Heves megyei aprónyomtatványok 4/D
vezőbb légkör megteremtését tette lehetővé. Jelenleg mintegy szárán látogatják az edzéseket és igyekszünk számukra m’nél sokszínűbb, vonzóbb, élvezetesebb foglalkozásokat biztosítani. Sportolóink kedvezményes sítanfolyamon vehetnek részt a Tátrában. Tavassszal turisztikai, nyárcin pedig vízitábort szervezünk számukra a Bükk- ben, illetve a Tiszán. Folyvást azon törjük a fejünket, hogyan nyújthatnánk minél több élményt a nálunk sportolóknak. — Ügy tudom., tavaly megkapta a Magyar Vívás Kiváló Edzője címet. — A szakosztálytól nem csupán az én munkámat ismerték el ilyeténképpen. Két évvel korábban nagyszerű vívómesterünk, lványi Illés is részesült ebben a kitüntetésben. — Miről is vallanak a tények? — Tavalyelőtt húsz minősített és egy aranyjelvényes versenyzőnk volt. Tavaly ez a szám 36-ra, illetve 7-re emelkedett. Három csapatunk is — a kard, a női tőr és a párbajtőr — az I. osztályban léphetett pástra. Ilyen még nem volt a megyeszékhely vívósportjának történetében! Ráadásul a kardozók az országos bajnokságon a rendkívül értékesnek számító 8. helyet csípték el. Eredményes utánpótlásnevelő munkánkat igazolja, hogy már évek óta a mi vívóink nyerik a vidéki úttörőkupát. Az elmúlt évben Oravecz Zoltán úttörő-olimpiai bajnok lett — ilyesmi sem történik minden nap. — Az idén milyen versenyeket rendeznek? — Tavaly osztatlan sikert aratott az I. Csányi Barna emlékverseny. Előreláthatóan ez lesz az év folyamán is a legnívósabb viadalunk áprilisban. A nyugatnémetek mellett a lengyel vívókat is várjuk. Ezenkívül a megyei szövetség még mintegy 15 ízben nyújt versenyzési lehetőséget. Buttinger László