Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-18 / 46. szám
Szatmár-Németi 1914. november 18. „HETI SZEMLE 3 Szatmár város közönsége, vallás különbség nélkül mosolyogni, de talán jó izüen nevetni is), fog ennek a jelenségnek konstatá- lásán. És az emberek csudálkozva fogják kérdezni . . hol vannak azok a szerencsések, hol a sereg itt a városban vagy a megyében, a kik naponkint a püspök vagy a kanonokok vendégei? És megfeszítik emlékezetük szálait, hogy mikor is voltak azoknál a dusla- kodó asztaloknál? vendégségen? Ha már egyszer ott kifogyhatlan bőségben kerülnek naponta az asztalokra a legdrágább borok és eledelek egesz véndégsereg számára ? Hát bizony ... a válasz — elárulhatjuk a magunk felelősségére, úgy fog festeni, hogy a mi közönségünk itt a mi püspöki városunkban — olyan véleménnyel van a mi főpapjaink vendégeskedése erányában, melyszerint nagyon is elvonultan, polgáriasán élnek. Állásukhoz mérten bizony rangosabban, bőségesebben is élhetnének. De hát akkor . . bizony nem igen épülhettek volna fel a nevelő intézetek, árvaházak itt és a vidéken. Tanulók, szegény szülőknek gyermekei bánnák meg a vendégeskedést. Meg sok-sok más ügy, egyházi és hazafiui áldozatok bánnák meg mikről a közönségnek, de főleg a támadó újságoknak fogalmuk sincs, Egyszóval ezek a támadások nem a nemzet, nem a haza érdekéién látnak napvilágot. A czélzat nyilvánvaló. A karácsolásnak, az egyházi birtokokat pusztító fran- czia szellemnek foga vicsorog itt. . . most is, ebben az időben, mikor a hazafias főpapság előljár abban, a miben a támadók még mindig utolsók maradnak, És ha ezek .a hará- csolások megtörténhettek volna, azokból az egyházi forrásokból minden emberfiának jutott volna már, mint Francziaországban most kitűnik, csak a hazának nem. Nem szabad kenyeret sütni tiszta lisztből, aczélos búzájáról hires Magyarországon. Molnárnak tilos — tiszta búza lisztet őrölni. És ha teszi — hűvösre kerül. Mikor is volt ez. Forgatjuk jegyzeteinket és a századok folyásában találunk krónikást, nemzetes asszonyokat, kik a csatában küzdő „férjein uramék“-nak Írják, hogy „Isten áldása most a tengeri és mások a kevés lisztbe.“ De akkor Magyarországra teljes terméketlenség szakadt. Nem volt gabona, búza. Sem a pinczékben, sem a magtárakban, kamarákban. Akkor nem volt börze, papiros búzáról se’ tudtak. A szabad verseny sem boldogította a magyarokat. Hanem ez a szabadverseny bizony még a legerősebb karú kormányzatot is próbára teszi. Kénytelen formulát keresni, hogy megkerülhesse és átnyalábolhassa a lisztkirályok manővereit. Tilalmat kénytelen kiadni', hogy tiszta búza lisztjéből nem szabad kenyeret sütni. Búzalisztet nem szabad a molnárnak őrölni. Mert csak igy remélheti, .hiheti, hogy ha a kenyérbe más liszt is kerül: akkor véget vet a kenyér-uzsorának. Ettől a vegyes liszttől leesik az ár és megakadályozza a hallatlan árszökéseket. Nem tudjuk, hogy az ár leesik-e ? De az állunk már is leesett annak tudatában, hogy a szabados verseny hova kényszeríti az országot. Mert van mekünk elég gabonánk. A hivatalos kimutatások, a készletről szóló jelentések mondták, hogy a tiszta búza liszt kapcsán sem kell félnie az országnak a jövőtől. Van ám! De ott várja a búza, a gabona a kritikus időket a nagy termelőknek, a bérlőknek, a spekulánsoknak magtáraiban, pinczéiben lakat alatt . . . Várja, amikor a legmagasabb árakat sikerül kibörzézni. Akkor nyitják ki a granariumok ajtait. Mert csak nem bolond most eladni. Valóban . . . ezek érdemlik meg az erős kormány-kezek rendelkezéseit. Á kik elébb felverték az árakat, mikor már jól megszedték magukat. Háború van ! Most elsőrendű dolog az ország élete, kenyere, győzelme. Lefoglalják egyeseknek