Heves megyei aprónyomtatványok 8/I
A falu templomában „világhírű” festőművész dolgozik. Azért jött ide Igali bácsi vissza, hogy szülőfaluja templomát megajándékozza egy freskóval. Végül a gyerekek úgy döntenek, hogy a kőbánya kisvasútját felújítják, s akkor ez iesz az országban az első kisvasút, amit gyerekek építettek. Csóka Marci megpróbálja visszahívni a rétről barátait, de ennek nagy verekedés lesz a vége, amelyet tragédia követ, felrobban mellettük egy háborúból itt maradt akna, Szeder Pista meghal, Marci megvakul. A falu mégis híres lesz. A Vízkovács végül valóban megtalálja az olajat, s a kiszálló tv-sek felfedezik a Denevér együttest, mint az ország legfiatalabb beat-együttesét. Marcinak kis barátai magnót vesznek ajándékba, hogy amíg a látását visszaadó műtétre vár, tanulhasson. De a kisfiú hamar rájön, hogy másféle látásmódra van itt elsősorban szükség; hogy meg tudja különböztetni az értékest az értéktelentől. Javaslat a szervezők munkájához Olyan ifjúsági film, amely ajánlható minden gyerekkel foglalkozó felnőttnek, szülőnek, pedagógusnak, ifjúsági vezetőnek. De leginkább persze az általános iskolák felső tagozatos tanulóinak, hiszen velük egykorúak a film szereplői is. A híres színészek (Temessy Hédi, Patkós Irma, Szirtes Adóm, Haumann Péter stb.) mellett hívjuk fel a figyelmet a kedves, tehetséges gyerekszereplőkre is, s a film megtekintése után teremtsünk lehetőséget arra, hogy megbeszéljük a témát a gyerekekkel, tisztázzuk a nem egészen világos részeket. Külön kiemelést érdemel a film zenéje, amelyet Szörényi Levente és Bródy János neve fémjelez. 31