Heves megyei aprónyomtatványok 5/F

GLATZ OSZKÁR a századfordulót követő évtizedek elismert festőegyénisége, aki 1872-ben született Budapesten. Mint akkoriban oly so­kan, ő is Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában fej­lesztette készségét, majd Párizsban folytatott tanulmányo­kat. Korai munkái a nagybányai iskola szellemében fogan­tak, s olyan csúcsokra vittek, mint például az Est a havason című megragadó kompozíciója. Később kicsit megtagadta ezt a világot a művész, s a falu­si életképek felé távolodott munkássága, amelyet magas fokú rajzkészség, érett előadásmód jellemez. Sokat dolgo­zott a Nógrád megyei Bujákon, ahol az idő tájt még élt a gazdag díszítésű, hatásos képek festésére csábító népviselet és szokásmód. Szívesen, örömmel merült meg Glatz Oszkár ebben a miliőben, rengeteg zsánerkép megfestésében élve ki magát. Közben jó ideig a Képzőművészeti Főiskola tanára­ként fejtett ki pedagógiai tevékenységet, rövid ideig az irá­nyításával folytatott stúdiumokat például Kohán György, az alföldi festészet jelese. A Hatvani Galéria az imént idézett bujáki korszakból meríti új kiállításának az anyagát. Az 1968-ban Budapesten elhunyt Kossuth-díjas, kiváló művész kompozíciói is onnan, Bujákról kerülnek a kiállítóterem falaira. A község vezetői­nek és a pásztói városi művelődési központnak, amely segít­ségünkre volt e tárlat megrendezésében, ezúttal köszönetét is kifejezi intézményünk. Lányok körmenetben Az operáció BNy 1986 Vihar előtt

Next

/
Thumbnails
Contents