Heves megyei aprónyomtatványok 8/D
A Három nőver mindig fiatal marad A Három nővért Csehov — immár ugyancsak klasz- szikusként tisztelt — kortársaitól a mostani alkotókig és kritikusokig mindenki remekműnek tartja. A dráma — mint műfaj — kitűnő alkalmat adott Csehovnak, hogy az életben megfigyelt, ezerszer megírt jelenségeket és folyamatokat egyetlen ponton, egyetlen szituációban megragadva kiemelhesse a bűvös körből, az általános emberi szintjére emelje. Az „élénk, ideges, érzékeny úrilányok” élettörténetét sok orosz író, sok változatban elmondta, már Csehov előtt és Csehov óta is. Csehovot nem maga a történet érdekli, hanem csupán egyetlen lélektani motívum, egyetlen drámai pillanat: amikor ez a törékeny, elkényeztetett úrilány a reázúduló sorscsapásokat felfogva és megértve elhatározza, hogy elébe megy a sorsának, hogy új életet kezd. Ennek a drámai-lélektani helyzetnek a lehetőségeit, általános emberi, ha úgy tetszik — történelmi érvényességét keresi, puhatolja a szerző. Olga lemondott már róla, hogy változtasson az életén, a két fiatalabb testvér azonban egy-egy férfiba kapaszkodva megkísérli ezt: Másának Versinyin, IriA darab modern rendezői közül csak kevesen értették meg ezt. Az évtized filozófiai divatjának, az egzisztencialistáknak és az abszurdoknak engedve el akarták választani a nővéreket egymástól, hagyták, hogy külön-külön teperje le őket a sors. A nyugati Csehov-reneszánsz csaknem ugyanarról a tőről fakad, mint a régi automobilok és a régi énekesek divatja: romantikus, szentimentális elvágyódás a gépi világból, nosztalgia a sétapálcás, cvikkeres és cilinderes századforduló, a „régi jó békeidők" után. A nyugati polgár, aki belefáradt Beckett-be, Csehovhoz fordul egy kis emberi melegségért, vagy ennek pótlékáért legalább. Nálunk fordított a helyzet ... „A Három nővér számunkra ma már nem lehet a szebb jövő és a szerelem utáni csendes vágyakozások Urai komédiája — fogalmazta meg Karol Novak, neves prágai rendező -, hanem kegyetlen tragikomédia az értelmiségről, amely hazugságban él." A Miskolci Nemzeti Színház a legnagyobb tisztelettel adózik a Csehovot, mint drámaírót felfedező Stanyiszlavszkijnak, mégis — engedelmeskedve korunk követelményeinek — új utat keres Csehovhoz. S ez az út minden bizonnyal a varsói Erwin Axer és a prágai Karol Novak, meg a leningrádi Tovsztono- gov csapásai mentén halad majd, nem a romantikus, szentimentális ösvények közelében. A nővérek egy megálmodott és meg is szenvedett új élet, egy birtokba vett történelem nevében mondanak búcsút gyermeki álmaiknak és naiv elképzeléseiknek. Megőrzik, meg kell hogy őrizzék egészséges életvágyukat és életerejüket. Irinának el lehet hinnünk, hogy Tuzenbach halála után egyedül is elmegy a téglagyári telepre tanítani a munkásgyerekeket. És nem válik ettől romantikus hősnővé. El kell fogadnunk és fogadtatnunk a három nővér legfőbb erényét, tudniillik azt, hogy ők egy értelmetlen és embertelen életen át is meg tudják őrizni legbelső tisztaságukat, vágyódásukat egy szebb, értelmesebb élet után. Ez az a vonás, amelyért minden kiszolgáltatottságuk és történelmi korlátozottságuk ellenére is őszintén irigyelhetjük őket. A három nővér mindig Hatat marad, soha nem lesznek kiégett, hisztériás némberek, és az új nemzedékek is az első találkozás boldog izgalmával nézik majd szép, tiszta, büszke alakjukat. Vagyak, elhatározások kellenek ,,A művész dolga, a művész kötelessége: meglátni azt, ami készül, meghallani a »darabokra hasított levegő« süvöl- tését.” „Hosszú az élet. Lesz még benne jó is, meg rossz is. Minden lesz még! Nagy a mi Oroszországunk . . „Szerintem nem az íróknak kell megoldani az olyan problémákat, mint az istenhit, a pesszimizmus és így tovább. Az író do!ga az, hogy bemutassa, hogyan beszélnek és gondolkodnak az emberek ezekről a kérdésekről.” „ön objektivitással vádolt engem, s ezt a jó és rossz iránti közönynek nevezi, ami azt jelenti, hogy nincsenek eszményeim, eszméim. Azt akarja, hogy amikor lótolvajokat ábrázolok, azt mondjam: a ló elkötése gonosz cselekedet. Ezt nélkülem is tudják már nagyon régen. ítéljék el őket az esküdtek, az én dolgom csak annyi, hogy olyannak ábrázoljam őket, amilyenek . . .” „Mit kívánjon, mire vágyjon most az orosz ember? Én azt mondom: egyszerűen csak vágyjon valamire. Bármire! Ez most a legfontosabb. Vágyak, célok, elhatározások kellenek. Elég a búsíakodásból.”
