Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-04 / 44. szám

Szatmár-Németi 1914. november 4.

HETI SZEMLE“'

3

A tifusz. A difteritisz és más veszedelmes ellenség. Volt esztendő, mikor egész tanesztendőben nem tudtunk nyugodtan tanítani. Volt szorgalmi idő, moly fél esztendőnek javából sem állott ki.

Mindenki megbékélt a körülményekkel. Bezártuk az iskolákat. De senki sem hitte, hogy ezzel, már vége van nemzetünk kultúrájának. Pótoltuk, szorgalmi időket hosszabbitottunk. Szünidőket töröltünk. És az uj nemzedéket átvittük a kultúrának folytatására.

Csudálatos, hogy most egy nagy világháborúnak zivatarai közt, mikor milliók har- czolnak és ontják vérüket a haza védelmében . . . nem tudunk megnyugodni és egy gyakorlati álláspontra helyezkedni. Nem tudjuk egy biztos, határozott szögből a helyzetet megítélni.

Hogy ma két nagy kötelessége, két elsőrendű feladata van a nemzetnek. Egyik ott a har- czokban, az ellenség legyőzése. A másik itthon, a szeretet háborújának végzésében. Hogy azok, kik érettünk sebesültek meg és lettek beteggé : azok a szeretet kultúrájának minden elképzelhető lehetőségei közt ápoló, gyöngéd karjaink közt leljenek gyógyulást.

Minden más érdek, minden más munka alá van rendelve ennek a szent érdeknek, ennek a nagy nemzeti kötelességnek és munkának. A mely munka egyenlő a nemzet életével.

És tapasztalom is, hogy más, hasonló helyzetben levő országokban, városokban is igy fogták és fogják fel ezt a mai idők nagy kötelességeit.

*

A mi ezen első rendű kötelesség és munka után még rendelkezésünkre áll, a kultúrát, az iskolák életét illetőleg: azt a módot használjuk, ragadjuk meg okosan, az osztó igazságnak megfelelően és a közoktatás fejlődési, lélektani útjainak, érdekeinek számbavételével.

Nemzeti egyéniségünket jellemző felfogás az is, hogy mi egész figyelmünket, aggodalmainkat, erömegfeszitéseinket még most is úgyszólván a felsőbb iskolákra, a magasabb kultúrájú tanintézeteinkre vetjük. Egész súlyával, türelmetlenségével a mi haladási lázunknak.

A népiskolákra, a nemzet iskoláira, az alapvető, a gyökereket vető, eresztő elemi iskolákat pedig csaknem teljesen feladjuk.

Pedig, ha arról van szó, hogy a nemzet hol érzi. meg legjobban és legfájóbban a kultúra szálainak elmetszését: egy pillanatig sem késünk a felelettel, hogy igenis a kultúrának folytonosságát, gyökerének erőhiányát éppen a népiskoláknak, a nemzet iskoláinak megszakadásában' fogjuk megérezni. Mint a fák megérzik gyökereik fejlődésében az aszályt: úgy megérzi a nemzetis alapiskoláinak hiányát. A nép fiainak mindig szüksége van a nevelő oktatásra.

A felsőbb iskolákat még mindig lehet pótolni, kiegészíteni. Hogy pl. egy kereskedelmi iskolai tanuló fél évvel elébb vagy utóbb végez: az sem a nemzet kultúrájának, sem a családoknak életére döntő csapást nem mér. Hogy a gimnáziumi tanuló egy fél évvel később fog érettségit tenni, az sem okozhat földindulást. Hát nem beszéltünk, írunk — e már, hogy — szakiskolákat egy tanfolyammal ki kellene egészíteni. Nincs e más nemzeteknél pl. kilencz osztályú berendezkedés. Nem írtak e már 5 évi fi- és nőképzőről?

Hanem ha az alapkultúrát hátra toljuk, ha a gyermekek első intellektuális fakadását figyelembe nem vesszük, ha nem készítünk uj generácziót a polgári életre, a középiskolákra, a béke idejének munkájára: ezt az elmaradást fogja igazán megérezni a nemzet,

a társadalom, a kultúra.

*

Nagy figyelemmel kisérem egyes városoknak (itt a mi nagyobb körzeteinkben) értekezéseit, miket az iskoláknak mostani helyzete érdekében folytatnak. És látom, hogy elsőrendű gondoskodásnak tárgya a népiskola. Hogy azon értekezésekbe bele vonják a tan- férfiakat és meghallgatják őket. Itt nálunk — tisztelet mindenkinek — a szakférfiak csak maguk közt cserélhetik ki eszméjüket, Pedig mennyi egészséges, praktikus és szükséges gondolat, eszme villan át azok körében, a kik mégis csak egész életüket a nemzet nevelésének munkájára terelik.

