Heves megyei aprónyomtatványok 6/K
A Mátra alatt húzódó völgyben, a Tárná patak partján települt Recsket 650 évvel ezelőtt, 1329-ben Rexy alakban említi az első oklevél. A XIV-XV. században Resk, Rekch névalakban szerepel az írott forrásokban. Birtokosai közül a XIV. század közepe óta a Recskyek a legfontosabbak. Lakói földművelő jobbágyok, akik a XVI. század közepén a töröknek búzával, sertéssel, méhkassal, szénával, vereshagymával adóztak. 1678 táján a falu fiataljai a kurucokkal szimpatizáltak. Állattartásuk — különösen birkatartásuk — jelentős. Foglalkoztak szénégetéssel, sa parádi savanyúvíz Egerbe, Gyöngyösre fuvarozásával és árusításával. A határban fekvő Lahóca hegyben 1851 körül indult meg a réz-, arany-és ezüstbányászat. A bányaművelés eredményeként a Lahóca északi oldaláról a délire tevődött át a település súlya, mivel a bányászat a déli oldalon folyt. 1979-ben, amikor Recsk 650 éves fennállását ünnepelheti, úgy érezzük, méltóképpen emlékezünk a jubileumra, ha a települést az ismeretlenségből kiemelő lahócai bányászat történetének bemutatására vállalkozunk. Ezt tesszük már csak azért is, mert ez évben üzemel utoljára a nagymúltú lahócai bánya, s ettől néhány száz méterre, európai viszonylatban is jelentős rézérclelőhelyen épül az új recski mélyművelésű ércbánya. E létesülő új bánya az 1979. évi bányásznap körül fordulópontjához érkezik: ekkor kötik össze a bánya meglévő két aknáját az alapvágattal, vagyis összelyukasztják. A lyukasztás jelentőségét fokozza, hogy ezt követően lényegesen gyorsul a bánya létesitése. A terület földtani sajátosságai A Mátra-hegység vulkáni (eruptív) takarójában eddig három ércesedett területet ismerünk: a Nyugati-Mátrában Gyöngyös- oroszi mellett, a Középső-Mátrában Galyatető szomszédságában és az Északkeleti-Mátrában Recsk környékén. Ez az érces hegycsoport Parádfürdő, Recsk és Mátraderecske községek között fekszik. Az ércesedés központja a Recsk észak- nyugati határában húzódó Lahóca hegy. Ennek a kb. 1 km hosszú hegygerincnek középső részében folynak a recski ércbánya műveletei. A Lahóca közelében fekvő parádfürdői hegykúpok, a Fehérkő, a Hegyes hegy, a Vörösvár és Veresagyag- bérc kőzetei is tartalmaznak elszórtan ércet, de jóval kisebb mennyiségben. A Lahóca hegy és a környező hegykúpok vulkáni kőzete (biotitos amfibolandezitje) csaknem teljes tömegében egészen átalakult. Egymással változóan keveredő agyagásványos lebontás: kaolinosodás, kovásodás és piritesedés jellemzi ezeket a kőzeteket. A különösen erős kovásodás kvarcosodásba is átcsap, és ezzel együtt különböző sűrűségű ércszemcsés hintés is megjelenik. A bányászat helyi szóhasználata tömzskőzetnek nevezi a lahócai bánya erősen kovásodott-kvarcosodott anyagát. A főleg réz-szulfidokból (enargitból, luzonitból, kalkopirit- ből) és vas-szulfidokból (piritből) álló érc ugyanis a kőzeteket áthálózó, szeszélyes lefutású erekben és ezek felszaporodásával tömzsökben találhatók. A recsk-lahócai egyedülálló típusú, szeszélyes ércesedés a Lahóca hegy gerincének középső részében 11 szabálytalan alakú, 10—120 m átmérőjű tömzsközettest kialakulásához vezetett. E tömzsök rendszertelen elosztásban, de egészében ÉÉNy—DDK-i elrendezéssel sorakoznak az elbontott, zúzotttört (tömzsön kívüli) kőzetanyagban. A tömzsök ként, vasat, rezet, aranyat és ezüstöt tartalmaznak. Az érctestek legjelentősebb ércásványai: az enargit, a luzonit, a tennanit és a pirit. Parádfürdő környékén, a XVIII. századig visszanyúló, időszakosan ismétlődő kezdeti bányászati tevékenység inkább csak kutatásnak, próbálkozásnak minősíthető. Ezek a kezdő lépések a viszonylag nagyszámú, szegény ércelőfordulásokra (ércindikációkra) irányultak, de különösebb ipari jelentőségük nem volt. Minőségi változást hozott, amikor 1850-ben felismerték a lahócai enargitos ércesedést (tömzsös előfordulást). A bányászat múltja A recski Lahóca hegyen 1850 előtt nem volt bányaművelés. így téves az a nézet, hogy Recsken kezdődött legkorábban a Mátra ércbányászata. Az