Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-09 / 36. szám

6 .HETI SZEMLE“ el a tolvajt. így tesznek most a drága ellensé­geink is. A barbár jelzőt tűzték — írja az egyik esti lap a megvert ententisták a német hadse­reg ragyogó érczsisakja mellé. A tehetségtelen franczia angol és orosz tábornokok találták ki ezt a szót, szégyenük óriási meztelenségét ezzel a kis fügefalevéllel akarják eltakarni. A német nemzet ■ még ezt a jelzőt is e ltudja viselni. A hol a minden fajta tudományok olyan ős buja­ságban tenyésznek, mint Németországban, ahol a műveltség oly általános és oly magasfoku, a hol a czivilizáczió hegységének ormait talál­juk : az az ország el birja a megvert társaság tehetetlenségének ezt a szavát. Specziálisták. Specziálisták mindig voltak és — lesznek. (A franczia világban ezt a különlegességet — eggyéniségnek ne­vezték. Pedig különczség, polgári nyelven „csudabogárság“ az.) De annyi specziálista még sohse akadt, mint most, ebben a világ­háborús időben. Vannak ugyanis emberek, a kik a szél szárnyaira, a hir harangjára bízott rossz híreket minden gondolkodás, egybevetés nélkül tüstént elfogadják és mint czáfolha- tatlan hirt továbbítják. De a jó hirt . . . hi­telre világért sem méltatják. És ha gondol­kodni próbálnak ... a jó hirt is rossza for­dítják. Rögtön magyarázzák és továbbítják, hogy lám . . . mint takargatják a való rossz hirt . . . ilyen képtelen jó hirrül. Ilyen spe­cziálisták sokan vannak. Ne kegyetlenkedjetek! Tapintatlan ságnak nevezik. Pedig kegyetlenkedés az igazi neve. Mikor már valakiben annyira viezkándozik a hir ördöge, hogy apákat, anyákat, testvéreket állít meg az utczán, olya­nokat, a kik elfojtott lélegzettel, szivszorongva gondolnak arra, mi történik a szerető férjjel, fiúval, testvérrel a harcztéren. Ilyen szivekbe döfi bele a lándzsát a kérdéseivel . . . — Igaz, hogy csakugyan meghalt a férje? — Hallotta, hogy megsebesült a fia? — Mondja már, igazán elesett az ura? És az a reménykedő, az éjjeket átvi­rasztó jó lélek a kérdés villámütésénél tudja meg először a szomorú hirt. A mely hir számtalan esetben hazugság, nagyítás vagy egyáltalán, már a következő órákban meg- czáfolt hir. De mit ér már a czáfolás, a ha­zugságnak bizonyult hir abban, hogy az a jó lélek, az asszonyi szív átélte a kálváriának tőrdöfését. Hogy azt a reménykedő, hányko­lódó szivet megnyugtatni már -alig lehet. És kételkedni és szenvedni fog addig, mig vagy viszont nem látja az övét, övéit vagy teljes bizonyossággal valóra válik a röpülő hir. Emberek! Ne kegyetlenkedjetek! Az egész világ a miénk. A kis Mar­gitka kitörő örömmel, láhgban égő arczocs- kával rohan be az utczáról mamukájához: — Győztünk, mamukám lelkem, most hallottam, hogy . . győztünk : — Győztünk, kis lányom. Most olvasom. (Mély hallgatás és eltűnődés után pár perez múlva.) — Ugy-e mamukám, most már egész vi­lág a miénk . . . — Áz egész világ kis jányom, mert az egész,világ nekünk a mi kis világunk. És a másik szobában felcsattan a na­gyobbik leány éneke: A nagy világon e kí­vül, nincsen számodra helyi. Ellenfeleink színei. Érdekes véletlen, hogy a németek és a monarchia ellenségei­nek ugyanazok az országos színei, azaz az orosz zsászló fehér kék-piros, a franczia kék fehér-piros, az angol piros fehér-kék, a szerb kék piros fehér. A kis gyermek halála. Csapás érte Papp Aurél kath. gimn. tanárt és feleségét Aurél nevű kis fiók hosszas szenvedés után a múlt héten elhunyt. A család iránt nagy részvét nyilvánul meg. Még csak ötvennégy. A