Heves megyei aprónyomtatványok 3

közelebbi hozzátartozók, a legkedvesebbek képe szokott állni, két üveglap közé szorítva csak egyetlen fénykép nézett vissza ránk, a deb­receni Kollégiumé. Gulyás József sírjától valamennyivel odébb, az út és a temető kerítése között hosszan húzódnak a Both család sírjai. Both József­nek a házamat köszönöm, a hozzá fűződő családi hagyományokkal, történeti tényekkel, meg a nagydiófát és az öreg vérbélű körtét a te­metőbe nyíló kiskapunk mellett. Ha előkerültek a leszármazottak Debrecenből, Szegedről, Pestről és a Komáromi Jánostól Tót lapály­nak nevezett Ondava völgyéről: Gulyás István a tanár, Gulyás Pál a költő, Juhász Géza az irodalmár, Both György a professzor, Both Bé­la a rendező és a többiek, mindig megnézték olyan-e mint gyermek­korukban volt 60 avagy 80 évvel ezelőtt. Mint fogadott fiú, sógorá­nak a nagyhírű pataki bírónak hívására — akinek elmálló sírkövén ugyan csupán ennyi áll „Szakácsi Dániel ácsmester” — jött felesége szülőföldjére. Az utóbbiról, Szakácsi Zsuzsannáról pedig úgy emléke­zett meg a Sárospataki Lapok „mint aki Világos után vigasztalásuk volt a reményt vesztett hazafiaknak”. S aki maga gyermektelen lévén „szerzett magának fiakat, leányokat és szép családi koszorútól övez­ve, mint nagymama halt meg”. A Both sírok között borostyán borít­ja Both József apósáét, a 48-as honvéd Kovács Károlyét és új sírem­lék az ide a családba temetkezett Halász Dénes gimnáziumi tanárét, Both József és Kovács Emilia egyik leányának a férjéét. Egy életen át szigorú tanára volt a gimnáziumnak, de jellemének sajátos értékeit, amellett hogy egy diák mindig ingyenesen lakott a „Halász-gárdában”, az a néhány esztendő virágoztatta ki, amelyeket mint a formálódó vá­rosi tanács tagja változó vezetők mellett tanácselnökhelyettesként be­töltött. 13

Next

/
Thumbnails
Contents