előzményekhez tartozik, hogy a Mátra arany-, ezüst-, réz- és egyéb ércelőfordulásai iránt a XVIII. században indult meg a fokozottabb érdeklődés, amikor Mária Terézia az osztrák ipar fejlesztése, valamint a nyersanyagbeszerzés érdekében különböző rendeleteket adott ki a magyarországi érclelőhelyek felkutatására. Az új nyersanyagok felfedezői, a bánya- művelés megindítói számára jutalmakat tűzött ki, engedményeket ígért. Közel 200 esztendeje indult meg az érckutatás a Mátra hegység északkeleti részén, Parádfürdő körzetében. Előbb Markhót Ferenc (1718—1796) Heves megyei tisztiorvos ismertette a parádi timsós forrást, mely érces kőzetekből ered. A timsóbányászatra 1767—1769 között először Fazola Henrik egri lakatosmester kapott jogot, s engedélyt arra is, hogy Párád környékén ezüst-, réz- és vasbányát nyisson. 1780-ban a Lahócához közel eső és Parádfürdő területén fekvő Vörösvár, Fehérkőhegy és Hegyestető nevű hegyekben Orczy József báró kezdett érckutatást és indított termelést. Orczy 1780—1805 között komolyan kísérletezett az ércbányászattal, végül mégis abba kellett hagynia, mivel a kitermelt kőzet érctartalma annyira lecsökkent, hogy az üzem fenntartása ráfizetésessé vált. Az 1700-as évek második felében meginduló bányaművelési vállalkozások tehát inkább csak próbálkozásoknak tekinthetők. A mátrai érckutatás és ércbányászat akkor lendült fel újra, amikor 1849-ben Recsken, a Baj patak alsó szakaszán.és a szomszédos Nagyrézoldalon a felszínen termésréz került elő. A termésrezet főleg az Áldáskő-táróban találták, a legnagyobb darab 14,5 kg volt. Az összes érclelet (kb. 112 kg) a bécsi Természettudományi Múzeumba került. 1850-ben gr. Károlyi György, a debrői uradalom új birtokosa, a Recsk környékén talált rézérc feltárására bányatársulatot alapított. A vezetésével működő Parád-Mátrai Bányatársulat a Lahóca déli részén, Recsk község területén bányász- kodott. Elvégezte a György-tárók kihajtását, melyek üzeméről korabeli források beszámolnak (Vass, Andrián, Josepiny). A bányatársulatok sorában ez azért is jelentős, mert ez a későbbi Mátrabánya, a mai recski ércbánya területén működött. Az 1850-es években alakult társulatok 5—6 éves intenzív kutatási idő alatt számos dúsércet szolgáltató ércelőfordulást felfedeztek, de a kezdeti élénkséget az évek múltával pangás váltotta fel. Ilyen volt az 1852-ben alakult Gömör-Lahócai Bányatársulat, mely a Lahóca hegy északi oldalán végzett kutatásokat, vagy a Katalin Bányatársulat, mely a Katalin-tárót nyitotta meg. Az említett bányatársulatok mind csak dúsércet termeltek, de 1857-ben már az összes mátrai bányatársulat mindössze 12 bányászt foglalkoztatott, bányái szüneteltek. Ez a „rablóbányászat” nem sokáig folytatódhatott, mivel csak dúsérctermelésből nem tudtak megélni, a szegényércek termeléséhez pedig nagyobb tőkére lett volna szükség. 1859 után új és kedvezőbb bányanyitási lehetőség kínálkozott. A recski Lahóca ércének kiaknázására alakult kisebb bányatársulatok 1861. XI. 24-én Mátrai Bányaegylet néven egyetlen bányatársulatba tömörültek. Az új társulat a feltárási munkálatokat 1861-ben a György- és Katalin-táróban kezdte meg, amelyek kedvező eredménnyel jártak. Az így feltárt I. számú tömzs a társulat ércszükségletét 20 éven át fedezte. A többi bánya (Jószomszéd-, Egyesség-, Istenáldás-táró) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mátrabányai termelés csaknem kizárólag a György- és Katalin-tárókból került ki, tehát már csak a Lahóca hegy bányászata volt gazdaságos. Az új egyesület a termelési költségeket csökkenteni kívánta. Korábban az érceket Szomolnokra és Selmecre vitték, de úgy döntöttek, hogy a költséges szállítás helyett helyben dolgozzák fel. Továbbá bányafát sem a távoli Losoncról, hanem a szomszédos Domoszlóról hoztak. A bányamű nehézségekkel küzdött, amit az akkori legkiválóbb szakemberek próbáltak megoldani. 