debreczeni honvédkiegészitőparancsnokság irodájába be­nyitott minap reggel egy szürkehaju paraszt- ember. A küszöbön megállóit: — Jó napot adjon Isten őrmester uram! Be akarok állani kaionának. Itt az obsitom. Édesapámnak is a háborúban lőtték el a fél kezét, én is megyek, ón is szenvedni akarok a hazáért. Az öreget közelébb intették, végigmus­trálták. Úgy álott mint egy czövek. — Neve ? — Dede Ferenc földmives. — Hová való ? — Szoboszlóra. — Hány esztedős ? — Még csak ötvennégy. Dede Ferenc önkéntest, a ki még csak ötvennégy éves, beírták katonának és beosz­tották a 3. honvédgyalogezredhez és elviszik majd, ha szenvedni kell a hazáért. Jókai jóslata. A magyar koszorús Írónak, Jókainak óriási fantáziáját mutatja be az a világháború. A mit ez a csudásan merész fantazia. „A jövő század regényében“ megirt nem csak mese, regény számba megy de — ime most látjuk, valóra vált jóslásnak is bevált. Nem káprázatos mese a költő in- tuicziója többé. Rettenetes valóság. Ren­geteg technikai álom valósulása. Olvassuk e regényből ma „Az örök harcz“ czimii részt. És bámulva, kezünket összecsapva látjuk, hogy még-a háború kitörésének napja is — vág, a jul. 29-ike. A kávéházak generálisai. A pénz­piacznak háborúiban a kávéházakban a tőzsde hadiszállásai vannak. Ez természetes. Hanem most, mikor a nemzetnek, a világnak véres háborúi folynak ... a tőzsde hadiszállásain napról-napra kávéházi generálisok akarnak irányítani, rendelkezni, rosszaiéi vagy helybe hagyni és haditerveket kovácsolni. Ez komi­kus lenne, ha csupán af kávéházak törzsasz­talainál maradnának azok a térképek mö­gött főzött hadi tervek rosszalások, hamis hírek, hízott kacsák, biztos előkelő, czáfolha- tatlan forrásokból eredő léggömbök, melyek a hiszékeny közönséget megriasztják és még képtelenebb hírek gyártására indítják. Hanem igy kiröpülve b'zony nagy károkat okoznak úgy a közönség lélekjelenlétének oly nagyon szükséges egyensúlyában, mint éppen a ke­reskedelemben és iparban egyaránt. Vannak, kik ezeket a generális manővereket szándé­kosan, üzletből rendezik. De hisszük, hogy legtöbben fantáziájuk és gondolkozásuknak kocsis nélkülisége miatt cselekszenek. Mind­két esetben gondoskodni kellene ... az ily manőverek ellensúlyozásáról. Valaki azt aján­lotta, hogy a már ismert kávéházi generáli­soknak, a kávéval, pikolóval, kapuczinerrel egyszerre egy lakatot is ki kell szolgálni. És ezzel a felirattal: — Tedd a szájadra ! Nem szabad a katonáknak szeszes italt adni. A belügyminiszter rendeletet bo­csátott ki, amelyben megtiltja a közönségnek azt, hogy az átvonuló katonáknak szeszes italt adjon. A kinek öt fia van a hadseregben. Lakos Lajos, Nagyvárad város őszhaju levél­tárosának öt fia küzd a csatatéren a haza becsületéért, amit az öreg ur büszkén emle­get és csak azt sajnálja, hogy koránál fogva már maga nem tud úgy kardot ragadni, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor hősiesen harczolt a Balkánon. Két fia ; Iván és Róbert főhad­nagyok, a másik! kettő: István és Bérezi hadnagyok, az ötödik pedig közlegény. Az egyiktől, Lakos Iván főhadnagytól a minap kapott tábori levelező lapot a derék apa, melyben tudatja, hogy Szabácz bevételénél könnyen megsebesült. Népek lélektanából. Egy angol, meg egy német beszélgettek még a háború kitö­rése előtt a német-angol háború lehetőségé­ről. Az angol dühében az asztalra' csapott, de még dühében sem tagadta meg az angol voltát, mer az vágta oda a németnek: — Már pedig mi küzdeni fogunk az utolsó fillérig ! A német nyugodtan