Heves megyei aprónyomtatványok 8/B

A kompozíció 1880 nyarán készült — közvetlenül az Akadémiai ünnepi nyitány után.

„Az egyik sír, a másik nevet" — írja Brahms egyik levelében a két műről.

A Tragikus nyitány alaphangulata ünnepélyesen fájdalmas; a magára maradt ember legbensőbb gondolatai, vívódásai, kétségei kapnak itt hangot: úrrá lehet-e végzete felett vagy elbukik? Ez a gondolat a brahmsi életműben újra meg újra visszatér. Jelen van a Német requiemben, a d-moll zongoraversenyben és az első szimfóniában is. A végső kicsendülés: a harc, a küzdelem sohasem hiábavaló.

S ha a Tragikus nyitány végén nem érezzük is közvetlenül a megnyugtató feloldást, ez mintha csak azt a régi törvényt jelezné, hogy az embernek mindennap meg kell vívnia a maga harcát, s csak ebből a küzdelemből születhet igazi győzelem.

Brahms: Kettősverseny hegedűre és gordonkára, a-moll, Op. 102.

A művet 1887-ben mutatták be, a hegedűszólamot Joachim, a gordonkaszólamot Hausmann játszotta, a zenekart maga Brahms vezényelte.

A darab háromtételes. Különösen szép s bensőséges meleg dallamosságú a 2. tétel (Andante). Virtuóz elemek érvényesülnek a 3. tételben (Vivace non troppo). Mint a zeneirodalom hasonló jellegű darabjai (pl. Beethoven hármasversenye) a kettősverseny sem tartozik a népszerű s gyakran játszott koncertdarabok közé. Az előadóknak igen nehéz művészi feladatot kell megoldaniuk a technikai követelményeken túl. Alkalmazkodniuk kell egymáshoz, de olymódon, hogy ugyanakkor versengjenek is egymással, hiszen ez a műfaj követelménye. A kettősverseny — szerzője szerint — „jó tréfa", „mulatságos ötlet”. Tegyük hozzá ehhez: pompás muzsika, mely az előadóknak s a hallgatóknak maradandó élményt nyújt.

Bartók: III. zongoraverseny (1945)

A nagy magyar mester utolsó befejezett műve. Klasszikus szépségű alkotás, századunk zenéjének egyik legnagyszerűbb darabja. Felépítése a versenyművek hagyományos elrendezését követi: két gyors tétel fog közre egy lassút.

Az első tétel (Allegretto) alaphangulata könnyed, játékos; egyes fordulataiban a verbunkoszene elemeit idézi. A 2. tétel (Adagio religioso) ünnepélyes koráldallammal indul; a középrészben (Poco piú mosso) „hajnali" muzsikát hallunk: ébred a természet, madarak vidám, önfeledt, ékes szavú hangja szól. Ezután ismét a koráit halljuk, melyet most a fúvósok szólaltatnak meg, miközben a zongora variációs ellenszólamot játszik. A 3. tétel (Allegro vivace) lendületes, szilaj sodrású zenéjével a népi táncok világát idézi.

Brahms: Tragikus nyitány, Op. 81.

5