lovait, szekereit, automobiljait, városoknak iskoláit. Áldozatot hozunk mindnyájan. Kell hoznunk, ezt parancsolja nekünk nem a törvény, hanem a szeretet, a jelen, a jövendő. Hát csak a gabona spekulánsok élvezik az üzleti szabadságot ? Hát csak a gabonarejtegető k kel bánjon az ország glacé kesztyűsen ? Hát csak itt kelljen megkerüléseket és formulákat alkalmazni ? Mindennek tetejében az lesz a legszo- morubb, ha a törvény nyújtotta keverékeket arra fogják a lelketlen kupeczek felhasználni, hogy hamis, meg nem engedett anyagokat csempészének jól megfizetett kenyérlisztünkbe ... A „Es öt orosz bajtárs.“ Az orosz nem jelöli meg elesett katonái nyugvóhelyét, de még vesztességkimutatást sem közöl. Nem törődik annyi sóvárgó lélekkel, ekik odahaza csak úgy, mint itt a magyar anyák szivszo- rongva gondolnak bizonytalan sorsban lévő fiukra, a magyar katona viszont nemesak szerencsétlenül járt magyar embertársaira gondol kegyelettel, hanem azokról sem feledkezik meg, akik ellenségei voltak. Eltemeti a maga hallottait, de emberként kezeli az idegent is. Egy, az északi harcztérről rövid időre visszatért orvos, feljegyezte mindazt, ami a csatatéren levő katonák belső értékét emelheti, esetleg emberi érzéket el- tompithatja: megilletődve állott meg egyik keresztfánál, amelyre ákom-bákomos betűkkel tizenegy honvéd neve van felírva és a nevek allatt a következő megjegyzés: „és öt orosz bajtárs“. Az írásból látta, hogy magyar ember írhatta, mégis utánakérdezősködött, hogy kinek az utasítására jelölik meg a magyar harczosok nyughelyeit. Kitűnt, hogy az egyszerű magyar emberek minden utasítás nélkül jártak el igy, de ami belső érték tekintetében ellenségei fölé emeli őket, ez az, hogy ellenségeikről sem feledkeznek meg, sőt a halott orosz katonákat már „hajtásnak nevezik. Katonaszerzés éheztetéssel. Angolországban nem füstölögnek már annyira a gyárkémények, nem kattognak már úgy Lan- czashire szövőgyárainak gépei. A munkátlan- ság átka nehezedik az angol népre s a tétlenségre kárhoztatott munkásság ezre éheznek. De az angol kormány kiadta a szigorú rendeletet, nem szabad addig ehyhiteni a nyomoron, mig folyik a toborozása a hadseregnek. Pusztuljon el a munkás, Vesszen éhen a családja, ha nem hajlandó fegyvert fogni a czári hatalom megmentésére. Botbüntetéssel, kiéheztetéssel akar Angii félmilliós hadsereget szervezni, mert a kormány vándorszónokai eredményt elérni nem tudtak, Sem szép szóért, sem nagy zsoldórt nem hajlandó bőrét vásárra vinni az angol munkás. Komolyan hiszi-e Grey és Kitchener lord, hogy bottal és éhséggel kényszeritett hadserege sikerrel szállhat szembe a dicsőséges német hadsereggel ? Okos asszony. Az alföldi homokon, akáczos falu csöndjében történt ez a beszédes történet. Kerekes Józsefné, a tűzről pattant fürge menyecske ajkán soha sem fogyott el a nóta és a jókedv, még dolog közben is a vidámság boldog mosolyával élte az életet. Aztán jött a levél, a hosszú boritéku pecsétes levél, bizonyosan az ő hites uráról: Kerekes Jóskáról, aki elment még a nyáron katonának. A levélben röviden azt írják, hogy Kerekes József az igazi hősök bátorságával küzdött a hazáért és a harczban szivén találta a golyó. Forgott a szék, az asztal a szobáhan az asszony körül, mérhetetlen fájdalmában sötét, vigasztalhatatlan lett előtte minden. —• Hátha nem is a te urad Örzse, hámozta az egyik öreg asszony a valóságot. A Kis Verőn ura is Kereke? Jóska. Szólni kellene Veronnak. — Már oszt’ miért szólnék ? Majd meg jön az bizonyosan, amelyik Kerekes József nem halott. Addig meg hadd legyen békessége Veronnak . . . Ne feledkezzünk meg a harcztéren küzdő és a kórházainkban szenvedő sebesült katonáink karácsnyjárói. A pesszimisták. A mindig rosszat, végzetest