Heves megyei aprónyomtatványok 8/C

Medgyessy Ferenc (188M958)

Forradalmár volt, az akadémizmus finomkodó vérszegény aktjaival szemben egy erőtől duzzadó „Debreceni Vénus” ani- mális érzékiségét fogalmazta szépségeszménnyé. Fájdalmas arra gondolni, hogy ezek az élettől telített művek miért váltak ki korukban annyi gáncsoskodó rossz szájízű megjegyzést. De — ars longa, vita brevis — a gáncsoskodók eltűntek az időben, míg Medgyessy-művek időtlen szépségében gyönyörködhetünk.

Belső ösztönének parancsára hullákat rajzolgatott, mint orvostanársegéd. Hogy tehetsége felől meggyőződjék, elment Lyka Károlyhoz. Mecénást keresnek, s már Párizsban tanul Jean-Paul Laurensnél (1905—1907). Megkezdődött a drámai küzdelem kifejezés hogyanja és a kifejezendő mondanivaló között: a tartalom és forma egységéért. Ez időből való (1906) szénönarckép, melynek ha vannak is mesterségbeli fogyatékosságai, már a saját világát tükröző remekmű. 1908-ban Firenzében taIáIjuk, reneszánsz művészet igézi meg, erről tanúskodik a kiállításon néhány rajz (Ilonka, Firenzei tarul- mánvfej) majd Rippl-Rónai barátsága és hatása a Kötö- gető-n. 1815—1916 galíciai fronton van, de a háborús élmények úgyszólván alig érintik, klasszikusan tiszta formákban gondolkodik (Szoptató anya). Az 1920 utáni művek a mester érett stílusának remekei.

Miért szépek rajzai?

Mert minden vonalát a természetből meríti, melyek a rend- teremtés ihletett pillanatában válnak költőivé, telítődnek áhítattal, érzékiséggel. Tőmondat tömörségű rajzai plasztikai élményt nyújtanak, végigtapintják a test szerkezetét, a felület alatt a struktúrát érezzük, s az arányok nyugodt egyensúlyával gyönyörködtet. Ha leplet, ruhát tesz a testre, a redők klasszikus szépségű zenei játéka csak fokozza az érzéki szépséget.

Vonalainak tere van, sokszor egyetlen lendülő vonal ritmusa írja le a formát (Kék tanulmány), másokon „firkálással" teremt plasztikus hatást (Gyermekfej). Alakjai súlyosak, tektonikus, zárt építmények. Kerül minden környezeti hatást, nem jelöli a támaszkodó, ülőalkalmatosságokat, sem a talajt s mégis szilárdan kiegyensúlyozottak. Csodálatos szintézisben ölelkezik a nyers rusztikussóg a leheletfinomsággal. A vonalak feszített rendjében az élet vibrál, az egy pillanatra mozdulatlanná lett test feszültséget sugároz, hatása alá von.

Rajzainak időtlen nyugalma formavilágának fő sajátossága. Kerüli az egyedit, a személyest, a korhoz kötöttet, ezért révedezők figurái, nem keresnek külső kapcsolatot, befele élő világukkal kell azonosulni. Ahol egy mozdulat pillanatát „lopja át" az időtlenségbe, izgatott energikus vonalhálóval rajzolja körül a formát, s az örvénylő vonal- kötegből keresi ki a legmegfelelőbbet, ha azt relieffé, vagy szoborrá alakítja (Táncoló nő). A sárkánnyal viaskodó Szent György is csupa belső mozgás, a nyugtalan vonaltengerben az ágaskodó ló és lovas szerves egységét, sztatikus egyensúlyát keresi.

Külön fejezet rajzai között az önarcképek, legőszintébb vallomások. Az 1906-os kemény, szikrázó, energikus, kihívó hivatástudattal, míg az 1940-es évek végén készült plasztikus remekmű, tapasztalton okos, teremtő intelligenciájú. Az 1954-es sapkás önarckép befele néző, meghitten emberi; míg az utolsó (1958) a megbénult kéz fáradtan odavetett vonalaiban, már a búcsúzó néz ránk, akit a nagy útra való készülés alázata megérintett.

Végezetül a kiállításon szereplő „Balett-tánc a legyőzött holttestén, természet utáni rajz" két lótetem, szürreális látomás, a legyőzöttek szimbóluma lett.

KOLOZSVÁRY ERNŐ