Heves megyei aprónyomtatványok 8/G

HORT 1944. november 17. 1974. november 17. EMLÉKEZTETŐ KÖZSÉGÜNK TÖRTÉNETÉBŐL Levéltári adatok szerint községünk Besenyőtelep volt, melyet Tonuz Aba törzse népesített be. HWRTH néven 1332—17. évi pápoi tízedjegyzékben szerepel községünk. 1418-tól a Pálóczi család birtokolja Hortot. 1526-ban Pálóczi meghal, Hortra két tulaj­donos is jelentkezik. Szapolyai Ráskaynek, Ferdinánd Perényi családnak adja zálogul. 1549-től Bebek család a birtokos. 1552—1686-ig török uralom alatt van a község. 1689-ben Koháry István a község ura. 1703—69. között is még a Koháry család gaz­dálkodik és fejleszti Hortot, csak az 1742-es pestis járvány jelent gondot az előrelépésben. 1769. és 1849. között a Batthyány család a község gazdája. Az 1848-as szabadságharc ideje alatt a község éle­te sem zavartalan. A szabadságharc bukása után Kendelényi Ferenc az új tulajdonos. 1890—92-ben új bérlők vannak Horton, akik mintagazdaságot hoznak létre, Winterberg Gyula és Molnár Müller József. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt Horton is megalakul a direktórium. 1944. november 17-én, hajnalban a visszavonuló németek a templomot, valamint egy hidat felrobbantottak. E nap délután­ján szabadult fel Hort. Felszabadulás után föld­osztásra került sor, majd 1948-ban az iskola álla­mosítására. 1949-ben megalakul az első termelő- szövetkezet Petőfi néven és még ebben az évben megszervezik a Mezőgazdasági Gépállomást köz­ségünkben. A közös gazdálkodás útját 1960-ban választották. Kulturális ellátottság: 8 tantermes 24 tanerős is­kola, művelődési ház, mozi, 7963 kötetes könyvtár, 801 olvasóval, 75 férőhelyes óvoda 4 óvónővel, Majer ístvánné könyvtáros 10

Next

/
Thumbnails
Contents