Heves megyei aprónyomtatványok 9/C
HATVANI PERLUSZ GYULA KIÁLLÍTÁSA Hatvani Perlusz Gyula a magyar tájak fáradhatatlan vándora volt. El- érzékenyülő hazaszeretete avatta festővé, és az autodidakták makacssága űzte egyik vidékről a másikra, míg végül tíz esztendő alatt feltérképezte képeiben az egész országot. Ahogyan maga nyilatkozott erről az újságokban, festményeivel az idegenforgalom fellendítésére vállalkozik, s e program végrehajtásában nem ismert akadályt. Dermesztő hidegben, gyötrő forróságban, félelmetes nagy hegyek között és a határtalan pusztában állította fel festőállványát, s pattintotta fel a színes kréták dobozát, az egyetlen anyagot, amely- lyel dolgozott. Heteket, hónapokat, később éveket töltött el egy-egy tájon, megismerkedett az ott lakókkal, az ember és a természet jellegzetességeivel, s azután képpé írta a látványt, szigorúan ragaszkodva a látottakhoz. Stílusa is ez volt, az önmagát háttérbe helyező krónikásé, részletező és rajzos előadásmód, a népi művészet naívságával, az őstehetség-parasztok szemléletével rokon. Legjobb képei éppen a hazug civilizációtól, az édeskés „reálimpresszio- nizmus”-tól elszakadó, szárazabb kezelésű, színes rajzok, amelyekben nem igyekezett az olajfesték áttűnő foltjait utánozni, s nem hajszolta túl a „szép- recsinálás”-t. A pasztell elkenős, puha technikája inkább a divat kényszerűségéből vagy szakmai tapasztalatlanságból jelenik meg néha életművében. Abban a viszonylag szűk világban, melyet mesterségbelileg képes volt átfogni és becsülettel végigvinni, munkásságának egész folyamán megmaradt, — otthon volt. Megszállottsága tematikus jellegű volt: minden tájat be akart járni, de megállt a kis méreteknél. Embert sohasem ábrázolt képein. Ebben nemcsak a józan mérlegelés, a mesterségbeli korlátok felismerése játszott szerepet, hanem az is, hogy a magyar vidékben egy hosszú életre is elegendő anyagot talált a munkához. A témát körüljárta, több nézetből megörökítette, s újra, Kilátás a Csobáncról, 1938. meg újra ellátogatott a régi, kedves helyekre. Lefestő-művész volt, s így a látvány mindig tartogatott számára újat, művészi lelkiismerete pedig alaposságra, a részletek pontos áttételére sarkallta. Képei inkább összességükben summázták az egymást követő élményeket; szelektálás, változtatás, sűrítés az egyes műveken belül e naturális felfogásban nem jelentkezik. Feladta biztos megélhetést nyújtó állását a bizonytalanért, s mikor már úgy érezte, képes kifejezni érzelmeit, egész országra szóló vasúti szabadjegyet kért, elkezdte végeláthatatlan utazásait. Egyénisége a látvány hűséges áttételének vállalásával nyert felismerő jegyeket, az emberi hozzáállás és az el- ragadtatottság, a szolgálatvállalás Perlusz művészetének etikai értékeit helyezi előtérbe. A hiteles, tárgyi és színbeli megjelenítés, a részletek odaadó feldolgozása és az élmény őszintesége feledteti a nézővel a rutin hiányát. A kor festészetének bravúros semmitmondása is hozzájárult Perlusz képeinek megbecsüléséhez. Pasztelljei a maguk idejében, gyermekes egyszerűségükkel, az előadásmód közvetlenségével is hatottak, szokatlant és a kritikák szerint figyelemreméltót hoztak. Az Alföld és Erdély, a Bükk és a Mátra, Sopron és a Balaton-környék, Mohács és Bodrog tájai, a magyar várak és a Hortobágy egyformán kedves témái voltak. A ritka pihenőket szülővárosában, Hatvanban töltötte, — ott is festett, dolgozott. Csak éppen Budapest maradt távol tőle, mert a háborítatlan természet, a jellegzetes paraszti táj tartotta vonzásában. Nem szívesen vált meg képeitől, mert sohasem festette meg ugyanazt a beállítást többszer, ugyanabban a napszakban, vagy évszakban. Minden képe az anyaggal való küzdelem győztes csatáját jelentette számára, festői elhivatottságának bizonyítékát. De talán elsősorban mégis inkább amiatt az érzelmi meg- rendültség miatt ragaszkodott képeihez, amely iá munka áhítatos óráiban elfogta. Belső kényszerből festett, s ez a heves vágy segített áthidalni a szakadékot a kereskedőpálya és a művészet között. Nem jutott ideje arra, hogy tapasztalatait továbbfejlessze, kifejező eszközeitl tovább finomítsa, de arra sem, hogy az akadémiát végzett kortársak módszerének rossz tulajdonságait átvegye. Tagja volt a korabeli művészeti egyesületeknek, társaival együtt állított ki, önálló tárlatát kritikákban részletesen elemezték ,a művészettörténet azonban rpégis inkább a naiv, népi mesterek szomszédságában őrzi meg nevét. 1944-ben, Hidegségen ölték meg, ahová mint munkaszolgálatost hurcolták el. A fasizmus és a háború éveiben félelem nélkül folytatta munkáját, az utolsó percig nem hitte el, hogy abban az országban, amelynek oly odaadással szentelte életét és művészetét, ilyen kegyetlenül elpusztíthatják. 1896-ban, Hatvanban született, ötgyermekes mozdonyvezető fiaként. Tizenhárom éves korában kereskedőtanonc lett, majd Budapestre kerülve, az egykori Fenyves Áruház üzletvezetőségéig jutott el. Négy évig harcolt rz első világháborúban, néhány kezdetleges rajzot készített az olasz fronton. 1928-ban az áruház műkedvelőinek sorában vett részt először kiállításon, majd Iványi Grünwald tanácsára rövid ideig szabadiskolában képezte magát. A Nemzeti Szalon csoportkiállításán, 1931-ben találkozunk nevével első ízben. Egy év múlva otthagyja állását, hogy csak a művészetnek élhessen. 1935-ben alakul ki egyéni stílusa, ez időtől kezdve járja az országot is. 1942-ben és 1944-ben önálló tárlaton mutatja be erdélyi képeit a „Műterem” Kossuth Lajos utcai helyiségében. 1944. őszén a fasiszta terror áldozataként hal meg. Emlékkiállítását fivére, Perlusz Árpád rendezte meg a Szalmássy Galériában, 1946-ban. D. FEHÉR ZSUZSA
