Heves megyei aprónyomtatványok 5/I
Teljesedő világ Húsz éve festménnyel, metszettel, rajzzal mutatkozott be Dohnál Tibor. Később textilképpel is jelentkezett. Újabban térplasztikát, építészeti plasztikát és díszítő kompozíciót alkotott, alkot. Széles kör? Elgondolkoztatóan az. Mára azonban bebizonyosodott az is, hogy szilárd alapon nyugszik és hézagtalanul illeszkedő eszmei, művészi, mesterségbeli elemekből áll. De a sokoldalúság és az egységesség még nem minden. Történelmileg csak a folytonosság teheti élővé, hatóvá a művészetet. Nos, ez a grafika, festészet, plasztika, tárgykészítés nagy hagyományban gyökerezett úgy kezdett újat. Dohnál Tibor a folklórhoz, közelebbről a népművészethez szegődött. Minél elmélyültebben kutatott és kísérletezett, annál pontosabban, merészebben, termékenyebben választotta el aztán, a föltámaszthatat- lantól a föltámaszthatót, sőt föltámasztandót. Jelenség, jel és jelentés természetes összeforrott- ságát, világosságát, egyetemességét találta föltámasztan- dónak. Számolnia kellett persze a folklór, benne a népművészet érvényességének múlásával, továbbá korunk emberének, társadalmának, környezetének változásával. Miben reménykedhetett tehát? Hogy lesz, lehet új egyetemesség, annak olyan rétege, mely összeegyeztethető az ősi jelekkel és jelentésekkel. Nincs ellentmondás ebben? Nincs, ha ezek a jelek és jelentések maguk is igazodhatnak, igazodnak az új egyetemességhez. Mindenesetre Dohnál Tibor elindult ezen az úton. Először a fekete-fehér és színes metszet és rajz műfajában ért el maradandó eredményt. Elhagyva a misztikus vagy mágikus vonásokat, a kiemelt motívumokat önálló jelekké, jelrendszerré alakította. Például arcot, testet, madarat, virágot, fát, Napot, csillagot, forrást idéző ábráit a mai ember önismeretének és világnézetének szellemében értelmezte, mai módon társuló köl- tőiséggel, drámaisággal, humorral. A mai emberi egyetemességbe kötve. Művészileg pedig a mai általánosításba olvasztva. Lényeges fordulat ez más szempontból is. Dohnál Tibor az egyetemes, az általános kedvéért sokban föláldozta a személyest. Nem pusztán egyetlen nőt, virágot, madarat örökített meg, és nem pusztán úgy, ahogyan személyes érzése, hangulata, ötlete diktálta. Annak kifejezésére törekedett, amit minden anyában minden gyermek, minden asszonyban minden férfi kereshet, amit minden virág, minden madár láttán minden ember átélhet. Izig-vérig közösségi szerep és szemlélet ez. Minthogy azonban tudatos és egyéni tevékenységben nyilatkozott, a folklór, a népművészet korszerű folytatásának és megújításának tekintendő. Korszerű közösségi művészetnek. Érdekes és markáns oldalát bontakoztatta ki ennek Dohnál Tibor a festészetben. Táblaképein az egyetemesebb tartalmat avatta meghatározóvá: paraszti, alföldi vagy dunántúli jellegzetességű arcai és alakjai így áttörik az idő és tér korlátját, születés és halál, öröm és fájdalom, összetartozás és magány, ünnep és munka oly emberi állapotát és helyzetét testesítve meg. Elsősorban a sűrítés és tömörítés eszközeivel. Dohnál Tibor, a festő az egyszerűség és a monumentalitás híve. Nagyvonalú és tiszta formákat, feszes és kiegyensúlyozott teret, kevés elemből is erős és telt színritmust valósított meg a leggyakrabban balladái hangulatot árasztó fölületeken. Csöppet sem lehet meglepő, hogy mindez életre kelt a plasztikában is. Célszerű átültetéssel. Dohnál Tibor térplasztikái, építészeti plasztikái és díszítő kompozíciói szintén a közösségi elv érvényesítését szolgálják. Magas értelemben, a közösség humanizáló igényének, érdekének védelme és kiterjesztése értelmében. Ezek a tömegek és formák emberi, természeti, tárgyi idomokat foglalnak magukban, de nem holmi közömbös egyenrangúságot, hanem az emberi elsőbbséget hangsúlyozva. Szerkezetükben ezért rész és egész, változatosság és zártság, mozgás és nyugalom emberi-természeti szerves rendje uralkodik, bár megfelelő és méltó helyet engedve annak is, ami szervetlen, tárgyi, dologi. Ember, természet, technika és célszerűség, épített tér, esztétikum ötvözetének modelljét is láthatjuk ebben. Korszerűen viselkedő és humanizáló első modelljét... Itt és most ilyen töredékesen sikerült körvonalazni ezt a művészi világot. Talán mégis kiderülhetett, mennyire eredeti, gazdag és fokozatosan teljesedő világ ez. Párhuzamosan haladt, halad a pálya is. Dohnál Tibor egy ceglédi tanyán született, 1942-ben. Pécsett, Kolozsvárt, Budapesten tanult. Munkái eddig húsz egyéni, száznál is több csoportos tárlaton vettek részt itthon és Ausztriában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, az Egyesült Államokban, Finnországban, Franciaországban, Jugoszláviában, Lengyelországban, Líbiában, Kelet-Németországban, Romániában, Svájcban, a Szovjetunióban, neves múzeumokba és gyűjteményekbe is bekerülve. Több kitüntetés, kiállítási és pályázati díj birtokosa. Nemzedékének legjobbjaihoz tartozik. Székelyhídi Ágoston