gondolok, érzők és hirdetők típusa (fajtája) minden időknek alakjai. Mint a kuvikok a tornyoknak, az ódon épületeknek minden időben lakói. De most a háborús idők során any- nyira elszaporodtak, hogy fehér -holló számba megy, ha még akadnak optimisták (mindig a jobbat hívők.) Ezt a nagy szaporodást mesterségesen is fokozzák a hirgyártók, hir- mesterek nagy és kis iparosai. Megáll az ember esze, hogy és mikép keletkeznek egy- egy város társadalmában a képtelenebbnél képtelenebb rémhírek. És mint húzódtak a keblek rejtekeibe a biztos, a kézzel fogható, már megtörtént örvendetes események.Przemysl felszabadítása világesemény volt. Alig törődött az itthonosi ember vele. Két-három nap múlva senki sem beszélt róla. Przemysl újabb körülzárásárcl még alig értesült éhgyomorra városunk. Már, mikor az emésztésre került a sor, Przemysl el is esett. Már háromszáz- ezer japán érkezett repülő gépeken és léghajókon a vár bevételére. Máramarosszigeten pedig kihirdették, hogy ha a városba czopfos (japán) katonák érkeznek: nem szabad gúnyolni őket. Már Hindenburgot és vezérkarát is elfogták. És ha ezeket a meséket a tömeg hömdölyögtetné ... De komoly, müveit emberek is átveszik és az „azt mondják“ szárnyain tovább segítik. Hát ki az a legerősebb optimista, a ki lelkében számot ne vetne azzal az óriási küzdelemmel, a miben ma a mi hőseink benne vannak. Okos ember azonban lerázza a képtelenségek csábitó ördögeit és számot vet a lehetőségek határaival. Okos ember tudja, kivel lehet beszélni okosan, kivel kell beszélni igennel és nemmel. Hiszen tapasztaljuk, hogy éppen az a bajunk, mely szerint az emberek sokasága, nem bir szabadulni környezete hatásától. És ha találkozik emberrel, a kiben erős bizalmat lát, a kitől komoly, emberi laikus ésszel is belátható argumentumokat hall: szinte kiderül az arcza. Nagy lélegzetet vesz És megnyugszik. Mig újra a maga lekét tépő, szakgató környezetébe vissza nem kerül. Sok ember rengeteg újságot olvas. De nem tanul belőle. Csak fantáziáját hizlalja. Nem tanulja meg a kézenfekvő esetekből, hogy nem jelent halált, gyászos vereséget az, ha egy-egy elfoglalt területet újra feladunk. Vagy az ellenség most elfoglalja. A hős német hadseregnek diadalmas útját kell csak mérlegelni. Es a mi hadseregünket is- Tisztába lehetünk, hogy ezek a változások, ezek a fordulatok a modern háborúnak taktikái. A pesszimisták sokat ártanak a közönség lelki nyugalmának. Százszorosát annak, a mi csalódás kél az optimisták hitén és bizalmán. Mert hiszen azzal, hogy mi félünk, rettegünk itthon a háború végső eredményén a háború sikeréhez semmivel sem járulunk. A hittel, a reménységgel pedig nem ártunk. Az okos optimista még a legrosszabb esetben sem csalódik annyit, mint a boldogtalan pesszimista — szenvedett. A A háború. A disznó mint nemzeti jelvény. Szerbiában történt ahol álpásztorok valóságos disznókkal jelezték a mieink közeledtét. Ahány disznó annyi század ellenség: íme igy nyilvánul meg egy egész nemzet egyénisége. A jelző lobogók tarka tömege helyett sáros mangaliczák a hirhordók. És mert ez igaz, rá kell jönnünk, hogy a magyar bakák zászlósértők. Igen azok. Mert a becsületes fiuk ha jól akarnak élni, ezeket a szerviánus lobogókat hasogatják, meg sőt — meg is eszik. Ha sokáig tart a háború tartok tőle, hogy befagy a szerb hírszolgálat. („Élet“) Háborús hirek. Az orosz hadifoglyok száma (a monarchiába internált) nov. 15-ig, 876 tiszt, 97,727 főnyi legénységet tesz ki. — Elesett hősök. Meder Mihály, az 5. gyalogezred tart. zászlósa november 6-án Delatin mellett hősi halált halt. — Hauler László Pál, a soproni 18. honvédgyalogezred tényleges főhadnagya, a 12. század parancsnoka az északi harcztéren 30. éves korában hősies
