) (zongora) A kiállítás nyitva: 1977. szeptember 18-tól október 2-ig, megtekinthető — hétfő kivételével — naponta 10 és 18 óra között N agy Ernő a magyar festészet ahhoz a nemzedékéhez tartozik, amely már az új Magyarországon ért művésszé, s a kulturális élet megváltozott körülményei között látott munkához. Faluról — 1926-ban született Felnémeten —• került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1953-ban kapott diplomát Hincz Gyula és Domanovszky Endre növendékeként. Tanulmányait követően Egerben telepedett le, s a Tanárképző Főiskolán vállalt állást. Jelenleg is itt dolgozik, mint a rajztanszék docense. A hatvanas évek óta kiállító művész, rendszeres résztvevője az országos és helyi rendezvényeknek, önálló bemutatója Miskolcon, Salgótarjánban, Egerben, Detken, Visontán, Tatán és Nagykőrösön volt. Több kiállítási és pályázati díj tulajdonosa: 1971-ben Székely Bertalan-emlékéremmel, 1973-ban Heves megye művészeti díjával tüntették ki, 1976 novemberében pedig a Hatvani Galéria második országos tájfestészeti biennáléjának — Magyar Tájak — bronzdiplomáját nyerte el. Művészi magatartását mindennapi környezetéhez, a hevesi tájakhoz és emberekhez fűződő, líraion bensőséges kapcsolat szabja meg. Olyan piktú- rára törekszik, amely egyszerre modern és hagyományos, s melyben a helyi jelleg egyúttal az általános emberi kifejezésének a közege is. Ami szemlélet- módját illeti, nem lépi túl a természetelvűség határait, a látottakból azonban szubjektív szándékai szerint válogatja ki és írja át a kép számára fontos tényezőket. A motívumok leegyszerűsítésével és szigorú rendszerbe foglalásával létrejött kompozícióiban a természeti és tárgyi világ elemei átlényegülnek, s önmagukon túlmutató, jelképes jelentést nyernek. T ematikai szándékai leginkább az alföldi iskolával rokonítják: ő is a paraszti élet nehéz szépségeit, vaskos, józan realitását, logikus rendjét festi meg, ám ehhez az ihlető élményt nem a közvetlen népélet, hanem a paraszti építkezés egyszerűségének, konstruktivitásának megfigyelése szolgáltatja számára. Házsorok, utcák, sze-énységükben is vonzó és praktikus paraszti otthonok tükrében véljük felfedezni nála ugyanazt a humánus világnézetet, amit hódmezővásárhelyi kortársai inkább munkamozzanatokban és életképekben láttatnak. A falu külsőségekben is megnyilvánuló rendje, morális atmoszférája a közösségi társadalom ideálját testesíti meg számára, azokat az emberi értékeket, melyeket a tágabb világban is fontosnak és követendőnek tart. Ez a meggyőződése nyomatékosodik kevés számú figurális ábrázolásában is. amelyek többnyire az élet primér szituációinak tükrében adnak hírt a vidék eqészséges közérzetéről. A személyes jelenlét, a természet szinte intim szeretete jellemzi Nagy Ernő tájfestészetét is, amelyben a táji környezet tipikus vonásai csakúgy helyet kapnak, mint a táj arculatát sajátosan átformáló évszakok jellegzetes motívumai. A természet és a táj örök körforgása nemcsak izgalmas festői látvány számára, hanem egyéniségének egészére is kiható, érzelmi életét is befolyásoló folyamat, ezért, hogy egy domboldal, vízparti füzes, vagy gyümölcsöskert színeváltozásában egyben a saját lelki röntgenképét is megfesti. E belső dinamika visszahatásaként legjobb vásznain a civilizációs fejlődés folyamatában, átalakulásának drámai feszültségében tárul fel a táj, direkt utalások nélkül is megsejtetve a rajta élők emberi és társadalmi viszonylatait.
