Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-26 / 34. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914. augusztus 26. bukása bekövetkezett. A keresztény erkölcsökből a laikus morálba sülyedt franczia etikettet sem bírja megőrizni. Durva barbarizmusba vedlett a kereszténység nélkül és a balkáni népek vadságában dobzódik és remeg a nagyhatalmi állásának bukásától. Minden állam talpkóre az örök erkölcs. E nélkül sórsa... a pusztulás. A büszlce Angol ország is elszakadt a pápaságtól. Erre a büszke nemzetre is rásuj- tott a Nemezis. Hova lett hires alkotmányos érzése? Hova szabadság szeretete? Világ költőjének szelleme? Az anyagi erőkben való elbizakodás vitte őt is a zsarnokság karjai közé. A szabad, a nagy szigetet elönti a szégyenérzet árja, a lelkiismeret furdalásának hullámai csapkodnak benső és külső életén. Mit Írjunk Oroszországról és mit a balkáni vad rácokról, a kik szégyenei a XX. századnak, akik a kereszténység lényegét elvetve külső mázzá és értéktelen hókuszpókusszá sülyesztették a kultúrát teremtő keresztény igazságokat. Az örök igazság talpazatán, a krisztusi hit emlőjén maradt nemzeteknek ilyen népekkel szemben kell véráldozatot hozniok és az igazság szent lobogóját kibontaniok. Csuda-e, ha a halódó pápa utolsó napjaiban is a nemzetek, a keresztény igazság és morál alapján álló népeknek igazságát hirdette és ismerte el. A pápa betegsége és utolsó órái. Az utóbbi időkben a pápa betegségéről gyakran röpültek hírek a világba. X. Pius pedig legyőzve minden kórelemet rendíthetetlenül dolgozott, kormányzott s fogadta a világ minden részéből érkezett zarándokokat, beszámoló főpapokat. Most utolsó betegsége is úgyszólván néhány napig tartott s eleinte senki sem gondolt arra, hogy állapota súlyosra, s végzetesre fordulhat. Szervezete azonban gyengének bizonyult, különösen a szívműködés gyengülése oly rohamosan állott be, hogy feladták orvosai a reményt, hogy életben tarthassák. A pápa, a mikor az utolsó-kenetet, felvette, még eszméleténél volt. Szent Atyánk tudatában volt a pillanat fontosságának és megpróbálta ajkait mozgatni és az imát utána mondani. Azután behunyta szemét és elhaló hangon mondta: Isten akarata teljesüljön, azt hiszem végem van. Mikor az orvos sós inhallációt adott, hogy próbáljon köhögni, a pápa megtört szemekkel nézett az orvosra és a mosolynak árnyalata látszott arczán, mintha azt akarta volna mondani: már felesleges. 20-án reggel 1 óra 10 percz- kor az orvosok kijelentették, hogy a szent Atya utolsó perczeit éli. Csernoch bíboroshoz érkezett magántávirat szerint a pápa halálának pontos ideje aug. 20 éjjel egynegyed két óra. A részvét. A fogoly, a hadsereg nélkül való egyházfejedelemnek, halála világgyászba borította a földet. — Ez a halál — Írja egyik legtekintélyesebb lapunk — mindenkor siralmat vert volna fel az egész világon, de most megdöbbentően váratlan és megindító. Róma mélyen gyászol. A Szent. Péter terén a pápa halálának napján valamennyi üzlet zárva volt. Az üzletek ajtaján ezen szavak olvashatók: — Világgyász miatt zárva. Az Osservatore Romano külön kiadásban, gyászkeretben jelent meg, közli X. Pius pápa életrajzát és a következőket mondja : Az elhunyt, a ki angyali nyájasságtól áthatva lezárta szemeit, szinte megijedt a háború borzalmas látványától. A történelem azt fogja Írni róla, hogy gondoskodásának és törekvéseinek