Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-19 / 33. szám
Szatmár-Németi 1914. augusztus 19. HETI SZEMLE nem halljuk a 10 ezrek védelmét. Senki se szónokol arról, hogy mint lesik 5—6 gyermekes anyák a korcsmák tájékán szombaton, késő este a keresményét szóró apát könnyes szemekkel, hogy talán omló könnyeikkel, esdő kéréseikkel haza csalhatják azt a mámoros embert, embereket. Most sóm beszélt senki arról, hogy katonáinknak, kik nehéz harczba mennek, nyugalomra, pihenőre és nem mámorra, ideget bontó dorbézolásra van nagy szükségük ? Csak a száz, csak a — jól van — ezer korcsmáros életérdekeit, jobban modva jövedelmét féltik és védik. Hát ez nem jól van igy 1 És mi elvárjuk a főkapitány úrtól, s ha arra kerül a sor a legfelsőbb fórumoktól, hogy az egyszer kiadott rendeletet vissza- szini, letompitani nem fogják. Sőt azt a rendeletet irgalom nélkül és minden engedékenység nélkül végrehajtják. A mi Írásos rendeleteinknek épen azért nincs erejük, nincs tekintélyük, mert vissza- szivják egy két jajgató védelem hallatára. Azért nincs tekintélye, mert engedékenységgel a rendeletet megcsufoljuk, sőt nevetségessé tesszük. A A nagyidők apróbb eseményei. A nagy időknek apró eseményeiből alakul ki rendszerint az emberek lelki világa. Az igazi lelki világ. A mely ott gyökeredzik a lélek mélyén, mint a fatörzse, mely ha sokszor gyümölcsfélén időket hoz, virágfalanul, kopaszon marad is, de gyökereiben él. És csak napsugárra, esőre, időre vár, hogy igazi életét kibontsa. így van most az emberek lelke is. Kibontakozik. Gyökerein uj hajtások nőnek. A két legszebb, legértékesebb hajtás: a hit és honszeretet. Megszámlálbatlan esetek birtokában vagyunk ezen állításaink bizonyságára. Már közöltünk is többet, sokat. Közölni is fogunk, annyit ameny- nyit csak bírunk. A jövő idők kincses tanulságai lesznek ezek a megkapó esetek. íme, ma is leszegezzük a következő megható találkozást. Egy budapesti iparos, családos ember, mint népfelkelő vonult be a székesfehérvári honvédséghez. Jól menő üzletét a családi gondokkal amúgy is elfoglalt feleségére volt kénytelen hagyni. Az asszony már kétszer irt férjének levelet, amit azonban a férj egyik esetben sem kapott meg. Vasárnap reggel a kétségbeesett asszony, akinek egy fontos üzleti ügyben feltétlen szüksége volt férje tanácsára, automobilt bérelt és azon utazott le Székesfehérvárra, hogy férjét felkeresse. Odaérkezett s órákig kereste eredménytelenül. Elment a laktanyákba, iskolákba, megszólított sok katonát, hogy nem ismerik e férjét, de mindenütt kedvezőtlen választ kapott. Már fáradtan és csaknem reményét vesztve ért a Ríkóczi-utczában a Jézus Szive templomhoz, ahova bement, hogy Istent kérje, segítse őt a férjéhez. A templomban egy katona mellé állt s a katona nem volt más, mint a férje. Egymásra néznek és egymásra ismernek. Szólni nem tudtak, összeborultak s letérdelve sírtak. Akik ott álltak közelükben, nem tudták sirás nélkül nézni a megható találkozást. Első akar lenni. Egy közvitéz a katonákat vivő vonatra az utolsó pillanatban ugrott föl. És véletlenül az első osztályba. — Talán nem itt a helye vitéz barátom, ez első osztály szólt reá a konduktor. •— Ne bánts tes’vér, mondja jó kedvűén a vitéz, most nincs köztönk különbség. Talán bizony én halok meg elsőnek közöttünk — a hazáért. A kalauz megölelte a közvitézt — és nem bántotta. Egy szivarért. — Uram, se pénzem, se szivarom, már két napja nem szívtam. — Tessék egy szivar. — No, Uram, ezért száz muszka fog meghalni