Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-23 / 51. szám
6 HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914. deczernber 23. Ennek a legendának verőfénye ömlik el most, a mi háborúnkon. A Grál lovagjának uj hősei támadnak. A mi vitéz katonáinkban. Való, igaz, legendás, de élő lovagjai. Önök m. t. hölgyeim látták őket, mikor virágosán, ajkukon imádsággal és harczi dalokkal a csatába indultak. Messze földre, idegenbe. Arczukon a diadalmas élet pirjá ragyogott. Izmaik feszültek, lelkűket az igazság szent tüze hevítette. Oh, micsoda fönsé- ges, micsoda diadalmas üt volt az, mikor oda siettek a virágos vonatokhoz., melyek hozták és vitték a Grád lovagjait. De ime . . . egy-két hét. Azok a vonalok újra érkeznek, csak érkeznek minduntalan. Lassan . . . méltóságos komolyságban. Es hozzák a Grál lovagjait. Sebekkel borítva. Vérző tagokkal. Bekötözött homlokkal. Büszke, nesztelen fájdalmakkal. Talán pillanatra lankadó lélekkel. És akkor .. . és akkor . . . megjelennek önök, a szeretet harczosai. Megjelennek láthatáron az angyalujjak a Grál lovagjai közt. És ezek az ujjak megsimogatják a vérző, de büszke homlokot. Bekötözik a fájdalmas sebeket. És fáradhatlanokká lesznek — napról- napra az önök kezei,. . kiapadhatlan az önök lelkének balzsamai. És dicső leszen az önök szeretetének harcza, melyet vívunk az Istennek és hazának szent nevében. És a Grál lovagjai elfelejtik fájdalmaikat, nélkülözéseiket. Megpróbáltatásainkat. Testük gyógyul. Lelkűk újra heviil. Csak a harczok dicsőségéről beszélnek, melyet lovagtársai minden poklon keresztül diadalra visznek. * Hölgyeim és uraim 1 A szeretet hadseregének itthon éppen úgy meg vannak a maguk hadosztályai, mint az élet-halálra küzdő harczosoknak a véres harczmezejón.. A legősibb hadosztálya: az irgalmas nővéreié. Ennek a hadosztálynak szervezője, alapítója maga Krisztus. Az Eucharistia. A vértől ázott, a sebektől borított Krisztus. Tanítói a szent Vinczék. Kiképzői a szentek élete. Krisztus leányainak eszményei. Egy világhíres tábornok nagy csaták szemléjén kiáltott fel: — Irgalmas nővérek nélkül mi tevők lennénk ? — Le a kalappal, Írja egy protestáns iró 1 Az irgalmasságnak e hősei valóvá teszik a szentek legendáit. •— Mi férjek, gyermekek és háztartást gondozó asszonyok — igy kiált fel a „világlapban“ előkelő evangélikus hölgy — évek óta tűnődve kérdeztük önmagunktól, vájjon mi haszna van abból a nemzetnek, hogy az apáczák visszavonulnak a frissen lüktető élettől és családtól. Most azonban megkaptuk a feleletet. A háború megtanított reá. Bocsássanak meg tűnődésünkért ... a szeretet leányai ... . És ők megbocsátnak és ők imádkoznak azokért is ... a kik a színpadra viszik, hogy tövisek közé vessék liliomfehérségüket. * Á szeretet harczának egy másik hadoszlopát a Vöröskereszt egyesületnek hőslélkü női alkotják. A múlt századnak ez nagy alkotása is a kereszthez fordul. Fehér zászlójára a keresztet tűzi. A keresztet, mely alatt áll a sebesült, a vértől borított szenvedő Krisztus-nak anyja: a mater dolorosa. Minden anya fájdalmának, önfeláldozásának, szenvedésének és örömének anyja. A mártirságnak és feltámadásnak anyja. Minden nőnek eszménye. A szeretet harczának leghősiesebb asszonya. A veres keresztes fehér zászló is a nő szeretetének, önfeláldozásának, gyöngédségének, hősiességének erejét, értékét viszi be a szeretet nagy harczába. És mig a kereszt