Azért nincs egyöntetű eljárásunk. Azért kell a szülőknek remegniük, hogy mikor hozzák be és mikor vigyék vissza tanuló gyermeküket nagy, már alig teljesíthető áldozatokkal.

*

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ma minden emberfiának le kell mondania a kényelem- szempontjairól és az áldozatok, sőt az önfeláldozásnak útjaira kell lépni. Legyen az orvos, tanító, tisztviselő vagy bár mi más. Egyes osztálynak, karoknak óhajáért, kívánságáért nem szabad nagy, általános érdekeket feláldozni vagy főleg egész intézetek életét megszüntetni. A kölcsönös belátás, a méltányosság,, a lehetőségek vezessenek mindnyájunkat. És akkor az iskolák mai nehéz helyzetében megtaláljuk azt a középső utat, melyet a közmegnyugvás és osztó igazság kíván.

„Portugália is német akar lenni?“

A nyugati főhadiszálláson szájról-szájra jár Vilmos császárnak egy mondása. Mikor a császárnak előterjesztést tettek róla hogy a Portugál köztársaság maholnap megüzeni a háborút a német birodalomnak, igy szólt Vilmos császár: — Also auch Portugalien will deutsch werden ! (Tehát Portugália is német akar lenni 1) Égy kérdés, mely egész világot és lehetőséget foglal magában. Odavétve mellékesen, de nagy és. széles gondolatokat felverten.

Fogadatlan prókátorok. A „Gazda- szövetség“ czimü újságban, mely hazánk egyik legtekintélyesebb és legnagyobb szövetségének újsága igy ir: „A kávéházi hadvezérek, akik maguk teljesen golyómentes helyről szemlélik az eseményeket és egyáltalában nem mutatnak sem kedvet, sem kötelességtudást, legkevésbbé pedig bátorságot arra, hogy a harctérre siessenek, ki nem fogynak az ötletekből és most az uj sorozásokkal kapcsolatban azon törik a fejüket, kiket lehetne még — persze az ő becses személyük kivételével - a harctérre küldeni ? Ki is találta egy ilyen páholyból szemlélő bölcs és újságíró, hogy igenis, menjenek katonának a katholikus papok! Olyan emberrel, aki a harctérről üzenné, hogy jöjjetek ti is, még csak vitatkoznánk, de az olyan úrral aki maga itthon ül és másokat küldözget, igazán nem érdemes sok szót vesztegetni. Egy ellen azonban kereken tiltakoznunk kell. A magyar papokat, sem kálvinistákat, sem lutheránusokat, sem pedig a katolikusokat hazafiságra oktatni nem kell és nem szabad. Főleg nem olyan embernek, aki maga itthon ül. A mi papjaink megteszik azt a kötelességet, amit hivatásuk reájuk szabott és amit a nemzet vár tőlük. Megteszik pedig úgy itthon, mint a harcztéren, ahol sokkal többen vannak közülök, mint a kávéházi brigadéro- sok közül!“

Csak még egy kellene. Kiskunhalason az érkezett sebesülteket ellátták minden jóval. Elhelyezték őket rangosán. Mikor már mindez megtörtént, a hölgyek sorra megkérdezték tőlük:

— Jó volt-e minden ? Kellene még valami ?

Az egyik székely megszólal :

— Kezét csókolom a nagyságáéknak, megvan itt minden pompásan. Még egy her- czeg se kívánhatna jobb állapotot. Csak egy kellene még.

Az aszonyok közül, a ki el nem pirult, hamar megkérdezte:

— Ugyan mi kellene ?

— Kérnék egy református imádságos könyvet.

Az érzékenyek szeme könybe lábbadt. S egykettőre volt imádságos könyv is bőségesen, még pedig minden vallásu sebesültnek imádságos könyve.

A hadifoglyoknak levelet, pénzt és csomagot lehet küldeni. Géniből jelentik a lapoknak. A hadifoglyok nemzetközi tudakozó ügynöksége közhírré teszi, hogy a hadviselő államok kölcsönösen megengedték egymásnak, hogy a hadifoglyoknak leveleket pénzt és csomagokat lehessen küldeni és hogy ezen az utón a hadifoglyok hozzátartozóikkal érintkezhessenek.

A háború.