a kezem alatt I Hadi naptár. A világháború mérlege. Ausztria- Magyarország elfoglalta : aug. 6-án Olkusz orosz várost, aug. 6 án Volbrom orosz várost, aug. 7-én Miechov orsz várost, aug. 8-án Radzivilov orosz helységet, aug. 8-án Woloczyska orosz helységet, aug. 8-án Novosielicza orosz helységet, aug. 8-án átléptük a Visztulát és negyven kilométernyire a hátártól megszálltunk minden helységet, aug. 11-én Dibra, Djakovó és Ipek szerb városokat elfoglalták albán csapatok. A németek elfoglalták : aug. 3-án Kibarty orosz helységet, aug. 3-án Libau orosz hadi kikötőt, aug. 3-án Alexandravo orosz várost, aug. 4-én Censtechau orosz várost, aug. 4-ón Kalis orosz várost, aug. 4-én Bentzin orosz várost, aug. 5-én Briey franczia várost, aug. 6-án a német és az osztrák-magyar hadsereg egyesült orosz földön, Censtoehau és Bendin körül, aug. 7-én Lüttich (Liége) belga várost, aug. 10 én Sosnovicze orosz váröst. aug. 10-én Miilhausennél tönkreverték a VII. franczia hadtestet, «ng. 11 én Lagardnál a XV. franczia hadtestet. * Bevonultunk Szerbiába. Most már teljes bizonyossággal fogadhatjuk a hirt, hogy csapataink több ponton bevonultak Szerbiába és az ottani ellenséges erőket visz- szavetették. Csapataink valamennyi akczíója sikeres. Sabac birtokunkban van. ^ Sabac egyik legjelentősebb városa Szerbiának, mert ennek legtermékenyebb vidékén fekszik és az állatkereskedelem fő közvetítő állomása. Szerbia belsejéből vasút, vezet Sabac Szávaparti kikötőjéig és magyar részről a Sabaccal szemben fekvő Klenak-nák is vasútja van. Sabac sokat szerepelt a magyar történelemben is. Erődítményét még 1470-ben Mohamed szultán építtette és ezt vívta Mátyás kitály, akinek hadi tényéről a „Szabács viadalja“ czimü históriai ének is szól. Szomorú kötelesség*. — A „Szamos“ czimére. — Most, ebben a nagy időben, mikor Vilmos császárral mi magyarok is győzedelmesen mondhatjuk, hogy ebben az országban nincsenek felekezetek, nincsenek pártok, nemzetiségek, sem elvi harczok, sem súrlódások, csak magyarok ; most mikor feledünk mindent, a mi volt; s el vagyunk telve avval, a mi lesz; mikor a vallásos és nemzeti gondolatok összeborultak, az érzések egybe kristályosodtak . . . most ezen gyönyörű benső harmóniában régi és makacs gyűlöletnek tintájába mártott tollat használ Szatmáron a a „Szamos“ czimü lap. Szeretjük hinni, hogy nem ő mint ilyen, hanem lapjának ismert hangú czikkezője. Csaknem bizonyosra vesszük, hogy a hírlapirodalomban egyedül álló újság, mely az egyház főpapjait és papjait és papságát, de különösen a nemzetnek, szinte izzó vallásos érzését ilyen kegyetlen könnyelműséggel, durván megsértette. „Jupiter a háborúban“ czimü elmemüvének egész tendencziája, duhajkodó, csipkedő hangja, Ízléstelen és bántó összehasonlításai szomorú kötelességteljesitésre kényszerítenek. A nemzet egységes érzésének és gondolkodásának nevében visszautasítjuk ezt a támadást. Milliók és milliók legdrágább kincsének a vallás vigaszának ilyen kipellengérezése, olcsó, dicstelen gúnyolódásul való felhasználása ellen pedig önérzettel tiltakozunk. A magyar kath. főpapságot, a mi papságunk közéleti szereplését nem a mi feladatunk megvédeni. Azt a főpapságot és papsá3 got, mely csak legutóbbi szabadságunk harczá- ban önként adta oda mindenét és önmagát is a hazának. A kik meghaltak a hazáért. És elmentek a vak börtönökbe, a rablánczok viselésére ; a kik, „a tisztes terjedelmű do- miniumokat“ inkább elhagyták, mint hazájuk ellen még gondolatban is vétsenek; azt a