legfőbb és állandó tárgya volt Isten dicsősége és a népek újjászületése a kereszténységben. De nincs lap, mely a világgyásznak megilietődéssel, kiváló kegyelettel ne adna kifejezést. A magyar lapok egyetemes hagja, hogy X. Pius pápának egész egyénisége és pályafutása a béke és a szeretet ápolására mutatott. Arczkifejezése és nemes vonásai jószívűséget, nyugodtságot, nemes gondolkodást árultak el, de határozott akaratot és oly jellemet is, mely el van tökélve azt, a mit komoly gondolkodása és éles esze jónak és helyesnek talált, keresztülvinni. Királyok, fejedelmek, kormányok sietnek kifejezést adni mélységes, igaz részvétüknek. Élükön állanak : Ferencz József király, a hatalmas, világhős Vilmos német császár stb. A magyar kormány a magyar nemzet gyászát már tolmácsolta. A pápa és a furfangos olasz földmives. A pápa — mint életrajzából olvashatjuk — nagyon népszerű plébános is volt. Ezen időben egy napon földmives ember állított be hozzá, a ki keszkenőjét szétteregetve, egy darab kalácsot vesz elő, a mit ajándékképpen hozott a plébános urnák. — Köszönöm édes fiam — szólt Sarto plébános. De mivel is viszonozom én a te figyelmedet. — Hát adjon cserébe a plébános ur — szólott felnyitott szájjal a földmives — egy zsák kukoricza lisztet. — Jól van fiam megkapod. S intett Sarto a szolgájának, hogy töltse meg a szegény ember zsákját liszttel. A paraszt ember csak izgett-mozgott. És látszott rajta, hogy még valamit akar. — Mi még a kívánságod, kérdeztehát a plébános ur. — Szeretném, mondotta az elbizakodott földmives, ha ez a szolga haza szállítaná ezt a zsák lisztet. Hiszen én is ide hozom a zsák lisztet. De már erre a szóbeszédre Sarto plébános is felpattant és nem maradt adósa a parasztnak. A pápa órája. Volt az elhunyt pápának egy régi egyszerű órája. Édes anyjától kapta. Talán még kispap korában. Nagy kincsese maradt az az óra még pápa korában is. Sokszor dicsekedett vele, hogy édes anyjától kapta. És elmélyedve tette hozzá. — Sokszor néztem ennek az én kedves órámnak a mutatóját. Jól jár-e ? És ez engem mindig figyelmeztett, hogy lelkem óráját . . a lelkiismeretemet is megvizsgáljam, hogy jól jár-e ? És tudjam, hányat ütött az óra. A magyar nemzet vére. Oly kevesen vagyunk mi magyarok mondotta a legnagyobb magyar, Széchenyi, hogy még az apa gyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. Izzó fajszeretetnek a hevült lélekből való erupeziója ez a túlzásában is jelentőséggel teljes kijelentés. Mert többen . . . sokkal • többen vagyunk már, mint voltunk, mikor Széchenyi emigyen féltette, emigyen beczézte a magyar vért. De népek sok-sok millióinak milliárdjai közt mégis csak maroknyi a magyar nemzet. Erős, kemény maroknak maroknyi népe. Azért drága nekünk a magyar vér. A magya,r nemzet vére. És mikor az Igazságnak, mely jogot ad élni; az emberiségnek, a nemzeteknek legdrágább kincsét: az életet, melyet soha visza nem adhat senki; a vért, melynek omlása gondolatára is visszaborzad a lélek az igazán keresztény uralkodók — egész az élet-halál harcznak kiegyenlítő határáig kímélték : akkor a mi vérünk, a magyar nemzet vérehullásának elhatározását csakugyan a lenni vagy nem lenni 1 irtózatos kérdése döntötte el. És mikor végre megkapta a nemzet lelkét az Igazságnak kérlelhetlensége; mikor katonáinknak azért kell harezba menniök és vérüket ontaniok, hogy mi élhessünk