Heves megyei aprónyomtatványok 1/Q
minden művészetközeli oktatási intézmény folyamatos dilemmái, melyekre az eleven szakmai közélettel való kapcsolat segíthetné a személyre szabott válaszok kialakításának lehetőségét. Ha volna eleven szakmai közélet és volna kapcsolat, nemcsak szekértáborok, klikkek és folyosói különalkuk. • Ha van valami, aminek általában semmi köze nem bír lenni egy kiállítás esztétikai értelméhez, az a kiállításmegnyitó. A protokoll és a társadalmi érintkezés pillanatai kizárják azt a szellemi koncentrációt, ami nélkül nincs befogadás, és nem szólalnak meg a művek bennünk. Kiállításmegnyitóknak azonban mégiscsak lenniük kell, mivel a születés, az első mondat egy regényben vagy az első pillantás két ember között többnyire döntő jelentőségű, • Miltényi Tibor öbb mint százötven éve - vagyis mióta a fényképezést feltalálták - arról vitatkozik boldog-boldogtalan, hogy mi köze lehet ennek a földhözragadt technikai szemfényvesztésnek a művészethez? Vezető művé- ^■■■■^^■szettörténészektől gyakorló nagymamákig húzódik frontvonal, miszerint semmi, egyáltalán semmi! művészet az valami közhiedelmen alapuló titok, idegenség, lidérces messzi fény, avagy pénzes remények valamely sarki szignálások okán. Hiába az egész huszadik századi avangárd zajos és anarchikus tiltakozása az üres tekintélytisztelettel szemben; maradt, ami volt. Picasso például - a legutóbbi Nemzeti Galériabeli kiállítása szerint - egy idő után bármilyen minősíthetetlen képet festett is, fölteszem: szándékosan, képtelen volt elérni, hogy azt is ne a zseninek kijáró hozsannával fogadják... Az átlagember felől persze érthető a lelkesedés, mivel tőle a jó modern műalkotás csak ugyanolyan távolságban van, mint a rossz, marad tehát számára az úgynevezett szakemberek által hitelesített aláírás. Az úgynevezett szakemberek viszont nem elsősorban másoknak vagy maguknak hazudnak, hanem a művészet történetéből csinálnak hülyét. Visszatérve a fotóhoz: ha valaki művészet- történész létére odáig vetemedett, hogy teszem azt fotóesztétikáról merészelt írni, azt a kedves kollégák ledilettán- sozták. Történt pedig ez a magyar - és minden bizonnyal az egyetemes — fotóelmélet egyik legnagyobb alakjával: Hevesy Ivánnal, aki a fotó által teremtett sajátos esztétikai minőségek vizsgálatára tette föl az életét. Nem volt hiába, mert a művészet történetének valóságos idejében létezett, és hiába volt, mivel a fotó felől tekintve ez az idő azóta sem jött el. Semelyik más művészeti ágban nem fordult elő az, ami itt; hogy a giccs legyen a magasművészet státusában. Mintha az irodalomban a Romana regénysorozat lenne a mértékadó, nem pedig Garcia Márquez... • Majd' tíz évvel ezelőtt - elsőként Magyarországon - az Iparművészeti Főiskolán jött létre felsőfokú fotósképzés. Amíg nem volt ilyen, lehetett szomorkodni, hogy mekkora nagy baj, hogy nincsen, miután lett, lehetett idegeskedni, hogy miért olyan, amilyen? Hogy milyen, az senkit nem érdekelt. Autonóm vagy alkalmazott funkciók, önkifejezés vagy fotódesign, önismeret vagy szakmai tárgyak sulykolása és így tovább; Kiállítók: Gyűrjön Eszter; Sohler Andrea, Dankó Mária, Kiss Andrea, Karvázy György, Csernus Ágnes, Lábady István, Losonci Pál, Pecsics Mária, Fekete Zsolt, Rákosi Péter Kiszely Krisztián, Molnár Zoltán, Gróf Annamária, Szalontai Ábel, Székely Judit, Bors Judit, Fauszt Péter, Mike Tamás, Telegdy Zoltán, Rátk i János, vendéghallgatók: Königh Zakariás, Hermann András. Vass Tamás 1994