oltalma, igéje, eszménye, igazsága, védelme alatt folyik a harcz, mig a kereszt hite, irgalmassága, gondolata avatja a vereskeresztes nőt az irgalmasság leányává: addig e kórházak a szeretet és gyöngédségnek szentelt kolostorai, otthonai lesznek és maradnak. így gondolkodik a bölcs, a ki azt hirdeti a szeretet harczosainak: — Senki ne lépjen ide, ha lemondást, hitet, önfeláldozást, tiszta lelket, magasabb elhatározást nem hoz magával e szentelt helyre, a hol meg kell eszményülnie a nőnek lemondás tiizében, hogy ő is irgalmas nővér lehessen a szeretet e müvében. * A harmadik hadosztálynak katonája a szeretet harczában minden nő, honleány, a kiben szív dobog és e szívben szeretet és könyörölet él. És van-e nő, a kinek szivét ebben a nagy időben hevesebben ne dobogtatná a nemzet, a haza szent szerelme. A Grál lovagjainak hősiessége. Megmozdult a nővilág, mint megmozdul a tenger, mikor vihar mozgatja. A szeretetnek mélységes tengere. Irgalmas nővérré, vereskeresztes nővé, a szeretet harczának katonája most itt e hazában, e városban minden nő. A családi tűzhelyek a szeretet műhelyeivé válnak. Ismét kötnek a magyar nők, mint kötöttek anyáink. A kötőtűk á szeretet harczának lándzsáivá válnak. Hadat üzen e tábor a Grál lovagjai legnagyobb ellenségének : a hidegnek, ólmos esőnek és ádáz szeleknek. Millióra menő csukló melegítő, hósapka, ing, fehérnemű, párna készül a Zrínyi Honák és Dobó Katiczák hazájában. Angyal ujjak nyúlnak a hősök nemes homloka felé, balzsamot, irt hoznak az égő szomjra és sorvasztó éhségre. És a Grál lovagjai felednek mindent. Fájdalmat, nélkülözést, megpróbáltatást. Lelkűk újra éled, testük újra erőre kap. Sőt a láthatatlan angyal ujjak biztatá sai elszállanak, eljutnak a hősök barezmeze- jére is. Ott lebegnek fejük fölött. Sőt tudják, hogy a koszorú készül. A diadalnak koszorúja. Sok vér freccsen ki még, gyász és fájdalom ömlik szét, mig e koszorút megkötik a szeretetnek leányai. Hányszor hervad el még belőle egy-egy rózsa, a mig készen lesz. Hányszor kell a sebre kötést tenni. Uj sebekre uj kötést. Isten tudja 1 De a koszom készen lesz. A sebkötések kimerülni nem fognak. S ha a magyar honleányok nem tudják összegyűjteni az utolsó milliót ... le vágják, feláldozzák hófehér vállukra hulló selyem hajukat, de a szeretet köteléke, a diadal koszorújának levelei együtt lesznek. Mert az óriási harcznak diadal lesz a vége. A mi diadalunk. A mi koszorúnk, a magyar nő szeretet harczának koszorúja leng majd rajta. Szent hitem. Győzni fogunk, mert győznünk kell. Isten akarja. Úgy legyen 1 És úgy leszen. Karácsonyi csillagok. A kis hamis. At';/ ' ■ fiacskám, szent karácsony estéjén kívánj te is valami jót — nagyapukának. Fiú : (Reá néz ősz aggastyán nagyapjára) Kívánom ............kívánom, hogy nagyapuka még sok-sok háborús karácsonyt megélhessen. (Nagy szörnyülködés.) Az öreg nagyapuka. Nem is rossz. Ne is szőrnyülködjetek. Azt hiszem, egyhamar nem fog a muszka se ilyen háborús karácsonyt se kívánni, se keresni. A kis Jézuska a fogságban. — ’des anyám ! — No hát ? — Hát a fogságba is elmegy a kis Jézuska, a hol a fogoly katonák vannak. . — Még előbb elmegy, mint a gazdagoknak, a szabadon élőknek házába. — Mán miért ’des anyám ? — Azért édes fiam, mert mikor ő született egy nagy fogház volt az egész világ. Akkor szabadult meg, mikor ő született. Most is a fogságba szál tehát, hogy vigasztalja és felszabadítsa a szegény