Heves megyei aprónyomtatványok 6/A

Másodszor rendezi meg a Hatvani Galéria — élvezve a városi, megyei szervek, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja támogatását — Arcok és sorsok címmel meghirdetett pályázati kiállítását, a portré biennálét. Az első bemutató óta eltelt két esztendő során, úgy tűnik, képzőművészeink körében nőtt az érdeklődés e műfaj iránt. Sokasodtak a munkákkal jelentkezők, s az idősebb mesterek mellé mind több fiatal festő, szobrász, grafikus társult, nyilván másféle szemlélettel, egyben friss ízeket, színeket adva seregszemlénknek.

Öröm ez a szervezőknek, a rendezőknek, de öröm azoknak is, akik baráti, segítő érzülettel viseltetnek a hazai művészet iránt. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint új töltést adni egy műfajnak, amely régen eltávolodott a portré reprezentatív, jobbára külsődleges vonásaitól, s keresi megjelenítési, kifejezési formáit a gyorsan változó korban. Más kérdés ugyanakkor, hogy az arcképezés nehezen tűri az absztrahálást, illetve olyan jelrendszert és készséget feltételez, ami egyértelműen vall modelljének a külsőségek mögé rejtező érzelemvilágáról, lelki habitusáról.

Honnan indult a Hatvani Galéria vállalkozása? Elsősorban, s éppen az iménti sorokból, gondolatokból eredően azon mesterektől, akik felelősséget éreznek az ügy iránt, akik már két esztendeje is letették névjegyüket a portré mellett. Ez a tény, ha csupán az első biennálé díjazottjait — Borsos Miklós, Decsi Ilona, Duray Tibor, Fejér Csaba, Kóka Ferenc, Ligeti Erika, Németh József, Szalay Ferenc, Somogyi József, Papachristos Andreas, Tóth Valéria — vesszük számba, önmagában mércét, irányvonalat jelez, de kifejezője a megközelítés sokrétűségének is. Innen a reményünk, hogy az egész magyar képzőművészet szempontjából fontos, szükséges út nyitására szánta magát városunk és galériája, s a máig tört csapást érdemes tovább építenünk.

FRICZ JÁNOS: ILDI