Heves megyei aprónyomtatványok 8/B
,,A harmadik írónemzedék” — az 1956 után fellépett írógeneráció egyik legvonzóbb egyénisége Szakonyi Károly. Csendesen, szerényen jelentkezett a hatvanas évek elején, de a reményeket, melyeket indulásával keltett, beváltotta. És beváltja, következetesen megvalósítja művészi célkitűzéseit, melyet akkor így fogalmazott meg: „Mindig az ember érdekel; az ember, aki a legnagyszerűbbre képes, iép- ten-nyomon önmaga kerékkötőjévé válik, mert eltéved az ösztönök útvesztőjében. Igen nagy feladat: önmagában rendet teremteni, hogy segíthessen másokon is.” Szakonyi elsősorban novellista, de ír rádió- és tévéjátékot, és egyre letisztultabb, nagy hatású és nagy sikerű színpadi műveket. Első drámái, az ÉLETEM, ZSÓKA és az ÖRDÖGHEGY után egy drámai telitalálat, az ADÁSHIBA egész Európára szóló hírnevet hozott szerzőjének. A Pesti Színházbeli bemutatóját követő évadban valamennyi vidéki színházunk eljátszotta, azóta pedig számos külföldi bemutatót ért meg, Prágától, Rigán át Helsinkiig. Reméljük, hogy új műve, a HONGKONGI PARÓKA ugyanilyen sikeres utat fut majd be hazánk és Európa színpadjain. Találkozások Szakonyi Károllyal Első találkozás Még főiskolás voltam, amikor a Pesti Színházban bemutatták az Adáshibát. Rendező-hallgató társaimmal együtt néztem meg az előadást. Emlékszem: az előadás után iáza- san, felvillanyozva, egymás szavába vágva ujjongtunk. Éreztük, hogy valami új és nagyszerű dolog született meg a magyar drámairodalombam. Hajnalig ültünk a Rátkay klubban és arról beszéltünk, hogy Szakonyi ezzel a művével a magyar színjátszást, a színjátszás technikáját is forradalmasította. Tehát meg kell tanulnunk ,,Szakonyi-ul" játszani! (Néhány későbbi Adáshiba bemutató a gyakorlatban is bebizonyította, hogy a régi vígjáték-játszási technikával lehetetlen megszólaltatni Szakonyi művét.) Ez a találkozásom Szakonyival meghatározó erejű volt. Második találkozás Elvégeztem a főiskolát és pályakezdő állomásom a Miskolci Nemzeti Színház lett. Tudtam, hogy a színház jubileumi évadára Szakonyi új darabot ír, méghozzá szatirikus vígjátékot. Ha ezt én rendezhetném! Hetekig törtem a fejemet, hogy én, a rendezői kar újonca hogyan, milyen érvekkel kaphatnám meg a darabot, amikor igazgatóm közölte: „Te rendezed a Hongkongi parókát!” Átvettem a szövegkönyvet a titkárságon és rohantam, boldogan, hátra se nézve, nehogy valaki utánam szóljon, hogy tévedés az egész. — rohantam haza olvasni. Nem az én feladatom megállapítani a Szakonyi-művek értékrendjét. Döntsék el a kritikusok, hogy a Hongkongi paróka „tovább!épés”-e a szerző életében, túlszárnyalta-e vele az Adáshiba színvonalát. Számomra az első olvasás igen nagy élmény volt. Éreztem, hogy nagyszerű mű van a kezemben. Minden benne van, amiről annak idején, az Adáshiba előadása után beszélgettünk. És most mindezt én csinálhatom meg színpadon! Ha tudom! Ez már az igazi találkozás Szakonyival; nincs köztünk közvetítőként egy kész előadás. Harmadik találkozás Féltem a személyes találkozástól. Mit fog tőlem kérdezni? Mit kérdezzek én? „Vizsgázzak?" Mondjam el neki, hogy miről szól az ő darabja, hogy bebizonyítsam: értem? Végül is „program