Heves megyei aprónyomtatványok 3
Még egy érdekesség: az 1938-as népszámláláskor 617 Kiss nevűt számláltak össze, ez a család volt a legnépesebb, utána a Nagy nevüek következtek. ÚJ IDŐK Kömlöt először 194-4-. november 9-én érték el a szovjet csapatok.November 9-e és 14~e között legalább ötször cserélt gazdát a község és mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett. A Kömlőn és a környéken elesett szovjet katonákat a kömlői templom mögött temették el. 1985-ben, április 4-én a Művelődési Ház mellett egy uj szovjet emlékművet avatott fel a község. A történelem majd eldönti, hogy az 194-5 és 1990 közötti időszakot miként Ítéli meg a társadalom és a politika. Az viszont tény, hogy az eltelt évtizedekben döntő változások zajlottak le Kömlőn, amelynek vannak már ma eldönthető pozitív és negativ következményei. Alapvetően megváltoztak 194-5 után a termelési viszonyok létrejöttek a termelőszövetkezetek és ezzel egyidőben megindult a lakosság elvándorlása is az ipar, a városok felé. Az 50-es években még több,mint 3000 lakosa volt Kömlőnek, ma 194-9 fő. A lakosság és a helyi igazgatás összefogásával az eltelt évtizedekben korszerű iskola-, körzeti orvosi-, fogorvosi rendelő és lakás-, vizvezetékhálózat-, kereskedelmi egységek /ABC-áruházak/-, portai nitott ütés járdahálózat-, gyógyszertár-, napközi otthon-,óvoda szolgálati lakás épült. Felújításra került a villany- hálózat-, a művelődési ház-, a községháza sőt 1991. januárjában az uj telefonközpont is. Megszaporodtak a korszerű többszobás családi házak, szinte minden kömlői családban van televízió, az utóbbi időben színes TV-készülék, általános dolog a hűtőszekrény, a mosógép s megközelítőleg másfélszáz személygépkocsi van a faluban. Emellett sajnálatos tény,hogy lakosságunk korösszetétele kedvezőtlen, igen sokan elhagyták szülőhelyüket,eladták házaikat. A település lakosságának egyharmadat kitevő cigánylakosság e régi parasztházak egy részét^ a szó szoros értelmében véve "tönkre lakta". Ma Kömlő peremi részeiben igen sok az elhagyott romos házhely.