Heves megyei aprónyomtatványok 3
halniok, hogy tetemeik ne a Hortobágyra, hanem ide kerüljenek, még többet azonban azokról, akiket messze elparancsolt az ősi földtől, ősi iskolától a történelem ura. Az egykori pataki jogászra, Harsányi Zsoltra, meg az Új Idők szerkesztőjére, Harsányi Grétére gondolok és a külföldön is neves írónak feleségére, majd özvegyére, akit a Perth Amboy-i magyar református temető fogadott magába. Térben igen, de szellemben nem idegen világban, hiszen szomszédságában Pataknak a 20-as években ébresztője Vincze Károly nyugszik másik három pataki diákkal Gönczi Árpáddal, Nagy Lajossal és a papköltő Szabó Lászlóval együtt. Még mindig itt vagyunk bár mélyen bent az úttól, a temetőnek kultúráltan erdős részén, lassan százados fák alatt, hogy egy percre megálljunk Kiss Eleknek, a Képző és a Főiskola közös tornatanárának családi sírkertje előtt. Nevét akkor kapta fel a tudományos hírnév, amikor mint képesítése szerint botanikus a zempléni hegyeket járva, rábukkant a Pogány kúti ősember településre, amit később több archeológiái feltáró munkája követett. Még hallom a csattogtatót amellyel diákgenerációk tomabemutatóit vezényelte a hetedhét országon híres pataki tornavizsgákon és még áll a Muszkalay ház, amit talán azért vásárolt meg családi hajlékul, s amelyből nagyhírű, szegedi egyetemi professzor fia, meg a másik, vitéz Kiss Pál a festőművész is kirepült, mert a tövében talált vasmaradványokból igazolva látta azt a hagyományt, hogy a ház helyén valamikor a Rákócziak kovácsműhelye volt. Padlásáról szakajtónyi nyílhegyre való obszidiánt söpörtünk össze. A kisvasút Bodrog hídi töltésének készültekor egyben borította ki valamennyit a kubikos csákány. Ivánka Sámuel sírja következik. Ha nem emeltek volna föléje síremléket tanártársai, tanítványai, tisztelői, régen elnyelték volna a köréje telepítettek. Azért foglalkozunk vele is bővebben, mert nagyon 10