és az itthon maradottak vére maradjon a nemzet számára: akkor bár borzadunk a vérhullásnak még gondolatától is : a magyar nemzet élet-halál harczát meg kell vívnunk. Az élet jogáért. Az igazságért. Mélységes bölcselés nélkül fejti meg, fenséges megnyugvással a magyar embernek egyszerű, józan értelme ezt a széditően nagy kérdést. Harezba indul a már éltesebb népfelkelő. Indulás előtt siránkoznak az asszonyok. Köztük az ő felesége is. A harezba-vérbe induló katona még egyszer kikiált az asszonyoknak : — Nem lehet az máskép. A Jézus Krisztus sem tudta vér nélkül megcsinálni az Igazságot. Ne sirjatok-rijjatok már asz- szonyok! A háborúnak is van lélektana. És nem csak a háború: az itthon maradottak lelki folyamata is indul, fejlődik — a háborús hírek, tények hatása alatt. Eddig felemelő, izzó lelkesedéssel kezdődött. Kitörő, lecsillapithatlan lélek emelkedéssel. De már jőnek az elesettekről szóló hírek. Jönnek a sebesültek. Iszonyúan megrázó képek, víziók fogják próbára tenni a lelkeket. — A vér . . . vér ... a vér! ... ez leszen a lelkek felkiáltása. A családoké. A gyermekeké. Az apáké. Az anyáké. A baráté és a jegyeseké. És miden magyar emberé. Nemzetem légy erős! A vér-ontása, a vérnek rettenetes gondolata, érzése és látása egész lelkűnkben megráz. Szempárodból az égő fájdalom köny- nyeit sajtolja. Nemzetem[ A vér, mely kiomol, nem halált jelent most. Életet. A nemzetnek, a magyar népnek életét. Ez a vér szent. Ez a vér forró. Ez a vér a jövőnek csirája. Ez a vér ... a nemzet martirainak vére. Hullása nyomában . . . uj, boldogabb nemzeti élet fakad. Mert a Mártír vér nyomában mindig szabadság derült. Nemzetem 1 Fenséges megnyugvás a magyar nemzet vérehullásának a gyógyító Írja és kiengesztelő, megértő imádsága. Mester. Epizódok a pápa életéből, A vándor ebédje. Már salzanói plébános volt Sartó Gui- seppe, de azért megesett a házában, hogy nem akadt ebéd. Egy napon csengős kocsin beállít a paróchiájára valamely szomszéd községbeli pap, messziről jött jó barát. Nosza, támadt öröm, ölelkezés jobbról, balról. S jó dón Guiseppe mit cselekszik ? Leveszi a jövevény fejéről a kalapot, elszedi kezéből a pálezát s aztán vissza nem utasítható módon meginvitálja — ebédre. A két signoria, a pápa két nővére, Anna meg Róza elsápad a félelemtől és szégyenkezéstől. — Mi lesz most? Ebéd nincs. Semmivel jól lakni nem lehet, az bizonyos. A szegény signorinák egyike valamely pillanatban oda settenkedik a vendég füléhez s őszinte gyónást tesz. Önmaguknak sincs ebédjük. Guiseppe tegnap odadta az utolsó fél kiló húst egy beteg földmivesnek. Egy fazék étel. A csodás szépségű velenczei patriarchal palazzónak volt lakója Sarto Guiseppe, mikor eljött hozzá egyszer egy szegény ember. Nem is jól mondjuk, mert szegény ember nem egyszer jött hozzá, hanem napjában tömérdek. De egy napon valaki épp olyankor jött hozzá, amikor a patriarchának egyetlen garasa sem volt. A szegény ember panaszkodik, hogy éhezik s vele együtt éhezik egész családja is. Hátha éheznek, enniök kell. A bíboros levezeti a szerencsétlent a konyhába. A konyhában nincs senki. A tűzhelyen lassú lánggal forrdogál egy fazék étel, a patriarchának meg egész környezetének aznapi ebédje. Sarto bíboros leemeli a fazekat s átadja az éhezőnek: — Fogd jó ember! Siess vele a famíliádhoz. — Jellemzés: — ORosz Franczia Szerb Angol Montenegró Kozák