papságot, mely úgyis, mint hivatásos katonák reverendájukat a katona blúzzal cserélték fel és ha kell ma is fel fogják cserélni . . ezt a magyar kath. papságot a „Szamos“ iszapja nem tudja még csak be se fröcsenteni. Ez a főpapság, ez a papság hazafias kötességeinek és áldozatkészségének oly magaslatán áll, hogy erre szót sem vesztegetünk. Csak sajnálattal látjuk, hogy czikkirónak szemét, látókörét vastag hályog borítja. Nem látja a jövőt. Nem ismeri azt a mozgalmat, melyet a katholikus karitás megindított. És sejteni sem sejti, hogy a nemzetnek nem csak azon javai és áldozatai vannak, melyeket a hírlapok telhevülései kidicsérnek. A nagy, hatalmas tettek nem síppal, dobbal és zajban készülnek. Hogy a nagy lelkekben parázs izzik, meleg források fakadnak, melyek akkor lesznek igazán „a hittel vigasztalt gyámoltalanok“ áldásaivá, mikor a szalmatüzek régen elhamvadtak. Hanem igenis, meg kell védelmeznünk a vallást, a nemzet legnagyobb hadi tőkéjének vigasztaló, erősítő hivatását — a lekicsinyléstől, a gúnynak fegyverei ellenében. Mert a ki ezen eljárásával a népek millióinak forró érzéseit bántalmazza és gúnyolja . . . megsérti a legnagyobb megpróbáltatások idejében magát a nemzet javait, féltett kincseit. Az bűnt követ el a nemzeti egységes érzés ellen. Az a hang, az a könnyű vérű szellem, mely nevezett czikkben elömlik : a franczia szabadszellemnek, hamis kultúrának hangja, szelleme. Ozafatja. Annak a szellemnek és annak a hamis kultúrának czafatja, melynek világtörténeti bukása befejezett. És melynek halálhörgósét minden igazságos ember a Nemezis logikájának tekint. Ez a széliem itt, nálunk talajt többé nem talál. Ki van iizve. A hivő, az imádkozó, a vallásos érzésben erőt és vigasztalást találó nemzet iizte ki. A vallásos hit, a vallás vigasza igenis ott van a harcztéren vérüket ontó katonáink lelkében. A kik elbucsuzások előtt megtöltötték templomainkat. Elzözönlötték gyóntató székeinket. Leborulva és hálásan, fogadták áldásainkat és vigasztalásainkat. És tízezer számra tűzték dobogó szivük felé Szűz Máriának, Magyarország Patronájának érmeit. Oh, önök dicsekszenek nagy férfiai a szabadgondolkodásnak, hogy mindent tudnak. Nagyon keveset, arról pedig, hogy mily drága a hit és mily tényezője az itthomara- dott „gyámoltalanok“-nak a vallás vigasza, úgy látszik : semmit sem akarnak tudni. Arról meg éppen nem tudnak, hogy a vallás vigaszával az egyház, a papság, a szeretet egyesületei könnyeket tőrölnek. És segítenek oly titkos szegényeket, a kikről önöknek fogalmuk sincs. Majd lesz 1 A tévedések, az elkövetett igazságtalanságra való felébredésnek arczpirulásában vari a megbánás és vezeklés útja. Halljuk, hogy tekintélyes kath. polgárok akarnak felháborodásuknak nyílt kifejezést adni a megtörtént inzultusért. Kérve kérjük őket ne tegyék. Bocsássunk meg most különösen az ellenünk vétőknek. A közönség körében, Ítéletében úgy is megkaptuk már az elégtételt. A „Szamosában pedig már ma reggelre, e válaszunknak megjelenése előtt . . . megkezdődött a megbánás, a vezeklés útja a megbántott Igazság felé. Égyet azonban jegyezzünk meg! Bizo-* nyosak lehetünk most már abban, hogy vannak ösztönös emberek, kik hasonlatosak lesznek szenvedelmük fékezhetetlenségében azokhoz a mesebeli jószágokhoz... melyek, mikor látják, hogy senki sem bántja őket, hogy csend, békesség, nyugalom ül a tanyán . . ösztönös viszketegséggel a Holdba kötnek bele. És azt ostromolják támadó hangjukkal. Mert. . a sötét éjbe jótékonyan világit.
