Heves megyei aprónyomtatványok 1/D
A 450. évforduló egri programjai Q A 450. évforduló egri programjai Ö A 450. évforduló egri programjai Ö A 450. évforduló egri programjai "A falak ereje nem a kőben van" Gárdonyi Géza Kettőezerkettőben ünnepeljük az egri várvédők 1552- es diadalát, -amikor a magyar katonák Dobó István vezetésével félévszázadra megállították a Nyugat-Európa felé terjeszkedő Oszmáp-Török Birodalom^ hatalmas hadseregét. A 450 évvel ezelőtti győzelem történelmünk jelentős eseménye, és ennek nyomán a magyar nemzet tudatában Eger neve egyet jelent a hazafisággal és a hősies helytállással. A várvédelem méltó megünneplésére alakult Emlékbizottság az alábbi programsorozatot ajánlja minden érdeklődő figyelmébe. Január 24 ger Vára Barátainak Köre - ünnepi közgyűlés A várvédelem 450. évfordulója nyitó ünnepsége. Helyszín: Városháza díszterme, Eger €>• Március I -október „1 griek! Vitézek, végeknek tüköri!” ' ' * Általános iskolai országos vetélkedő. 6-7. osztályosoknak meghirdetett verseny, amely írásbeli első fordulóból, illetve a 2002. szeptember * októberében sorra kerülő döntőből áll. A pályamunkát beküldő általános iskolásokból álló 5 fős csapatok közül 10 jut be a döntőbe. A vár történetéhez kapcsoló-feladatok és próbák megoldása után kerül ki a vetélkedő győztese. Rendező: Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeum és a Heves Megyei Pedagógiai Intézet. Helyszín: Dobó István Vármúzeum —• © Március 22-augusztus 20. fr - —— Pyrker érsek képtára - Időszaki kiállítás. 'Az egri érsek által 1836-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott festmények közül egy válogatás újra Egerben látható. E tárlattal és az ahhoz kapcsolódó szimpóziummal emlékezik-^ vármúzeum a magyar múzeumügy 200. évfordulójáról és a Heves megyei múzeumok XIX- XX. századi történetéről. Helyszín: Dobó István Vármúzeum * - a, ». *%i|i < 11 •• ^ Április 23-24. & ----égvá ri konferencia A várak kutatásával foglalkozó kétévente megrendezett •--^.országos konferencia immár két évtizede tár fel újabb és újabb adatokat a végvárakról. Az első napon az egri vár védelmének 450. évfordulójáról tartanak emlékülést. A második nap témája: élet a végvárakban. » Rendező: Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeum Helyszín: Eger, Városháza díszterme Május 3-5. ♦ff—— J „3 eves megye bemutatkozik Budapesten” rendezvénysorozaton belül a 450. évforduló eseményeinek népszerűsítésé: > kiállítás az egri várról^ ”t> színházi előadások, könyvbemutató, ^^haditorna, , > kézművesek vására és bemutatója, kbncertek. 'v Rendező: Heves Megyei Önkormányzat, Intézmények Helyszín: Tl^lia Színház és környéke, Budapest v.’ k - - ■■■■' -■-■■■#• Május 13. & —“' 1 '“Kleves vármegye története c.könyv digitális változata*-CD-ROM megjelentetés': Az alapmű Szederkényi Nándor: Heves ^vármegye . története című munkájának 1890-es kiadása: A mű aw. C megye történetének eddigi legteljesebb, foérásértékű kiadványa. Részletesen foglalkozik" a vár viadalának Előzményeivel, eseményeivel, szereplőivel és hatásával. Kiadó és a CD bemutatásának helyszíne: Bródy Sándor Rendező: Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeum Helyszín: Eszterházy Károly Főiskola, Eger A *' t * Június 5-9. ^ árkonyi Mátyás-Béres Attila: Egri csillagok A rockopera 80 perces keresztmetszetének 5 előadása a Megyei Művelődési Központ szervezésében, az Agría Játékok Kft., produkciójaként. Helyszín: Dobó István Vármúzeum. Esőhelyszín: Megyei Művelődési Központ ^ , S, , ■ Június 24-től augusztus 12-ig, Könyvtár-----— -© Május 13-26. özász Endre reprodukciói - Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényéből készült film díszlettervei. Dokumentumkiállítás. Rendező éS'a-kiállíflS helyszíne: Bródy Sándor Könyvtár hétfőnként ^4 J,— alái\ Tibor-Huzella Péter: "Eger kis csillagai" zenés történelmi játék. A Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényéhez kapcsolódó kulturális produkciót hetven egri és Eger környéki kisdiák kelti életre, négy egri színművésszel és a zeneszerzővel... A program szervezője: Forrás Gyehnek-Szabadidőközpont %■> Helyszín: Dobó tér, Eger * ■. Július 13-tól augusztus 22-ig minden csütörtökön uzeumi Május 22. évszázadok Heves megyében tudományos szimpózium. Az első magyar közgyűjtemény - a Magyar Nemzeti Múzeum - alapításának 200. évfordulóját ünnepeljük 2002-ben. Az egri Érseki Lyceumi Múzeumot 130 éve hozták létre. A szimpóziumon a megyei múzeumok történetével foglalkoznak a szakemberek. T I • V Július 20-28. égvári Vigasságok Egerben Av 7. alkalommal megrendezésre kerülő történelmi fesztivál a várvédelem korszakát idézi fel rendkívül változatos, színes, gazdag programokkal 9 napon keresztül. Az első hétvégén a haditorna klubok versenyére kerül sor. A fesztiválra Heves megye partnermegyéinek művészeti ^.együttesei, kézművesei isVpeghí- vást kapnak, bemutatva az adott ócszág XVI. századi hagyományait. A programok 20-2t-én és 25-2 8-án reggeltől estig tartanak Rendező: Dobó István Vármúzeum. Helyszín: Vár * —1 ■ —Július 20-23, október 17 „1 ger védelme, 1552”- Ostromjáték Epizódoka vár ostromából. A produkció az 1552. évi ostrom jeléheteit idézi fel haditorna bemutató keretében, élő történelmi filmként elevenedik meg a közönség előtt. Rendező: Egri Vitézlő Oskola. Helyszín: Vár Az Egri Vitézlő Oskola látványos haditorna bemutatója. Helyszín: Kis Dobó tér, Eger I