foglyognak legelőbb a lelkét. Kit szoktak ringatni ? — Édes anyám ! Hát jászolba fektették a Jézuskát ? — Biz igen, édes fiam. — Hát akkor hogy ringatták ? — Nem kellett a kis Jézuskát ringatni ? — Hát, miért ? — Mert csak a rossz gyermekeket kell ringatni. (Elgondolkodás után) — Hát azért mondja a tanító ur Jóskának mindig, hogy: hej fiam, rossz bölcsőben ringattak téged. A megsebesült. A nya: Laczika, egy darab kalács volt az asztalon. Nem tudod, ki vitte el. Laczika: En adtam oda, mamuka — egy sebesültnek. Anya : Jaj, drága gyermekem, gyere ide, hogy megcsókoljalak. Laczika: (Oda sompolyog a mamához.) Anya: (Csók közben hirtelen felriadva.) Hiszen te véres vagy gyermekem. A homlokodon megütötted magad. Laczika. Hát megsebesültem. En nem szoktam hazudni. A karácsonyi harangszó. Karácsony előtt, csendes, édes otthonban ülnek a családi asztal körül. Azt mondja az egyik nagy fiú: — Édes apám, karácsonykor még a harang is máskép zug. A szava a szivem közepébe üt. Az apa csak mosolyog . . . De megszólal a másik, kisebbik fiú is. — Miért is van ez, édes apukám ? — Mert az angyalok húzzák, felel reá a feslő bimbó . . a leányka. — De az angyalok most a hareztérre mennek, szól újra a kis fiú . . . ki fogja hát most huzni? Mélységes harang szavával fejezi be a vitatott kérdést apa: — Most . . . most hőseinknek haza járó szelleme fogja huzni édes gyermekeim. De nem a toronyokban. A mi szivünkben, lelkűnkben huzza. Mi szeretne lenni ? Családi körben felvetették az eszmét, ki mi szeretne lenni ebben a háborús időben. Tónika katona, hogy legyőzné a muszkát. Béla ruhakereskedő, hogy felruházza a katonákat. Endre repülőgépbe szeretne ülni, hogy el- szállana harezmezőre. — Es te Erzsiké — szólott az anya a mélyen elmerült kis leánynak, a ki felrezzenve kérdezi: — En . . én . . Nagyobb leány szeretnék most lenni, hogy ápolhatnám a sebesült katonákat. — A Megőszült a hareztéren. Debreczen- bői jelentik : Az itt ápolt sebesültek közül Laube Sándor osztrák landwehrbeli zászlós, aki egészen fiatal ember, hófehér hajjal ketült vissza a háborúból. Egy éjszaka őszült meg s ennek történetét igy adja elő : — Vakmerő tettre szántuk rá magunkat egy éjszak a galicziai hareztéren. Mintegy negyvenen elhatároztuk, hogy szétnézünk a muszka táborban. Nem volt könnyű feladat, de mivel a sötét éjszaka kedvezett, észrevétlenül, hason csúszva eljutottunk az orosz lövészárkok közelébe. Húsz lépésnyire lehettünk, amikor katonáimnak rohamot vezényeltem. Megrohantuk az alvó oroszokat, akik védekezni sem tudtak. Iszonyú vérfürdőt rendeztünk. Az első sorban fekvő oroszok közül csak azok maradtak élve, akik elmenekültek. — Egyszerre csak — folytatta a zászlós — a hátsó sarokból kancsukával kergették elő az orosz tisztek a legénységüket. Rémes harcz fejlődött ki, amelyben megsebesültem. Elvágódtam az egyik árokban. Éreztem, hogy valami puhaságba estem; tapogatóztam jobbra balra, mindenütt hideg arezokat, hideg emberi végtagokat éreztem, Az orosz halottak között feküdtem egész éjszaka. Ezt az éjjelt sohasem fogom elfelejteni. Alig vártam a reggelt. Akkor láttam csak igazán, hogy hős katonái mit végeztek. Az orosz halottak egymás hátán feküdtek egy csomóban. Reggel felé lódobogást hallottam. Oroszok vágtattak a lövészárokhoz. Az egyik tiszt leszállót lováról és mikor engem megpillantott kardjával négyszer belém döfött. Eszméletlenül maradtam az árokban.
