Heves megyei aprónyomtatványok 8/E
„Semmi sem múlja felül azt a képességet, hogy valaki emberek gyülekezetét tartja lekötve a szavaival Cicero szavainak súlyát, igazságát minden olyan előadónak éreznie kellett már, aki felelős komolysággal állt emberek elé. Éreznie kellett a kimondott vagy kimondásra váró szó erejét, lehetőségeit, ugyanakkor buktatóit is. A közélet embere, aki más és más összetételű hallgatóságot akar szavainak igazságáról meggyőzni, aki emberekben cselekvésre buzdító értelmi, érzelmi folyamatokat akar elindítani, nagy feladatot vállal. Az eredményes vagy eredménytelen előadói tevékenység soha nem véletlenszerű. A sikeres előadás, nyilvános szereplés feltételei összetettek, sokoldalúak, de tanulással, gyakorlással elsajátíthatók. A TIT három előadásból álló sorozata ezt a célt szolgálja: közhasznú ismeretekkel, gyakorlati tanácsokkal, igyekszik megkönnyíteni az előadók felkészülését. A TIT EGER JÁRÁSI SZERVEZETE SZERETETTEL MEGHÍVJA A BESZÉD SZEREPE A KÖZÉLETBEN ÉS HIVATALI TEVÉKENYSÉGÜNKBEN című előadásra. Előadó: Dr. BAKOS JÓZSEF tanszékvezető főiskolai tanár Az előadás helye, időpontja: NAGYTÁLYYA, Művelődési Ház április 23-án, 18 óra PÉTERVÁSÁItA, Művelődési Ház április .......-án. 18 óra R ECSK, Művelődési Ház április 30-án, 19 óra EGERCSEHI, Művelődési Ház május 3-án, 18 óra BÉLAPÁTFALVA, Cementgyár május 6-án, 17 óra