felelt: — Mi pedig harczolni fogunk az utolsó csepp vérig. Az anekdotához nem kell hozzá tennünk semmit, ebben a fillérben és ebben a vércsöppben egy-egy népnek lelke tükrö­ződik vissza. Elhalasztott közgyűlés. Az „Észak­keleti vármegyei szövetkezetek“ intéző bizott­ságának julius hó 22-én Szatmáron tartott ülé­sén elhatározta, hogy a „Szövetség“ alelnöké- Dongán János, szilágysomlyói polgármesternek meghívása folytán ez évi rendes közgyűlését Szilágysomlyón, a városi színházban, szept. hó 15 én fogja megtartani. Tekintettel azonban a mostani háborús mozgalmakra, indokoltnak S/.aimái-Nemeli 1014. szeptember 9. tartja, hogy ezen közgyűlés addig is, mig az intéző bizottság ez ügyben újabb határozatot hoz, elodáztassék s annak megtartásáról ez idő szerint lemond. A Vidék. . Gyönyörű elv és gyakor­latilag sokaktól teljesített elv, hogy ne tudja n b .iioa mit a jobb tesz. De változnak az emberek, a körülmé­nyek s nekünk a meddig örök erkölcsi el­veink megengedik, alkalmazkodnunk kell az idők változásaihoz és jó cselekedeteink mód­szeréhez. Ma már szükség van arra, hogy mi is számot adjunk a cselekedetekről, mi­ket e nehéz, történeti időszakban a nemzet ér­dekében véghez viszünk. Nehogy a hallgatást a zaj és nyilvánosság elkerülését félremagya­rázzák és a maguk előnyére használják fel azok, a kiknek egyszer egyszer gyümölcsöző jótékonyságuk közhírré tételére szükségük van. Felkérjük egyházmegyénk nagy és terjedel­mes vidékét, megyéit, hogy közöljék rövid, tömör vonásokban azon akcziókat, miket a mostani időben, akár hitbuzgalma, hitéleti téren, akár az irgalmasság testi cselekedeteinek iáján megindítottak, végeznek és gyümölcsözővé tettek. Hadd lássuk azt a müvet, melyet a kér. Charitás mindig, de különösen most a nemzet oltárára Usz. Hadd lássa mindenki, hogy a keresztény, a krisztusi szeretet for­rása mily gazdagon önti áldásait a,társada­lom, a haza sebeire, szükségleteire. És éppen talán ott, ahova más napfény nem jut, ahova vigasztaló, gyógyító, könnytörlő cselekedet csakis a krisztusi szeretet áldásaiból ömlik. Kész sziveséggel közöljük az értesítéseket. Sőt igen kérjük lapunk barátait, hogy a szent ügyek érdekében sürgősen közöljék velünk az ide vonatkozó adatokat. A A mi népünk. Ez a mi népünk ! Ha a barátságnak, a testvérieségnek próbaköve a szerencsétlenségben, csapásokban és szomo­rúságokban való együttérzés . . úgy a nem­zeti érzések erősségének, bensőségének, a nemzeti összetartás tudatának csalhatlan hév­mérője — a történeti idők megnyilvánulásai. A mostani időnek jelenségei. Ez a mi né­pünk jön be Szatmárra, hogy meglátogassa a falubeli sebesülteket. És a látogatók, közt ott láttam egymás után a gacsályi, a csegődi, a jánki, a fehérgyarmati gazdákat, asszonyo­kat. A gaesályiak pl. száz kis párnát hoztak a mi sebesült fiainknak. A többiek is . . . vászonkendőket, szép paraszti törülközőket és más fehérneműket. Ez igen . . a mi né­pünk. Örökítsük meg e községek nevét. És a többit is mind . . a hol a mi népünk él. Mily szépen csatlakozik ehhez a képhez Sár­közről a Vécsey család 100 párnája is, mely­ről tudunk. A falu síive dobbanásairól ka­punk hirt a következő helyekről : A vasujvá­ros, Mikola, Nagypalád, Egri, Hirip, Kispalád, Kraszna-Terebes, Nevetlenfalu, Zelestye, Sza- mossályi . . párnák, fehérnemüek, vászon, készpénz, paplan stb. stb. Ez a mi népünk ! —- Fiuk, mondok magamban. Csak még egy kicsit szorítsuk. Csak egy kicsit. És hor­dóba lesz az orosz . . . akár a muszka hal.

Next

/
Thumbnails
Contents