Heves megyei aprónyomtatványok 9/K

Borics Pál emlékkiállításának megrendezésével adósságot törlesztőnk. Ha kereteiben szűkösen is, hiszen az itt bemutatott anyag csak töredéke Borics életművének. Mégis az a cél vezetett bennünket, hogy élesszük és ébren tartsuk az érdeklődést egy olyan művész munkássága iránt, aki szűkebb pátriánk szülötte, s aki hazánk művészeti életében jelentős helyet vívott ki magának.

Borics pályájával kapcsolatban le kell, és le szabad írni ezt az elkoptatott frázist, mert a szavakat a való élet hitelesíti.

Az a siroki summásgyerek, ötgyermekes bányász árvája, aki tavasztól őszig felnőttként dolgozik a család megélhetéséért, aki télen erdőirtás közben járo- gat el az iskolába, aki külön vizsgákkal szerzi meg a hat elemit, hogy faragóinasnak szegődhessen, az a fiatalember, aki megbecsülést szerzett magának szakmájában, majd felnőtt fejjel tanulta a művészmesterséget, hogy rövidesen országos kiállításon szerepeljen, valóban kivívta helyét a művészeti életben. Egy művész megítélésénél azonban nem az a perdöntő, hogyan, hanem az, hogy hová jutott el. Milyen maradandó értéket képviselnek Borics szobrai? Értékük időtálló-e, mint a kő, amelyben dolgozott, tényleges, ható érték-e, vagy az övé is pusztán egy név a lexikonok lajstromában?

Az emlékkiállítások éppen arra szolgálnak, hogy letegyék a voksot egy művész munkássága mellett. Az emlékkiállítás feladata, hogy lépcsőfoka legyen a művészi életmű értékelésének, ráirányítsa a figyelmet megőrzendő javainkra. így a kiállítást kísérő ismertetőnek sem az a célja, hogy a művész munkásságát elemezve, elhelyezze azt a magyar plasztika történetében, pusztán segítséget kíván nyújtani néhány szemponttal a kiállítás megtekintéséhez.

Borics Pál műveihez jelen esetben a formai oldalról kerestük a fonalat azzal a céllal, hogy alaposabb megismerésre késztessünk, s puritán közérthetőségét megóvjuk a vulgáris és elhamarkodott ítéletalkotástól — legyen az dicsérő, vagy elmarasztaló.

Borics Pál műveihez közelítve minden eddigi bírálója szobrai anyagszerűségét emelte ki. Valóban, alig akad művészünk, aki nála jobban ismerné a követ, a kőfajtákban rejlő lehetőséget, faraghatóságot, keménységet, fényt, színt, mindazt, amit a vésővel alkotó ember az anyag természetének tiszteletbentar- tásával belőle kimunkálhat.

Szobrainak hol fényesre koptatott, hol durván faragott, vagy finoman rovátkolt felületei önmagukban olyan alkotóelemek, melyek jellemzői Borics művészetének, — különösen ha szembeállítjuk az oly gyakran látható sematikus, pusztán felületkitöltő megmunkálásokkal.

A bemutatott anyagból példák sokaságát hozhatnánk: a gránitfejek kemény simaságát, a vörösmárvány kisplasztikák alig láthatóan, finoman bontott

felületét, a mészkő vagy homokkő szobrok érdes és mégis puhább mintázását. Bár Borics kőben gondolkodott, éppúgy ura lett a fémmegmunkálásnak is. Figyeljük meg szobrocskáin a más típusú anyag karakteréből fakadó feszültséget, hajlékonyságot, for- mázhatóságot.

Az anyagszerűség azonban a tapintható felület sokoldalú megmunkálásán túl, — meghatározó a formák milyenségére: zártságára, vagy áttörtségére, stati- kusságára vagy dinamikusságára is.

Egy szobor szerkezeti elemeire bontva bonyolult képet mutat; a körüljárhatóság, a három dimenzió arányos kihasználása, a formák olyan mérvű tagolása, melyben a rész alá van rendelve az egésznek, a súlypontok között húzódó erővonalak feszültsége, — mind azok a jegyek, melyek együttesen alkotják egy térbeli műalkotás kompozíciójának jellemzőit, illetve minősítik azt.

Borics kőkompozícióiban azt a zártságot, tömbszerűséget, egységességet tisztelhetjük, mely a kőszobrászat lételeme és lényege. A fűrészelő, kévekötő, hálóvontató figurák testi erőfeszítése, a gyermeküket átölelő asszonyalakok biztonsága ezen keresztül sugárzik át a nézőbe, ugyanúgy, mint képlékeny anyagukból a fémfigurák mozgalmas játékossága, köny- nyed lendületük.