1862-ben a 8%-on aluli ércek feldolgozására Péch Antal (1822—1895) később selmeci kerületi igazgató közreműködésével kohó- és ércelő- készítő-művet terveztek, ahol gőzgépeket alkalmaztak. Ekkor épült ki Recsk (1863—1865-ben) korszerű bányateleppé. Ő emelte a bánya első zúzónyílás ércelőkészítő-művét, lúgozó- művét és ércolvasztóját. A recski bánya ez időben 100—120 fő bányamunkásnak adott állandó munkát. A társulat a munkások részére lakóházakat épített. Termésréz A megépült ércelőkészítő és ércolvasztó rosszul és igen nagy fémveszteséggel dolgozott. 1865 után újból rekonstruálták. Végül 1868 végén a zúzóművet és az ércolvasztót végleg leállították. A recski bánya az 1,3—8%-os érctartalmú ércek pörkölés utáni lúgozására és ún. cementréztermelésre állt rá. A dúsérceket a felvidéki fémkohókban váltotta be. 1871-ben a zúzó alkatrészeit és a kohómű fúvóját (tartozékát) 4000 Ft értékben eladták. A kis bevétel, a sok kudarc és adósság miatt 1872-ben a Mátrabánya üzemi berendezéseinek jó részét elkótyavetyélték, így már az ugyanezen évi közgyűlésen a bánya eladását vagy bérbeadását tűzték ki célul, s addig is a bánya technikai tanácsadójául Váradi Stoll Károlyt kérték fel. Ő a termelést 1872 végén indította meg újra, s angol tőkével 1880—1882-ben a bányaművet folyamatos üzemi működésre alkalmassá és gazdaságossá tette. 1883-tól a bánya két évtizeden át folyamatosan termelt, az üzem élére Varga Lajos igazgató került. 1881—1900 közti években nyereséges volt az arany-és ezüstbányászat, míg a réz a kiadásokat sem fedezte. Az üzem a legnagyobb takarékosság mellett volt csak jövedelmező, így nem jutott pénz a modernizálásra, s újabb, nagyobb méretű kutatásra. Időközben a magyarországi fémbányászat nagy változásokon ment keresztül. A XIX. század 90-es éveiben az ezüst ára a felére csökkent, s az arany árának csekély emelkedése ezt a veszteséget nem tudta ellensúlyozni. A réz árának a XX. század elejére eső nagyfokú ingadozása válságba sodorta az egész magyarországi rézbányászatot. Ebben a válságos időben, 1903—1904-ben kifogytak a lahócai II. számú tömzs dúsabb, feltárt közei, az itt alkalmazott kevés számú vájárt a feltárásokhoz irányították. Világítóeszközök így a recski lahócai termelés a feltárások hiánya és a fémáresések miatt visszahanyátlőtt. 1904-ben a lúgozást, 1907-ben pedig az egész bányaüzemet leállították. Ezt követően a bányaüzem bányahatósági engedéllyel egy évtizeden keresztül szünetelt, csak éppen a fenntartási munkálatokat végezték. 1915- ben az üzem siralmas képet mutatott: csupán a tiszti lakás és a Katalin-tárónál lévő rendelő volt épen, a többi épület, a zúzó- és a lúgzómű elhanyagolva, teljesen rossz állapotban, az olvasztómű pedig romokban hevert. 1916- ban a lassan tíz éve nem művelt, elhanyagolt recski bányát megvette Weisz Lajos berlini mérnök 140 000 ezer koronáért. Weisz csak kisebb horderejű kutatásokat végzett, s mivel azok nem hoztak kielégítő eredményeket, a bányát 1917 végén opcióba átvette a Dobsinai Rézművek. (Az opció olyan speciális üzletkötési forma, amely lehetőséget nyújt az egyik fél részére, hogy későbbi időpontban nyilatkozzon a felajánlott üzletkötési feltételek elfogadásáról vagy elutasításáról.) Az új társulat 1918 tavaszán kezdte meg a feltáró munkát, és a II—III. tömzsben figyelemre méltó eredményeket ért el. 1919-ben a cseh megszállás az új feltárásokat és a termelést berekesztette, az érceket nem tudták Dobsinára szállítani. A dobsinai társulat a kötött opcióból visszalépett. 1920-ban az addig is igen rossz állapotban lévő bányatelep teljesen tönkrement. Weisz és jogutódja özv. Weisz Lajosné csak az üzemi épületek lebontásából nyert anyagok és gépek eladásával szerzett jövedelmet, s a bányák anyagát útkavicsnak adták el. így aztán a régi pörkölőnek és lúgzóműnek csak alapfalai maradtak meg, a bányaüzem teljesen tönkrement. 1922-ben a bánya a Schmidt-testvérek opciójába került, akik a következő évben 10 millió koronáért meg is vették. A Schmidt-testvérek kisebb kutatások mellett több régi tárót is újranyitottak (Jószomszéd, Istenáldás), azonban komolyabb Az ércmü 1926 előtt