nélkül” kerestem fel szentendrei házában. „Majd csak lesz valahogy” — gondoltam. A kapuban már csak azért álltam határozatlanul, mert egy hatalmas, fehér kutya nagyon vésztjóslóan ugatott, s én nem tudtam rászánni magam a belépésre. (A nyár folyamán aztán gyakori vendég voltam a Szakonyi- házban, a kutya azonban mindvégig nem volt hajlandó megbarátkozni velem. Rossz ómen! A próbák válságos szakaszaiban sokszor rémülten gondoltam erre: a kutyának nagyon jó ösztönei vannak, s a kutya nagyon szereti a gazdáját! Lehet, hogy az én rendezői képességeimtől akarta megvédeni már akkor a gazdit?) Aztán a kutya ugatására kijött Szakonyi a házból. Bemutatkoztam és elmondtam, hogy én leszek új darabjának a rendezője. Bekísért a házba, bemutatott a családjának. Leültünk, beszélgettünk. Nem vitt át a dolgozószobájába, nem „vizsgáztatott”, csak beszélgettünk. Mégis, amikor elbúcsúztam, tudtam, hogy nagyon sok mindent elmondott a darabról, és nagyon sok mindent megtudott arról, hogyan is értem én az ő darabját. Szakonyi egyéniségének varázsa van. Ami leginkább megragadott benne: az a kristálytiszta egyszerűség, ami csak igazán nagy egyéniségek sajátja. Vele nem lehetett a látszatra néha oly mélyértelmű szakmai tolvajnyelven beszélgetni. Ö egyszerűen fogalmaz s ezért hallatlanul élet-gazdagon. Az élményt, amit az Adáshiba látása adott, csak fokozta bennem az íróval való személyes találkozás. Negyedik találkozás Egy látszólagos paradoxon. A Hongkongi paróka a „jobb emberek”-ről szól, vagyis a villa-, autó-, nyaraló-tulajdonosok „életecskéjéről”. A mű nagyjelenete egy Duna-kanyari házavatáson játszódik. Nos, Szakonyi Károly villatulajdonos Szentendrén és napjában többször angol teát iszik. Gyilkos szatíra a kézirat- papíron és belsőlépcsős villa az életben? Ennek a paradoxonnak a felállítása azonban ostoba és vulgáris. Nem hiszem, hogy a Hongkongi paróka megtekintése után bárki is azzail a felismeréssel távoznék a színházból, hogy romboljuk le a villákat. Hiszen a villa ártatlan! A villa rendkívül alkalmas arra, hogy benne tartalmas és értelmes életet éljenek. Ha tudnak! Ötödik találkozás Szakonyi részt vett Miskolcon darabjának olvasópróbáján, majd hazautazott. Már vagy két hete folytak a próbák, amikor újra meglátogatott bennünket. Ekkor találkoztam a „rendező”, „színész" Szakonyival, a .„színházi ember”-rel. Régi és meglehetősen vitatható színházi elv: a szerző megírta a darabot, mi színháziak pedig majd megcsináljuk az előadást. Abból semmi jó nem származik, ha az író belo- kotnyeleskedik a „szakmai" munkába. (Hamis elv ez, de kialakulását talán megmagyarázza az a tény, hogy a magyar drámairodalom nagy alakjai — kevés kivételtől eltekintve — sajnos valóban nem értettek a színházhoz,) Szakonyi Károly azonban ízig-vérig színházi ember. Magatartása a próbákon, észrevételei egyaránt azt bizonyítják, hogy a darab megalkotásán kívül az előadás megteremtése képességének is birtokában van. Ha módomban állna, színházat adnék neki, a Huszonhatodikat! Ma este önök, nézők találkoznak Szakonyi Károllyal. Jó néhányon bizonyára nem először. Mi nagyon szeretnénk, ha önök számára ez a találkozás is emlékezetes lenne. Illés István
