Heves megyei aprónyomtatványok 8/I
MÉSZÁROS GÉZA 1943-ban született Budapesten, szülei öt gyermeke közül másodikként. Általános iskoláit és a gimnázium első osztályát Egerben végezte. Innen került a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. Tanárai Gergely Pál, Sebestény Ferenc, Kmetty János, Eige] István, Barcsay Jenő — és végül mestere — Bernáth Aurél voltak. A Képzőművészeti Főiskolán 1969-ben végzett. Később mestere mellett dolgozva freskófestést tanult. 1970-től Derkovits-díjas. Tagja a KISZ-nek, a Szakszervezetnek, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, a Művészeti Alapnak és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Különböző kiállításokon és pályázatokon kilenc alkalommal nyert díjat. Tanulmányutak: Lengyelország, Hollandia, NSZK, NDK. Szovjetunió, Itália, Ausztria, Csehszlovákia. Képeit a hazai tárlatokon kívül bemutatták Párizsban, Berlinben, Kari Marx Stadtban, Szovjetunióban és a szlovákiai Besztercebányán, önálló kiállításai Salgótarjánban, Nagymaroson és Budapesten a Népszabadság Székházában és Szentendrén voltak. Budapesti születése ellenére egrinek vallja magát. Egerben és környékén gyerekeskedett; családja, szülei ma is Egerben élnek. Kiállítása hazatérés. Beszámoló és adósságtörlesztés ez az egri otthonnak, barátainak, tanárainak, iskolatársainak és minden művészetszerető embernek. 3 » Figyeljék meg jól ezt a rajzot! Eredetije csupán felvillanás a főiskola befejezése óta eltelt hét esztendő terméséből és mégis, azrnnal megkap készítőjének dacos szigorúsága. Nemcsak szeizmográf érzékenységű vonalak mívessége ragad meg, h°nem az a nyíltság is, amely kozmikus száguldású korunkban számot vet a hétköznapok erjesztő hatásával, száműzi a mellékösvények már-már elburjánzó gondolatait, mondván: nézzetek szemembe, s kiolvashatjátok belőle, mit jelent ma festőnek lenni. Mielőtt azonban bárki is véleményt nyilvánítana Mészáros Géza kiállított képeiről, senkit se befolyásoljon a rajzból leszűrhető konokság. Az előítéletek sűrűje félreértésre adhat okot, különösen akkor, ha a művek alkotójától mi sem áll távolabb, mint a hivalkodó kinyilatkoztatás. Mészáros nem a magvarázkodásra váróknak festi képeit, nála a színek és formák úgy állnak össze egységgé, hogy közben észre sem vesszük, máris egy olvan ízig-vérig mai festő indulásának lehetünk tanúi, aki mellőzve a közbülső állomásokat, a kész alkotáson keresztül avatja be a szemlélődőt mesterségének titkaiba. Szépen fest Mészáros Géza, de ez a megállapítás alighanem csak a külső mázt érinti. Mit érne a szépség, ha képein nem fedezhetnénk fel az emberi kapcsolatok sokrétűségét, ha a Műterem című festményének látszólagos zsúfoltságában nem követhetnénk nyomon az otthonteremtés minden részletre kiterjedő aprólékcsságát. Mert mi minden található egy műteremben! A képek, rajzok, vázlatok sokaságától az összeszáradt tavalyi napraforgóig, a repülőgépmodelltől a gyöngyházkagylóig minden, amit bárhol és bárki összehordhat. A különbség csupán annyi, s ez különbözteti meg az alkotót a tárgyaihoz mereven ragaszkodó embertársaitól, hogy a festő nem ennek a kusza látványnak, ennek a felraktá^ozódott tárgvi környezetnek amúgy is hangulatteremtő egyvelegét nyújtja át, hanem hozzájuk kapcsolódó emlékeit, jelentésüket, festői rendet teremtve a vászon kerettel körülhatárolt négyzetcentiméterein. Mészáros Géza — mint minden önálló gondolkodású festő — kialakult eszköztárral rendelkezik. Drámaivá hangolt színei ellenpontozzák egymást, ütköztetésükből olyan feszültségek bomlanak ki, amelyek egy-egy portréalany befelé forduló világát is képesek ellentmondásaival együtt bemutatni, akár a Bibliai Judith vagy a Kata esetében. Legújabb vásznán (Flóra), ahol eddig nála scha nem tapasztalt pompában tűnnek elő a zöldek, a természeti szépségnek állít emléket, a kép középpontjába helyezve a tavasz kibomlását megszemélyesítő figurát. Beletemetkezve a megtisztulás örvénylő forgatagába, Stravinsky Le sacre du Printemps-jának dübörgő akkordjai szólalnak meg, elolvadnak a barlangok jégcsapjai, s a nőalak virágszirom újjai derűt sugárzóan intenek üzenetet. Leírva talán túlságosan is idillikus ez a kép, csak látva foghatjuk fel, érezhetjük a festő elmosódó formákból és tobzódó színekből táplálkozó erejét. Ez a kép, amely eddigi munkásságának méltó összefoglalója és egyben a továbblépés kezdetét is jelzi, mintha mestere, Bernáth Aurél életműve előtt is tisztelegne, aki így vallott tanítványának művészetéről: ,,Én az ő okker és változatos umbrák világában nagyon el tudok igazodni, mégpedig úgy, hogy a színvilág többi tagjait is észreveszem. Az ő okkerjei, umbrái mögött van valami emberi melegség elrejtve, tehát egy olyanfajta emberi tartalom, ami a művészet lényege. Ezt kell észrevennünk.” Molnár Zsolt