A miniszterelnök a harcztéri helyzetről. Tisza István miniszterelnök a következő táviratot intézte a főispánhoz, melyet egész terjedelmében közlünk s mely a közönség teljes megnyugtatására szolgált. Ga- licziában és Orosz Lengyelországban sikeresen folytatott offenzivánkkal meg kellett ál- lanunk, hogy megfelelő intézkedések történhessenek a Varsó felől jövő túlerővel szemben. Ez teljesen önként, az ellenség minden nyomása nélkül történt. Orosz győzelmekről terjesztett híresztelések teljesen alaptalanok. A mi főerőnk a San torkolatától Przemysl-en át a Kárpátokig az ellenségtől elvett megerősített állásokban dönthetetlenül áll. Az ország határától jómesszire nyomtuk, tovább üldözzük. Majdnem egész Bukovinát és Ga- licziának hazánkkal határos részeit megtisztítottuk az ellenségtől. A szerbek ellen a múlt napokban elért sikerek ottani akciónk további győzelmes folytatására nyújtanak reményt.

Hétszázerer orosz pusztult el. Apponyi Albert gróf a múlt héten néhány napig Kolozsváron tartózkodott, ahol megtekintette a hadsegélyző hivatal működését, ellátogatott a kórházakba s felkereste a háború sebesültjeit. Amikor a gróf a kolozsvári klinikán járt, az egyetemi professzorok és az orvosok körülvették a folyosón és kérdésekkel halmozták el: — Az én informáczióim szerint — mondotta Apponyi — mintegy hétszázezer orosz esett el, sebesült meg és került hadifogságba, szóval ennyien lettek harczképtelenekkó. Közel háromnegyed millió orosz pusztult el tehát, mig ezzel szemben a mi veszteségeink valóban eltörpülnek. A przemysli harczokban is rengeteg volt az orosz sereg vesztesége: odaát nem kímélik az emberanyagot.

Kitört a török-orosz háború. Rendkívül értékes, a hadjárat jövő fordulataira döntő befolyást gyakorló fegyvertársunk akadt

— a török népben azon küzdelemben, melyet mi magyarok, osztrákok és németek folytatunk ellenségeinknek óriási tömege ellen. A török hajóhad megkezdette ádáz és örök ellensége, Oroszország ellen — a támadást. A török czirkálók bombázzák az orosz városokat — Feodóziát. A „Hamidie“ török czirkáló, mely a török balkáni háborúban oly legendás hírre tett szert, megjelent Novoursijsk orosz város előtt és megadásra szólította fel, bombázással fenyegette meg. Örömmel vesz- szük ezt a hirt. A töröknek fellépése mellettünk : történelmi igazságszolgáltatás. Mert ha az ő fellépése hozzájárul az orosznak leveréséhez, szinte engesztelő lépést tesz, a mit Magyarország ellen századokon keresztül mint dúló ellenség tett. Az európai háború, most már igazán világháborúvá lett. — A feketetengeren lefolyt harczban a Kubanecz nevű orosz ágyunaszádot a törökök elsíilyesztették.

Háborús hírek. Háromszáz millió mohamedán ól orosz és angol szolgaságban. Most, amit az ántánt nekünk szánt — maga kapja meg. A felkelők, törökök, burok, indiánok lángbaboritják, az ő országukat renditik meg. — A törökök már egész orosz hajó-rajokat semmisítettek meg. És megkezdették Kaukázus határain a szárazföldi harczot is.

— Sabácot újra bevettük és birtokunkban tartjuk. — Törökországban készülnek a téli hadjáratra. Nyolezszázezer ember van eddig fegyverben ott. A nők éppen úgy kötnek — varrnak, mint nálunk — A fekete tengeren a törökök erősebbek, mint az oroszok. Úgy látszik a törökök kivárták a nekik kedvező alkalmat. Ha az orosz nem von el csapatokat Galicziából, a törökök rövidesen a száraz földön is megverik. — Bulgária szerepe Románia elhatározásától függ. — Párizsban nagy nyomor van. — Oroszország és Bulgária közt a viszony oly feszültté lett, hogy az orosz Várna bombázásával fenyegetődzik. — Északon sikerrel Űzzük az oroszokat, a Lemberg felé vezető vonalt nem tarthatják. — Győzelmi harczok hire érkezik Szerbiából is. — Kormány válság van Olaszországban. Ez a válság azonban csak tisztítja a helyzetet. — Közeledik a németek győzelme. Helyzetüket még az ellenség is félelmetesnek mondja.