Heves megyei aprónyomtatványok 5/F
elég ízletessé. A régi ízekkel a szájában az új földrajzi, etnikai élményanyag közegében jól vizsgázott emberségből, szakmaszeretetből. Mi más hajtotta, ha nem az emberi érzelmek fel- térképezésének a vágya akkor, amikor beleveti magát szinte programszerűen a cirkuszban önmagukat mutogató bohócok, artisták, mutatványosok világába, vagy a táncosok életének nem mindig a csillogást, az áhítatot jelentő pillanatok, a hétköznapok tanulmányozásába. Ami mindig érdekelte és fontos számára, az a nehezen megközelíthető, a meder mélyében talán egészen a legmélyén található és csak avatott pillanatokban tárulkozó emberi méltóság egy-egy villanása. Ezen érdeklődés, kutatás ismeretében elvész a különbség a látvány megkülönböztető jegyeinek ellenére a különböző témaválasztásai között. Helyette az összekötő kapocs, az ember érzelmi építőkövei válnak hozzáférhetővé, megismerhetővé, s így az őket hordozó különböző emberek csupán külső burkai ennek a belső gazdagságnak. így fűzhető egymás mellé ezen a szálon a nagyvárosi ember, valamint a paperei csőszház lakója, a földhöz kötődő parasztember szigorúbb világának tanulmányozása során újból felfedezett típusok, sorsok képi kifejezései. Tájképként, díszletként az a táj, amely napszítta arcával, barázdált, horpadt mellkasával, az emberi hajlékok biztonságot sugalló magányával évszázadok óta a küzdelem, a vállalkozás, a földhöz kötődés szellemét sugallták. Ebbe a hol szűkebben, hol bővebben folydogáló folyamba illeszkednek történelmi sorsfordulóink nagyszerű egyéniségei szellemi arculatukkal. A fiatalkori, főiskolás diplomamunkaként fogant Dózsa-triptichon, a vörösek izzásával, s a memento erejével, majd később jóval higgadtabban, a világ mércéjével mérhető szellemi teljesítményként nagyjaink közül Bartók Béla és Kodály Zoltán előtt tisztelegve művészi alkotómunkájuk teljessége előtt. Ebből a nézőpontból és abból a helyzetből, ahonnan Borsodi Ferenc most mindezeket látja, úgy vélem, hiteles és torzításmentes. Remélem, ez a történelmi-politikai helyzet meghatározó marad, s ezáltal és általa a második fényévben jobban önmagunkra ismerhetünk. A kiállítás természetesen jellegénél fogva nem vállalkozott az eddigi alkotómunka teljes keresztmetszetének bemutatására Ebből a folyamatból mozaikszerűen csak részleteket tartalmaz, arra viszont elégséges, hogy impressziókat keltsen mindazok számára, akik ismeretlenül találják magukat szembe az itt kiállított képekkel, szobrokkal. Borsodi Ferenc napi küzdelmei árán eljutott jelenlegi arculatának megformálásához. Gyökerei, hajszálgyökerei mélyre hatoltak és éltető talajra találtak. így az idő sodrában volt elég tartaléka, kellő érzelmi árnyaltsága ahhoz, hogy legyen bátorsága, legyen szenvedélye, maradjon hite és ne halványuló emlékezete erkölcsi, művészi tartásának stabilizálásához. HÉZSŐ FERENC * Borsodi Ferenc Hódmezővásárhelyen született 1937-ben, ugyanott érettségizett 1955-ben. Bécsben, a Képzőművészeti Akadémián 1958-tól 1965-ig folytatott tanulmányokat Eduard Baumer professzor mesteriskolájában, az 1962-es esztendőt pedig mesterévként töltötte az Akadémián. Azóta szabad pályán él, festőként dolgozik. Hollandiában, Ausztriában, az NSZK-ban, szülőhazájában pedig utóbb Vásárhelyen, Szegeden, Debrecenben állított ki, 1986. május 23-tól június 15-ig pedig a Hatvani Galéria vendége. Borsodi Nyomda Egyre gyakrabban van módunk a kiállításokon, hogy látleletet vegyünk az alkotó személyiségének jellemzőiről, belső átalakulásáról, érzelmi vagy gondolati törekvéseinek jellemző változásairól. A folyamat ritmusa, a változás vagy váltakozás gyakorisága — miként az elektrokardiográf grafikai ábrája - utal a művész és a világ viszonyára, érdeklődési körére és érzékenyen mutatja alapállásának biztonságát és változékonyságát. Borsodi Ferenc művei is hordozzák ennek a szellemi ívnek módosulásait, ha a keletkezés dátumait figyelemmel kísérjük. Mégis, ha csupán ezt vennénk figyelembe, elkerülnénk sajátos világának egy meghatározó mozzanatát, léterejének aranyfonalát, biztonságérzetének tápláló humuszát, mély magyarság- tudatát, humanizmusát. Életkörülményeinek változása, más nép anyagi és szellemi kultúrája, fenntartó, támogató, befogadó gesztusa természetes módon érzelmi módosulást, az azonosulás lehetőségét, a kapcsolódás igényét, az alkotóelemmé válás megteremtését jelentette számára. Művészként még inkább átélte a választás belső kényszerének különböző lépcsőfokait, kínjait. Döntésének, választásának időbe rögzült érzékletes dokumentumai ezek a magától értetődő életdarabok, hétköznapi létállapotok, amelyek műveiben jelen vannak. Szeretetteljes, de tartózkodóan fogalmazott képi világot teremtett ezekből az alapélményekből. Nyomát sem látni a napjainkban oly nagy mennyiségben fellelhető szirupos nosztalgiázásnak, tulipiros magyarkodásnak, vagy ellentétpárként a világvégvárás fájdalmasan nyomasztó kozmikus misztifikációjának. Borsodi Ferenc mindvégig megmaradt földönjáró, a világot józan paraszti ésszel vizsgáló és abban helyet is keresni tudó és találó embernek. Ehhez útravalót, „a hamubasült pogácsát” a vásárhelyi Tornyai János nevéről elnevezett múzeumban, mint szellemi közegben gyúrták elég keménnyé, s ezek szerint HATVANI GALÉRIA BORSODI FERENC festőművész KIÁLLÍTÁSA Nyitva: 1986. május 23-tól június 15-ig
